Tudomány

Megfejtették a rejtélyes hieroglifák jelentését

Megfejtették a rejtélyes hieroglifákat, amelyeket még tavaly fedeztek fel egy ősi, törökországi alagútban – írja az Anatolian Archeology. A 249 darab nagyjából 3500 éves szimbólumra egy Hattuszaszban, az egykori Hettita Birodalom központjában található járat végeinél bukkantak rá.

A szakértők szerint a festett szöveg egy Arişadu nevű emberről szól, aki az alagút építéséért felelt. A Tuthaliya-hegyre és útra utaló szimbólumokat is találtak, amelyből arra következtetnek, hogy a járat egy, a Tuthaliya-hegyhez vezető, vagy azon keresztül haladó út részét képezhette.

ANADOLU AGENCY

A feltárásokat vezető Dr. Andreas Schachner professzor elmondta, hogy a Tuthaliya-hegy egy rendkívül nagy jelentőségű, szent hely volt a hettiták számára, számos uralkodó arról kapta királyi nevét is. A professzor szerint a feliratok az alkotó egyfajta aláírása, amellyel jelzi az utókor számára, hogy ő volt az alkotó, hasonlóan ahhoz, ahogy a művészek is szignózzák a festményeiket.

Kapcsolódó
Elájult a tudós, amikor megfejtette a hieroglifákat
A rosette-i kő 1799-es felfedezése életet lehelt egy régóta lehetetlennek tartott kutatásba: az egyiptomi hieroglifák megfejtésébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik