Tudomány

Ősi kincsek ezrei kerültek elő idén a föld alól

undefined undefined / Getty Images
undefined undefined / Getty Images
Ha valaki egy új, izgalmas hobbira vágyik, van egy javaslatunk: a fémkeresős kincsvadászat. Ezzel a tevékenységgel az idei évben számos ember talált történelmi jelentőségű leleteket a föld alatt, amely nyomán többen meggazdagodtak, mások viszont a börtönnel néznek szembe miatta.

Mi a közös egy több millió forintot érő aranyrögben, egy sokezer éves fegyverben, és nyolc második világháborús brit harci repülőgépben? Segítünk: mindegyiket 2023 során ásták elő a föld alól, miután fémkeresővel beazonosították helyzetüket. Ez a nem mindennapi hobbi az idei évben megmutatta, hogy rendkívül hasznos tud lenni, mivel akár évezredek óta elveszett leletek is előkerülhetnek a segítségével.

Értékes kincsek lapulnak a lábunk alatt

Így bukkant rá egy német férfi is egy nagyjából 800 éves kincshalomra egy egykori viking település területén. A 8. és 11. század között virágzó Hedeby Észak-Európa első igazi kereskedővárosa volt, ám 1066-ban, a viking kor végén elhagyatottá vált. Valaki viszont mintegy kétszáz évvel később a helyszínén szándékosan elásott egy zsákot, benne közel 30 darab ezüstpénzzel, valamint két féldrágakő berakásos aranyfülbevalóval és számos további aranyozott ékszerrel. Ezt fedezték fel idén a mai Németország területén.

De nem kell Németországig menni ahhoz, hogy pénzkupacokat találjunk: az erdélyi Bihar megyében több ezer középkori érmére leltek fémkeresővel.

A műszer a Nagyürögd melletti erdőben jelzett, a kapás pedig hatalmas volt: egy méretes kerámia edény, amelyben 4868 magyar dénár, 3 ezüst tallér és 4, egyelőre ismeretlen fémpénz pihent. Az érméket II. Ulászló király uralkodása alatt verték, tehát körülbelül 500 évesek lehetnek.

RAOUL VLAD SUTA / FACEBOOK

Megközelítőleg ennyi idős az az aranygyűrű is, amelyet az angliai Lancesterben ásott elő egy férfi. A ritka ékszert, amelybe Jézus és Szűz Mária alakját vésték, Matthew Hepworth találta meg, aki elmondása szerint már több mint 30 éve kutat fémkeresővel, de ehhez fogható leletre korábban még sosem bukkant. Az Egyesült Királyság egyébként roppant jó helyszínnek bizonyult idén a kincskereséshez, ebben az országban felfedeztek többek között egy nagyjából 1000 éves viking dísztűt; római birodalomból származó pénzérméket; szintén római, hosszú pengéjű lovassági kardokat; valamint egy ősi, angolszász tálat is. Az utóbbit előkotró Chris Ulliott először azt hitte, csak egy egyszerű rozsdás vödröt talált, pedig – mint később kiderült – a tárgy rengeteg pénzt ér.

Mennyi üti a kincsvadász markát?

Ha ilyen ritka és értékes leletekről beszélünk, jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis mennyi pénzt kaphat a „becsületes megtaláló”? Természetesen nagyon sok tényező befolyásolja, hogy milyen értéket képvisel egy-egy ősi kincs. Mérvadó, hogy mennyi idős, illetve az is, hogy mennyire jó állapotban maradt fenn, annyi viszont bizonyos, hogy egyik sem olcsó. Ulliott rézötvezetből készült edénye például akár 20-30 ezer angol fontért, vagyis körülbelül 9-13 millió forintért is elkelhet egy árverésen, pedig meglehetősen viseltes.

Chris Ulliott: Saxon Bowl &emdash;

Az összeg viszont nem feltétlenül illeti meg teljes mértékben a fémkeresőst. Ulliott egy magánföldön bukkant rá kincsére, így bármennyit is kap érte, annak felét a telek tulajdonosának adja majd. Ez persze még így is szép summa, ha viszont mindez az Egyesült Államok területén történik, akkor viszont már nem lenne ilyen szerencsés. Az ott hatályos törvények szerint ugyanis minden megtalált tárgy a földet birtokló tulajdonát képezi, még akkor is, ha az történelmi jelentőségű régészeti lelet. Ennek köszönhetően gazdagodott meg idén egy Kentucky államban élő gazda is, aki saját kukoricaföldjén talált több száz polgárháborús arany- és ezüstérmét. A pénzkupac olyan ritka példányokat is tartalmazott, amelyeknek darabja több millió forintot is érhet.

A helyzet Európában viszont teljesen más, itt a legtöbb országban a történelmi jelentőségű leletek az államot illetik meg, tehát aki ilyesmit talál, az köteles jelezni a hatóságok felé. Arra pedig mindenütt más szabályok vonatkoznak, hogy mennyi kompenzáció jár a megtalálónak. Romániában például az engedéllyel rendelkező fémkeresősök a kincsek becsült értékének 30-45 százalékát is megkaphatják, tehát a középkori magyar pénzeket felfedező férfi is erre számíthat, legalábbis elvileg. A gyakorlatban azonban nagyon nehezen fizetik ki ezeket az összegeket: egy Vâlcea megyei kincskereső 2013-ban például 47 ezer, II. Murád oszmán szultán korából (1404–1451) származó érmét talált, viszont a fizetségre hiába várt. Végül perre kellett mennie a jussáért a művelődési minisztériummal és a Román Nemzeti Történeti Múzeummal, amelyet meg is nyert, így végső soron 32 ezer euróval „hálálták meg” munkáját.

Fémkeresők Magyarországon

A jogszabályok szerint a régészeti leletek Magyarországon is az állam tulajdonát képezik, kereskedelmi forgalomba pedig nem hozhatók. Egy magyar apa és fia ennek ellenére éveken keresztül gyűjtötte és árulta illegálisan az értékes, történelmi tárgyakat. A Nagyatádi Járási Ügyészség idén emelt vádat ellenük. A két férfi többek között egy 44 darabból álló, több mint 12 millió forint értékű középkori ezüsttallér-gyűjteményt és egy 6 millió forint értékű 14. századi arany pecsétgyűrűt is talált.

Hazánkban egyébként hatósági engedély kell ahhoz, hogy fémkeresőt használhassunk, ilyennel egyikőjük sem rendelkezett, de ez nem gátolta meg őket abban, hogy közel öt éven keresztül járják a somogyi kistelepüléseket régészeti leletek után kutatva. Az ügyészség letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást kért az apára és a fiára is, továbbá indítványozta, hogy kapjanak pénzbüntetést, és vagyonelkobzást is rendeljenek el velük szemben.

2023 legnagyobb felfedezései

Szerencsére a legtöbb fémkeresős nem a két magyar férfi példáját követi, hanem felfedezéseikről azonnal értesítik az illetékes hatóságokat. Így tett például a norvég Erlend Bore is, aki példátlan aranykincsekre bukkant hazájában. Bore összesen kilenc, lómintákkal díszített aranymedált, tíz aranygyöngyöt és három aranygyűrűt talált, amelyek nagyjából 1500 évesek lehetnek.

ANNIKEN CELINE BERGER / ARKEOLOGISK MUSEUM, UIS / NTB / AFP

Az a lengyel csapat sem titkolta el felfedezését, amely tagjai második világháborús tárgyak után kutatva ment egy erdőbe, ehelyett azonban egy körülbelül 3500 éves, bronzból készült tőrt ástak elő. Ez a 16 centiméter pengehosszúságú fegyver azért is érdekes, mert a kutatók szerint elképzelhető, hogy egy, a mai Magyarország területéről Lengyelországba vándorló nép készíthette a bronzkorban.

Éppen fordítva járt néhány ukrán katona egy Kijevhez közeli erdőben: ők egy fel nem robbant bombát kerestek, de 8 darab, második világháborús harci repülőgépet találtak. A szakértők úgy vélik, a Hurricane típusú járművek 1941 és 1944 között kerülhettek a kelet-európai országba, amikor az Egyesült Királyság nagyjából 3000 vadászgépet küldött a Szovjetunió területére, hogy segítsen visszaverni a németek és szövetségeseik támadását.

De a felsoroltak közül senki sem örülhetett annyira, mint az az amatőr aranyásó, aki egy hatalmas, aranyrögökkel teli kőre bukkant fémkeresőjével. A 4,6 kilogrammos kő – amelyből 2,6 kilogramm az aranyrögök tömege – ugyanis csaknem 160 000 amerikai dollárt, azaz több mint 56 millió forintot ér.

Az elképesztő kincset megtaláló férfi nem is habozott sokat, gyorsan eladta a portékát a Lucky Strike Gold nevű aranykereső cégnek.

Kapcsolódó
Kincsekre bukkantak egy répaföldön fémkeresővel
Szemetet keresni ment a férfi, ősi ékszereket talált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik