Sokunk számára ma már teljesen elképzelhetetlen egy év leforgása anélkül, hogy a vége előtt megünnepelnénk a karácsonyt. Ennek ellenére voltak idők, amikor még nem is létezett, ugyanakkor a régi korok embereinek is megvoltak a maguk szokásai, amelyekkel kieresztették a gőzt az esztendő végéhez közeledve.
Féktelen mulatozás Rómában
Az ókori rómaiaknak például mindjárt két ünnepük is volt decemberben: a szaturnália, illetve Mithrász születésnapja. Amint a Magyar Nemzeti Levéltár weboldalán olvasható, előbbit Szaturnusz isten tiszteletére rendezték, és a Római Birodalom egyik legnagyobb mulatságának számított. Szaturnusz a mitológia szerint Jupiter apja volt, akit a rómaiak a görög Kronosszal, az idő urával azonosítottak. Miután fia letaszította a trónról, Szaturnusz az emberek világába menekült, ahol királyként uralkodott, népének megtanította a földművelést és elhozta az aranykort. A szaturnália hagyományosan december 17-én kezdődött és 24-én ért véget.
Ezekben a napokban néhány törvényen is enyhítettek, például engedélyezték az egyébként tiltott szerencsejátékokat. Szaturnália idején a társadalmi különbségek is megszűntek: a rabszolgák együtt mulattak uraikkal, az asztalnál is egymás mellett foglaltak helyet, és a viseletük sem különbözött. A nép szórakoztatásáért a császár felelt, aki cirkuszi versenyeket, gladiátorjátékokat, felvonulásokat és hatalmas nyilvános lakomákat szervezett. Ezeket nagymértékű ivászat jellemezte, és a lakmározás során a szaturnália királyát is megválasztották, aki ettől kezdve bármilyen parancsot kioszthatott, amelyet a résztvevőknek végre kellett hajtaniuk.
Ha pedig egy szerencsés dobás révén a kockajáték közben (…) királlyá is megtesznek, úgyhogy neked senki sem adhat nevetséges parancsokat, te viszont igen: az egyiknek elrendelheted, hogy ocsmányságokat üvöltsön magáról, a másiknak, hogy meztelenül táncoljon, és karjába véve a fuvolásnőt, háromszor járja körbe vele a házat
– olvasható Lukianosz, a Krisztus utáni második században élt szatíraíró Beszélgetés Kronosszal című művében.
Az ünnepnek voltak olyan elemei is, amelyek hasonlítanak a karácsonyi szokásokra, például szaturnália alkalmával is örökzöld növényekkel díszítették ki az otthonokat, az utolsó, Sigillariának is nevezett napján pedig ajándékozásra került sor. A rómaiak viszont elsősorban nem családtagjaikat lepték meg, hanem a barátaikat, a munkatársaikat, mivel céljuk a családon kívüli kapcsolatok megerősítése volt.
De a szaturnália nem csupán a mókáról és a kacagásról szólt: Lukianosz számos szörnyűséget is elmesél az időszakkal kapcsolatban.
Ezután, december 25-én következett Mithrász születésnapja, amelyet szintén durva, részeges bulik jellemeztek. Mithrász az ősi indoiráni mitológiában a nap istene volt, később pedig a perzsa és a római birodalmakban is népszerűvé vált az alakja. Az istenséget azért imádták az emberek, mert a legendák szerint mindenki neki köszönhette az életét, hiszen ő végzett azzal a kozmikus bikával, amelynek kifolyt vére megteremtette a világot. A két ünnepet tulajdonképpen egyben tartották meg, mivel azok szorosan egymás után következtek.
Rejtélyes pogány ünnep
Ez az év végi időszak a germán és más pogány népek számára is nagy jelentőséggel bírt, ugyanis ekkor rendezték meg a téli napfordulót ünneplő fesztivált, a jult. A Britannica enciklopédiája szerint a jul december 21-én kezdődött, és több napig, akár egészen január 1-jéig eltarthatott. Ez a Skandináviából származó tradíció a legősibb ismert téli napfordulós ünnep, az északi népek feltehetőleg évezredekkel ezelőtt kezdték tartani, később pedig a kelták is átvették, csak ők alban arthan néven emlegették.
A régi korok népei ilyenkor valószínűleg azért rendeztek fesztiválokat, mert örültek neki, hogy a téli napfordulót követően végre ismét egyre hosszabbak lesznek a nappalok, és rövidebbek az éjszakák. A vallásokban ez leggyakrabban úgy jelent meg, mint a napkirály utazása, aki az égen vándorol, hogy elhozza a világnak a fényt.
Az is valószínű, hogy ekkor rengeteg háziállatot vágtak le, mivel Észak-Európa kíméletlen telei miatt nem jutott elég élelem a számukra. Éppen ezért temérdek hús állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy hatalmas lakomákat csapjanak. Szintén szokás lehetett felgyújtani egy hatalmas farönköt, amely aztán az ünnepség egész ideje alatt, vagyis akár 12 napon át égett. Egyes vélekedések úgy tartják, innen eredhet a fatörzstorta hagyománya is, amely sok európai országban jellegzetes karácsonyi édességnek számít. Ezekből az ősi időkből maradhatott fenn az a svéd szokás is, hogy szalmából gigantikus kecskeszobrokat építenek a városok terein karácsony idején. A pogány északiak ezeket a gigászi építményeket Thor isten tiszteletére emelhették, aki a legendák szerint egy kecskék húzta harci szekéren utazott.
A jul és a szaturnália végül nem állta ki az évszázadok próbáját, és sok más egykor népszerű ünneppel együtt eltűnt. Azonban a nyomai fennmaradtak, hiszen sok hozzájuk köthető szokást átvettek a keresztények – főleg azért, hogy megtérésre csábítsák a pogányokat –, így amikor például karácsonyfát állítunk vagy gyertyákat gyújtunk az adventi koszorún, egy kicsit ezekről az elfeledett tradíciókról is megemlékezünk.