Tudomány

Ezért temettek el élve embereket az őskori Európában

Kegyetlen kínzás után élve temettek embereket Európában az újkőkorszakban, derül ki egy friss kutatásból. A Live Science szerint a síremlékek feltárása során több mint egy tucat olyan esetet találtak, amikor úgy temethettek el élve embereket, hogy a lábukat a nyakukhoz kötötték, így lényegében magukat fojtották meg.

A tanulmány egy ősi temetkezési hely ismételt feltárását követően készült, melyet több mint 20 éve fedeztek fel Saint-Paul-Trois-Châteaux-ban, Avignon közelében, Dél-Franciaországban. A gabona tárolására használt silóban három nő maradványait találták meg, akiket körülbelül 5500 évvel ezelőtt temethettek el.

Ludes et al., Sci. Adv. 10, eadl3374 (2024)

Eric Crubézy biológiai antropológus szerint a sír fölé épített faépítmény a napfordulókor a naphoz igazodott, és a közelben több gabonaőrlésre szolgáló törött követ is találtak, amellyel minden bizonnyal a még élő áldozatok köteleit rögzítették, hogy ne mozogjanak el.

Így tehát könnyen lehet, hogy a gyilkosság egy, a mezőgazdasághoz vagy a termeléshez kapcsolódó rítus volt.

Ezzel a tudattal több helyet is megvizsgáltak, és végül 14 neolitikus lelőhelyen 20 áldozati gyilkosság jeleire bukkantak, amelyek az i.e. 5400 és 3500 közötti időszakban történhettek. Ez a fajta kegyetlen élve eltemetés egyébként úgy tűnik, igen gyakori volt, ugyanis Európa-szerte találtak ilyen eseteket, Spanyolországtól egészen a mai Csehországig.

Kapcsolódó
Megalkották a történelem legősibb családfáját
A korai földművesek a kutatók szerint egyértelműen monogámok voltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik