A Velencei-tó egy úgynevezett szemisztatikus tó, mely hajlamos a kiszáradásra. Történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy a tó élete során többször is teljesen kiszáradt, legutóbb 1866-ban. Hazánkban a megbízható, modern mérések kezdete óta a 2022-es volt a legmelegebb nyár, így hatalmas volt a párolgás, ami az év első hét hónapjában nagyon kevés csapadékkal járt együtt.
Márpedig a tó vízmérleg egyenlegét elsősorban a lehulló csapadék és a vízfelszín párolgás mértéke alakítja. Az éves csapadék és párolgás különbsége egyértelműen deficitessé tenné, kiszárítaná a tó vízmérlegét, hiszen az elmúlt évtizedekben 2010 kivételével mindig nagyobb volt az éves párolgás, mint a lehullott csapadék mennyisége – írja a Másfélfok.
A vízgyűjtőről érkező felszíni vízfolyásoknak, az idáig figyelmen kívül hagyott felszín alatti víz hozzáfolyásnak, valamint az emberi beavatkozásnak (Pátkai- és Zámolyi-tározók) köszönhetően a Velencei-tó vízmérlege az említett vízhiányos időszakokat követően mindig helyreállt. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha a tó vízmérlege ennyire érzékeny a csapadék és párolgás mennyiségének változásaira, akkor hogyan fog reagálni a vízszint a jövőbeli éghajlati változásokra?
A 2050-ig tartó hidrogeológiai modellek szerint amennyiben tartjuk magunkat a Párizsi Megállapodásban rögzített célokhoz, a csapadék-párolgás mérlegben nem történik jelentős változás, és 2031-2050 között a nyári vízszint a jelenlegi átlag körül maradhat. Ehhez jó vízminőség és a fürdőzés lehetősége párosul. Ha viszont nem kezdünk semmit a kibocsátással, a tavalyi extrém alacsony vízállás egyáltalán nem lesz szélsőséges a következő évtizedekben.
A 2002-2021 közötti időszakban a tó átlagos, megfigyelt nyári vízszintje 136 centiméter volt. Az optimista forgatókönyv szerint 2031-2050 között a nyári átlagos vízszint akár gyengén, 143 cm-re nőhet, a pesszimista forgatókönyv szerint pedig 100 cm-re csökkenhet. Utóbbi érték a 2022 előtti legalacsonyabb 1993-as és 2021-es vízszinteknek felelne meg. A tó megvédése nemcsak az ember, de a természet szempontjából is fontos, mivel az alacsony vízszint és a meleg víz kellemetlen velejárója volt a tömeges halpusztulás is.
Amennyiben nem sikerül rövid távon drasztikusan csökkenteni a kibocsátásunkat, a felszín alatti vizek mennyiségének védelmével, a vízkitermelés csökkentésével biztosíthatjuk a tóba a felszín alól érkező vízutánpótlást, ami javíthatja a tó vízmérlegét és gyengítheti a Velencei-tó kiszáradását. Emellett a felszín alatti vizek áramlási rendszereinek ismeretében célzott felszín alatti vízpótlással, úgynevezett MAR-rendszerek alkalmazásával a párolgásra érzékeny csatornákkal szemben hatékonyabb vízpótlást is elérhetünk.
