Egy friss tanulmány alapján a joghurt képes lehet semlegesíteni a fokhagymafogyasztást követő kellemetlen leheletet – írja az Ohiói Állami Egyetem oldala. A szakértők laboratóriumi körülmények között folytattak vizsgálatot, és megállapították, hogy a natúr joghurt megakadályozhatja a csípős illatért felelős illékony vegyületek levegőbe kerülését.
A kutatók magát a joghurtot, illetve annak összetevőit, a vizet, a zsírt és a fehérjéket is tesztelték. A zsír és a fehérje is hatékonynak bizonyult a szaggal szemben.
„A magas fehérjetartalom mostanában nagyon divatos, az emberek általában több fehérjét akarnak enni” – mondta Sheryl Barringer, az Ohio Állami Egyetem munkatársa és a csapat tagja. Mint hozzátette, egy magas proteintartalmú terméket akár leheletszagtalanítóként is lehetne reklámozni.
Barringer már korábban is azonosított olyan élelmiszereket, amelyek segítséget jelenthetnek a kellemetlen szag ellen, ezek közé tartozik az alma, a menta, a saláta és a tej. Ezek enzimjei és zsírjai elnyomják a tartós szagért felelős kénalapú vegyületeket.
A legújabb elemzésben minden kísérlethez azonos mennyiségű nyers fokhagymát helyeztek üvegpalackokba. Tömegspektrometriával mérték az egyes körök előtt és után jelen lévő illékony molekulák gázszintjét.
A joghurt zsír-, víz- és fehérjekomponensei külön-külön is szagtalanító hatással bírtak, de a zsír és a fehérje jobban teljesített, mint a víz. „Tudjuk, hogy a fehérjék megkötik az ízeket, sokszor ezt negatívumnak tekintik, különösen, ha egy magas fehérjetartalmú ételnek kevesebb íze van. Ebben az esetben ez pozitívum lehet” – nyilatkozta Barringer.
A görög joghurt lehet a legjobb
Amikor csökkentették a joghurt savasságát, az a szagtalanító hatást is mérsékelte, a víz pH-értékének megváltoztatása azonban nem hozott hasonló eredményt. Barringer szerint ennek hátterében az állhat, hogy a kémhatás módosítása a proteinekre is hat, fehérjétől függően más-más módon.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a fokhagyma sütése önmagában jelentősen csökkenti a szagos vegyületek szintjét. A joghurt és összetevői a sült fokhagymával szemben arányaiban kevésbé hatékonyak, feltehetően azért, mert kevesebb illékony anyagot tudnak csapdába ejteni a nyers gerezdekhez képest.
Barringer úgy véli, a magasabb fehérjetartalmú görög joghurt különösen hatékony lehet. A gyümölcsízű joghurtok is működhetnek, ugyanakkor minden esetben fontos, hogy a joghurtot a fokhagymaevés után gyorsan fogyasszuk el.