Tudomány

Aranykincsre bukkant egy fémkeresős férfi Lengyelországban

South_agency / Getty Images
South_agency / Getty Images

Több száz éves aranypénzre bukkant egy fémkeresős férfi Lengyelországban – írja a CBS News. A szakértők szerint lelet egy dukát lehet, vagyis egy olyan fizetőeszköz, amelyet a középkortól egészen a 19. századig Európa-szerte használtak.

Az érme feltehetőleg Hollandiából származik, a rányomott minta pedig arról árulkodik, hogy 1777-ben verték.

A fizetőeszközön egy lovag látható, aki egyik kezében egy kardot, a másikban pedig jó néhány nyílvesszőt. Az alak körül kap helyet a korábban említett évszám, illetve egy felirat is szerepel, amely a következőt jelenti: „a harmóniában még az apró dolgokból is nagyság nő”.

Az érme másik oldalán szintén szöveg található, amely valószínűleg azt jelzi, hogy a Holland Köztársaság melyik tartományában készült.

MUSEUM OF THE HISTORY OF THE KAMIEŃSKA LAND

A régészek szerint korábban sosem találtak ehhez hasonló leletet Lengyelország területén. A több száz éves fémpénzt előásó Maciej Ruzik elmondta, nagyon meghatódott, mivel ez egy hatalmas felfedezésnek számít.

Lengyelországban egyébként viszonylag gyakran kerülnek elő történelmi kincsek, nemrég például egy aranygyűrűre és számos fegyverre is rábukkantak az országban.

Kapcsolódó
Rejtélyes középkori kardot találtak egy folyóban
A több mint ezeréves fegyver feltehetőleg egy viking harcosé lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik