Tudomány bbc history

Halott indiánok ihlették meg a 27-esek klubjába belépő rocksámánt

MANFRED REHM / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP
Jim Morrison
MANFRED REHM / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP
Jim Morrison
Jim Morrison előszeretettel emlegette, hogy minden sámánt hét évre választanak.

December 8-án lett volna 80 éves a The Doors együttes frontembere, a költő, énekes és sámán Jim Morrison (1943–1971), a koncertjein bacchanáliákat celebráló „Gyíkkirály”, akit sose kellett látnunk idős, köszvényes varánuszként, mert mindössze 27 évesen szívroham végzett vele egy párizsi hotelszoba fürdőszobájában, de a Père-Lachaise temetőben lévő sírkövén bő fél évszázad után is mindig friss rúzsnyomokat találunk.

Az érzékelés ajtói

Az ikonikus rocksztár azonban éppen azért kezdte deformálni magát szakállnövesztéssel és hízással, mert zavarta, hogy a koncertjein megőrülő lányrajongók szexikonként tekintenek rá a feszes bőrnadrágjában, nem pedig prófétaként. Zavarta, hogy az alsógatyájában turkálnának, és nem a lelkében, pedig William Blake hatására igen filozofikus dalszövegeket is írt.

Együttese elnevezését („ajtók”) is egy Blake-sor ihlette az angol költő A tapasztalás dalai című misztikus kötetéből: „Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.” Aldous Huxley ugyanebből a sorból merítette Az érzékelés kapui (The Doors of Perception) című 1954-es kultkönyvének címét, amelyben a már idős angol író a mezoamerikai őslakosok kedvelt hallucinogén szerével, a meszkalinnal folytatott tudattágító kísérletezéseit írta le – ez a könyv aligha volt bárkire nagyobb hatással Jim Morrisonnál.

Gyerek- és kamaszkoráról azonban sokáig igen keveset lehet tudni, leszámítva, hogy az alapélményének egy 1949-es új-mexikói kiránduláson látottakat tartotta, amikor egy teherautónyi őslakosba belerohant egy másik gépjármű, és ahogy visszaemlékezett: „úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam, mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket.” Az autóbalesetet és Jim Morrison „indiánkultuszát” Oliver Stone is megörökítette a The Doors című 1991-es életrajzi filmjében.

 

A hippikkel szemben

Persze kérdéses, hogy a mitizált tragédia ekképp történt-e, hiszen Jim Morrison mindent megtett azért, hogy élete tényeivel, családi hátterével kapcsolatban összezavarja a nyilvánosságot. Például azt állította a sajtótájékoztatóin, hogy az apja meghalt a második világháborúban, noha George Stephen Morrison tengernagy közel 90 éves koráig élt. Konzervatív katonatiszt apjával való feszült viszonya tisztán kitapintható a The End című, Oidipusz-komplexussal – és obszcén szavakkal – terhelt gyilkos balladájában, amelynek minden meghallgatása egy kis halál.

Az 1967-ben a The Doors című debütáló lemezzel – nyitódala, a Break on Through programadás: „A másik oldalra törjünk át!” (Hobo fordításában) – és a Strange Days című második albummal berobbanó, a Light My Fire-rel népszerű slágert is jegyző Los Angeles-i zenekar magát a korban népszerű hippizenekarokkal szemben határozta meg (mint amilyen a California Dreamin’-t jegyző The Mamas & the Papas volt).

Jim Morrison nem békét, hanem harcot hirdetett; színes, batikolt ruhák helyett fekete bőrcuccokat viselt és kiállhatatlanul viselkedett.

Minden sámánt hét évre választanak

Ha ma leültetnénk egy kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsora elé, valószínűleg belevágná a tévékészülékbe a whiskys üveget, egy „rohadt rabszolgák vagytok” kifakadás kíséretében – de hát Jim Morrison hajtépéssel kommunikált a kedveseivel is. Már amikor nem olyan szép, szívbe markoló szerelmes dalokat írt, mint a The Spy.

Jim Morrison a felülmúlhatatlan ideáltípusa volt a dionüszoszi rocksztárnak, aki – miközben kiváló zenészek kísérték – a fellépésein a hímtagját elővéve, a kormányt fasisztázva és rajongóit gyalázva forradalmat követelt a színpadon, amíg össze nem esett, vagy le nem tartóztatták. Persze ehhez nem kevés tehetség, hallucinogén anyag és tömény szesz kellett. És düh, hiszen ahogy Móricz Zsigmond írta: „Mi lesz ebből a fiatalságból, ha nem akarja az eget leszakasztani, amikor tollat vesz a kezébe?” Jim Morrison akarta (egyetlen gyenge lemeze, a vállalhatatlanul puha 1969-es The Soft Parade kivételével).

Jim Morrison előszeretettel emlegette, hogy minden sámánt hét évre választanak, és ő is hét évig nyomta – egyre szakállasabban – a The Doorsban. Aztán belépett a „huszonhetesek klubjába”, amelynek Brian Jones, Janis Joplin és Jimi Hendrix már a tagjai voltak. Szerelme és múzsája, Pamela Courson (1946–1974) három évvel később követte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik