Tudomány

Ezért éri meg minél előbb leszokni a dohányzásról

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Egy friss tanulmány alapján a cigaretta letevése bármely életkorban segít csökkenteni a rák kockázatát – írja a The Guardian. A veszély mérséklődése a leszokást követő első évtized után a legjelentősebb.

Az eredmények szerint a kockázat felére csökken azoknál, akik legalább 15 éve abbahagyták a dohányzást azokhoz képest, akik egyáltalán nem szoktak le. A tüdőrák esélye ezután is gyorsan mérséklődik, különösen azoknál, akik még középkoruk előtt leszoktak.

A kutatók közel 3 millió koreai egészségügyi adatait elemezték. Az alanyok 2002-től kezdődően egészségi vizsgálatokon vettek részt, a szakemberek rögzítették a rákos eseteket, köztük a tüdő-, máj-, gyomor- és vastagbéldaganatokat. A 2019-ig tartó adatgyűjtés során közel 200 ezer résztvevőnél állapítottak meg rákot.

Életkortól függetlenül a dohányzásról való leszokás bizonyítottan csökkenti a rák, különösen a tüdőrák kialakulásának kockázatát, a korai, középkorúság előtt történő leszokás pedig jelentős csökkenést eredményez

– mondta Dr. Csin Gjong Oh, a dél-koreai Nemzeti Rákközpont munkatársa és a kutatás vezetője.

A vizsgált periódusban a leszokóknál a tüdő-, a máj-, a vastagbél és a gyomorrák kockázata 42, 27, 20, illetve 14 százalékkal mérséklődött a tovább dohányzókhoz viszonyítva. Korábbi tanulmányok alapján a cigarettázást legalább 15 féle rákos megbetegedést képes okozni.

Az új publikáció szerint azoknál a dohányosoknál, akik 50 éves koruk előtt abbahagyták a cigarettázást, a követési időszak alatt 57 százalékkal esett vissza a tüdőrák kockázata. Azoknál, akik legkorábban 50 éves korukban szoktak le, 40 százalékos volt a mérséklődés.

Oh kiemelte: a cigaretta letevése életkortól függetlenül jelentős egészségügyi előnyökkel járhat. „Ne gondolja, hogy túl késő. Arra bátorítjuk, hogy fontolja meg a dohányzásról való leszokás megkezdését” – tette hozzá.

„Ez a tanulmány két fontos tényt erősít meg. Az egyik az, hogy a dohányzás folytatásához képest sok évbe telhet, amíg a rák kockázata csökken. A másik az, hogy a csökkenés jelentősebb azoknál, akik fiatalabb korban szoktak le” – nyilatkozta Robert West, a University College London munkatársa, aki nem vett részt a vizsgálatban.

Kapcsolódó
Ez történik májunkkal, ha lemondunk az alkoholról
Az alkohol köztudottan káros hatást gyakorol a szervezetre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik