Törökország közepén, Bogazkale közelében ősi falrendszer húzódik. Az egyik irányból méretes, oroszlánszobrokkal szegélyezett kapun lehet bejutni, odabent hátrahagyott kövek jelzik, a távoli múltban egy hatalmas, élettel teli település állt itt. Impozáns romok, edénytöredékek, ékírásos agyagtáblák, ennyi maradt hátra az egykor virágzó Hattusából.
A település fénykorában, mintegy 3300–3400 éve 50 ezer lelkes volt, ezzel a korszakban igazi metropolisznak számított. Bár a város most csupa rom, némi fantáziával vagy a különböző rekonstrukciók révén el tudjuk képzelni, mennyire lélegzetelállító lehetett eredeti állapotában.
Hattusa méltó központja volt a Hettita Birodalomnak, ennek a bronzkori, nyugat-ázsiai nagyhatalomnak. Az időszámítás előtt 1650 környékén megalapított állam ereje csúcsán a mai Törökország nagy részét, sőt Szíria, Irak, Libanon és Ciprus egyes területeit is ellenőrzése alatt tartotta. A hettiták ekkoriban számos néppel osztoztak a tágabb, Észak-Afrikát és a Közel-Keletet is magába foglaló Mediterráneum térségén, uralkodóik az egyiptomi fáraók méltó riválisai voltak.
Az időszámítás előtti 13–12. század fordulóján aztán Hattusa az egész Hettita Birodalommal együtt hirtelen hanyatlani kezdett. Hogy az évszázadokon át tartó stabilitás után miként omolhatott össze az egész civilizáció mindössze néhány évtized leforgása alatt, máig nem teljesen tisztázott.
A jelenségre a kutatók késő bronzkori összeomlásként hivatkoznak.
Birodalmak születése
A hagyományos felosztásban a bronzkort tekintik az írott emberi történelem, egyben az ókor tényleges kezdetének. A periódust az őskort lezáró neolitikum, illetve az azutáni átmeneti időszak, a kőrézkor előzte meg. A bronzkor kezdete homályos, területenként változó.
A mezőgazdaság forradalmi újításként már a neolitikumban megjelent, a bronzkorban azonban tovább finomították a módszereket, ezzel együtt a bronz megmunkálásával megkezdődött a nagy léptékű fémfeldolgozás, és az első írásrendszerek is megszülettek. Rövid idő alatt rengeteget fejlődött fajunk tudása, művészete, hiedelemvilága, technológiája, kibontakoztak az első tudományok, csatornarendszereket építettek fel, a korai hajósok új területeket értek el.
Eleink mindenfelé településeket, államokat alapítottak, dinasztiák emelkedtek fel, összetett, tagozódott társadalmak fejlődtek ki, diplomáciai kapcsolatokat teremtettek, miközben a háborúk és a kereskedelem korábban nem látott méreteket öltött. Az időszámítás előtti 24. században aztán az emberiség első birodalmát, az Akkád Birodalmat is létrehozták.
Mindezek persze fokozatosan, évszázadok alatt zajlottak le, a korábbi időkhöz képest viszont így is egészen robbanásszerű fejlődésről beszélhetünk. A folyamatban a Földközi-tenger térségének kiemelt szerepe volt, számos nagy civilizáció – amelyeknek neve iskolai tanulmányainkból is ismerős lehet – ebben a térségben alakult ki.
Csak hogy néhány példát említsünk, a korszak Mediterráneumában olyan népek versenyeztek vagy éppen szövetkeztek egymással, mint
- az egyiptomiak,
- a mükénéiek,
- a minósziak,
- a már említett hettiták,
- a sumérok,
- az asszírok,
- a babilóniaiak,
- a trójaiak
- vagy a kánaániták.
A kisebb államok és óriási birodalmak nyüzsgő, összefonódó, sokszínű világot alkottak. A térség vívmányai, történései kulcsfontosságúnak bizonyultak történelmünkben és kultúránkban, az időszak civilizációnak összességét – ha csak felületesen is, de – napjaink laikusai is ismerik. Elég a mezopotámiai zikkuratokra, az egyiptomi piramisokra, az Agamemnón maszkjaként ismert arany halotti maszkra, Hammurapira, II. Ramszeszre vagy az Odüsszeia világára gondolni.
Birodalmak halála
Az időszámítás előtti 13–12. században aztán valami történt a Földközi-tenger régiójában: Mükéné, a Hettita Birodalom és sok más civilizáció viszonylag gyorsan elpusztult, egy maréknyi bronzkori állam, így Asszíria és az újbirodalmi Egyiptom pedig fennmaradt ugyan, ám jelentősen meggyengülve sötétebb időszakba lépett be. Hogy pontosan mi állt a háttérben, arról nagyjából egy évszázada vitatkoznak a kutatók.
Az idők során számos magyarázat született a klimatikus változásoktól a népmozgásokon át a földrengésekig. A modern kori tudósok kezdetben leginkább régészeti bizonyítékokra és írásos forrásokra támaszkodva tudták csak elemezni a folyamatokat, később azonban egyéb, például geológiai és klimatikus megközelítések is képbe kerültek, sokat árnyalva az elképzeléseket.
Az is bizonyosnak látszik, hogy a késő bronzkori Mediterráneum „globalizáltságának” döntő szerepe volt. Az összeomlás kezdetén a térség államai nagyon szorosan összefonódtak egymással, számos terület gazdasága más helyszínekétől függött, adott esetben több ezer kilométert utazhattak az áruk két pont között. Egyes, bronzmegmunkálásra szakosodott városok például nem fértek hozzá a szükséges alapanyagokhoz, a rezet és ónt távoli bányavidékekről kellett beszerezniük.
Ez a fajta globalizáltság nélkülözhetetlen volt a bronzkori virágzásban, ugyanakkor sérülékenységgel is járt. A rendszer egyetlen, óriási kártyavárat alkotott, amelyből elég lett volna egy-egy lapot kipöccinteni, hogy az egész összeomoljon.
Titokzatos támadók
A 19. század végén több olyan felirat is előkerült, amelyek alapján a bronzkor végén titokzatos, a tenger és szigetek felől érkező harcosok intéztek támadásokat Egyiptom és más mediterráneumi államok ellen. A bizonyítékokra alapozva Emmanuel de Rougé francia egyiptológus az 1850-as években egy tanulmányban elsőként hivatkozott a rejtélyes fosztogatókra tengeri népekként.
Eredetük máig vita tárgyát képezi, talán az Égei-tenger vagy az Ibériai-félsziget vidékéről származtak, és gyanúsan többetnikumú csoportot alkottak. Abban azonban a szakértők egyetértenek, hogy a támadók jelentős felfordulást idéztek elő, aminek döntő szerepe volt a civilizációs hanyatlásban.
A feljegyzésekből az is kiviláglik, hogy nem egyszerű rablókról volt szó, több forrás szerint hajóikon nők és gyermekek is utaztak, mindez pedig népvándorlást, egyenesen menekülést sugall.
Egy 2014-es tanulmányban a szerzők a Kineret-tóból származó magmintákon végzett szénizotópos elemzésből megállapították, hogy az időszámítás előtti 1250–1100-as időszak a bronzkor legaszályosabb periódusa volt. A hasonló, nagy területeket érintő, hosszan kitartó csapadékhiányos időszakokra megaszárazságként hivatkoznak, ilyen esemény zajlik manapság az Egyesült Államok nyugati partvidékén.
Az ókori aszálysorozat tényét azóta számos publikáció megerősítette, egy 2023-as vizsgálat például a Hettita Birodalom esetében mutatta be a jelenség következményeit.
Korai klímamenekültek
A hosszú vízhiány a mezőgazdaságra támaszkodó társadalmak számára katasztrofális volt. Noha az egyiptomiak a Nílusnak, a babilóniaiak a Tigrisnek és az Eufrátesznek köszönhetően, ha nehezen is, de valahogyan átvészeltek, számos állam földművelése összeomlott, éhínséget, társadalmi feszültséget eredményezve.
Eric Cline amerikai történész szerint a megváltozott környezeti viszonyok lehetnek felelősek a tengeri népek felkerekedéséért is.
A Hettita Birodalomhoz visszatérve: a terméshozam csökkenése gazdasági és társadalmi problémákhoz vezetett, a hadsereg szétesett, és gyakoriak voltak a lázongások. A belső kihívásokat, megosztottságot tetézte a tengeri népek portyázása.
Az éghajlati átalakulástól függetlenül egyéb természeti csapások is hozzájárulhattak a késő bronzkori destabilizációhoz. A bizonyítékok alapján időszámítás előtt 1225 és 1175 között szokatlanul sok földrengés csapott le a Mediterráneumra, cunamik, vulkánkitörések pusztították a településeket. Az sem kizárható, hogy járványok is tizedelték a népességet, egyes feltételezések szerint pedig a periódusban olyan konfliktussorozat zajlott, amelyre akár nulladik világháborúként is lehetne hivatkozni.
Ugyan a térség civilizációi a múltban bizonyos katasztrófákból képesek voltak kilábalni, a bronzkor végén olyan sokféle, összetett nyomás nehezedett rájuk, hogy többségük nem tudott megküzdeni a helyzettel. A hatások együttesen megrázták az egymásba kapaszkodó kultúrákat, ellehetetlenült a kereskedelem, az utánpótlás, míg végül esetenként egyik civilizáció a másikat magával rántva zuhant a mélybe.
A korábban évszázadokon át olajozottan működő gépezet képtelen volt kellő gyorsasággal változtatni a szokásain. Egyszerűen hiányzott a rendszerből a kellő alkalmazkodóképesség.
A történelem megismételheti önmagát
Az elmúlt években a bronzkori Mediterráneumot és annak sorsát többen is elővették párhuzamként napjaink problémáit vizsgálva. A korabeli világ felépítését vizsgálva valóban számos hasonlóságot találhatunk, és ami aggasztó lehet: a kihívások is ismerősnek tűnnek, elég Szíria sokat tárgyalt példáját bemutatni.
A kutatók ma úgy vélik, a 2011-ben kitört polgárháború nem robbanhatott volna ki a térséget sanyargató, éveken át tomboló aszály nélkül. A csapadékhiányban valószínűleg a globális felmelegedés is szerepet játszott – fontos különbség a bronzkori klímaváltozáshoz képest, hogy a mostani nem a természet, hanem ember okozta éghajlati átalakulás.
A szárazság következtében a mezőgazdaság ellehetetlenült, az abból élő, többnyire fiatal férfiakból álló vidéki lakosság ezért megindult a városok felé a jobb kilátások reményében. A folyamat túlnépesedéshez, tömeges munkanélküliséghez, társadalmi és politikai feszültséghez, végül pedig zavargásokhoz és háborúhoz vezetett. A Háfez el-Aszad által megalapozott, viszonylagos jólétben és biztonságban létező Bassár el-Aszad-rendszer nem állt készen az egyszerre több irányból érkező csapásokra.
Globalizált világunkban a konfliktus hatásait egészen távoli vidékeken is megérezték, csak hogy néhány példát említsünk:
- a harcok zűrzavarában megerősödött Iszlám Állam nyugati államokban is végrehajtott terrorakciókat,
- szíriaiak milliói menekültek más országokba,
- és az amerikai–orosz viszony is kiéleződött a közel-keleti helyzet miatt.
Szíria csak egy a sokból, világszerte rengeteg régió néz szembe fenyegető változásokkal. Afganisztán és Irán, illetve Etiópia és Egyiptom között a vízért indulhat konfliktus, városokat nyel el a tenger, ezrek halnak meg a nyári forróságban, miközben Európában hosszú idő után ismét totális háború dúl.
Tanulnunk kell a bronzkoriaktól
Jordán Ferenc rendszerökológus a 24.hu-nak adott interjúban korábban azt mondta, egyetlen dolgot kellene eltanulnunk a természettől, mégpedig a hihetetlen rugalmasságot. A szakértő szerint csakis akkor van esélyünk megküzdeni a bolygó átalakulásával, ha alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez.
Az aranykor véget ért, emberek tömegei szenvedtek és haltak meg, sok kultúra a hagyományaival és a tudásával együtt eltűnt.
Az ősi kultúrák egyes képviselői persze megmaradtak, ám ezek is drasztikus visszaesést tapasztaltak működésükben. A megzavart kereskedelem, a réz- és az ónhiány miatt sok területen a fémművesek új anyaghoz, a vashoz voltak kénytelenek nyúlni – az alternatíva utóbb még jobb választásnak is bizonyult a bronznál, kezdetét vette tehát a vaskor.
Kulturális értelemben a Mediterráneum nagyon hosszú idő alatt épült fel a sokkból. Évszázadokkal a bronzkori összeomlást követően aztán Görögországban és más területeken elkezdődött az a reneszánsz, amely megalapozta a modern, nyugati társadalmat.
