Homer H. Dubs sinológus 1957-ben, tízévnyi kutatás után hajmeresztő elmélettel állt elő Marcus Crassus római politikus és hadvezér elveszett légiójával kapcsolatban. Arra jutott, hogy a carrhae-i csatában fogságba esett katonák egy része idővel Északnyugat-Kínában kötött ki, ahol aztán zsoldosként földet kaptak a hanoktól. Elképzeléseit az elmúlt 66 évben más szakértők továbbfejlesztették.
Dubs felvetése szerint a zsoldos rómaiak számára alapították meg a forrásokból ismert Licsien városát.
Tudjuk, hogy legkésőbb Marcus Aurelius korában, 166-ban egy diplomáciai küldöttség révén már volt közvetlen érintkezés Kína és Róma között. Dubs elmélete szerint ugyanakkor a kapcsolat nagyjából 200 évvel korábban létrejöhetett.
Róma legnagyobb kudarca
Crassus, akire a kortársak Róma leggazdagabb embereként hivatkoztak, időszámítás előtt 71-ben hosszú küzdelem után verte le Spartacus rabszolgafelkelését. A politikus utóbb Pompeius és Julius Caesar mellett tagja lett a híres-hírhedt triumvirátusnak. Bár a három államférfi szövetségben állt egymással, mégis vetélkedtek, Crassus pedig Caesar katonai sikereit látva közel húsz év után ismét diadalra vágyott, ezúttal a birodalom határain kívül.
A hadvezér úgy döntött, a pártusok ellen intéz támadást, ehhez pedig hét légiót, a becslések alapján mintegy 30–45 ezer katonát gyűjtött össze. Crassus időszámítás előtt 55-ben hagyta el Rómát, tudta nélkül elindítva a római történelem egyik legsikertelenebb hadjáratát. A háborúhoz egyik fia, Publius Crassus is csatlakozott.
A döntős csata 53-ban, az Eufrátesz egyik mellékfolyójának partján zajlott, ahol 10 ezer pártus lovas állta el a megszállók útját. A modern Törökország területén megvívott ütközet carrhae-i csata néven vonult be a történelembe.
Hiába voltak túlerőben, a rómaiak képtelenek voltak közelharcba bonyolódni, a könnyű felszerelésű, íjakkal támadó lovasok pedig apránként felmorzsolták Crassus csapatait. A csatában rómaiak ezrei vesztek oda, Crassus fia is elesett, magát a politikust pedig a harcot követő tárgyalás során elfogták, majd lefejezték.
Árulkodó források
A feljegyzések tanúsága szerint a pártusok igyekeztek hasznosítani hadifoglyaikat, akiket – már amennyiben azok hajlandóak voltak erre – idővel saját seregükbe integrálták, beházasítottak, letelepítettek. Ez alapján a legvalószínűbb, hogy a Carrhae-ben elfogott katonákat a Pártus Birodalom keleti határvidékére, a mai Türkmenisztánba szállították, hogy segítsenek az ázsiai hunok elleni védekezésben. A Rómától távoli elhelyezés logikus döntésnek tűnik, a hasonló, messzi vidékekre történő áttelepítés eszközével számos birodalom élt a világtörténelem során.
Tudjuk azt is, hogy időszámítás előtt 20-ban Augustus azért tárgyalt a pártusokkal, hogy visszaszerezhesse a korábban elvett hadi jelvényeket. A pártusok képtelenek voltak rómaiakat átadni, ami akár azt is sugallhatja, hogy a katonák ekkor már Kínában tartózkodtak – igaz, a korabeli harcosok várható élettartamának tükrében sokkal valószínűbb, hogy 33 évvel a carrhae-i csata után kevesen voltak csak életben a résztvevők közül.
Akad egy izgalmas kínai szöveg is, a Han könyve, amely beszámol egy, a kínaiak és a hsziungnuk, azaz az ázsiai hunok között zajló konfliktusról a mai Üzbegisztánban, időszámítás előtt 36-ban. Csen-tang hadvezér beszámolója jelentette Dubs elméletének alapját, a tiszt leírása szerint ugyanis katonái a csicsi csatában egy olyan, több mint száz egységből álló csapattal találták szembe magukat, amely furcsa, halpikkelyszerű formációt öltött.
A hadvezér emellett egy másik római jellegzetességről, a fapalánkkal megerősített táborról is említést tett. Dubs érvelése szerint a nomád hsziungnuk nem gyakorlatoztak oly módon, hogy képesek legyenek a szigorú alakzatok tartására és a bonyolult struktúrák felépítésére. Megjegyzendő az is, hogy az ázsiai hunok harcmodorukban, csapataik felépítésében sokban emlékeztettek a pártusokra.
Csen-tang visszaemlékezéséből az is kiderült, hogy a győztes csata végén 145 katonát fogtak el, további ezer ember pedig megadta magát. Lehetséges, hogy a 145 harcos annak idején Crassus alatt szolgált? Mindenesetre érdekes, hogy Csen-tang külön tett említést a 145 személyről.
Nem zárható ki, hogy az érintettek zsoldosok voltak, akik hajlandóságot mutattak az átállásra. Dubs arra jutott, az is gyanús, hogy éppen száznál több katonából állt a pikkelyszerű formáció.
Zöld és kék szeműek, szőkék és barnák
Az elmélet szerint a hanokat lenyűgözte a foglyok harci tudása, amelyet maguk is hasznosítani akartak seregükben. A rómaiakat ezért a Kanszu tartományban fekvő Licsienben telepítették le.
A város neve nyelvészeti szempontból figyelemreméltó, az ókori kínaiak így nevezték az egyiptomi Alexandriát, majd később az egész Római Birodalmat, és más, Kínához viszonyítva nyugati helyszíneket. Hogy a település mikor kapta meg ezt a nevet, az nem tisztázott, de az időszámítás szerinti 6. században már így szerepelt egy feljegyzésben. Különös módon a dokumentum szerint Licsient nem kínaiak, hanem betelepülők lakták.
A helyszínen a feltételezések alapján ma Csölajcsaj fekszik, melynek közelében egy megerősített település romjai találhatók. Ez önmagában nem meglepő, az idők során Kína nyugati peremvidékén több erőd is felépült.
Csölajcsaj modern lakói közül többen vallják, hogy Crassus elveszett légiójától származnak.
A falubeliek körében ráadásul hagyományosan népszerűek a bikák, ami azért különös, mert az állatoknak komoly kultusza volt a római hadseregben, különösen a kései köztársaság periódusában.
Hogy a legionárius eredet hagyománya mennyire erős, azt igazolják a legenda tiszteletére emelt emlékek. Csölajcsajban egy római pavilon áll, a közeli Jongcsangban egy legionárius szobra tekinthető meg, és egy Caesarról elnevezett karaokebár is működik a környéken. A helyiek az olasz kapcsolatokat is próbálják erősíteni – az már más kérdés, hogy Crassus csapatai közül valószínűleg nem mindenki volt itáliai.
Érdekesség akad, de egyértelmű bizonyíték nem
Noha Dubs elmélete nem mentes a fantáziadús feltételezésektől, évtizedekkel vitatott tanulmánya publikálása után több kapcsolódó, akár bizonyítéknak tekinthető adat is napvilágot látott. A Lancsoui Egyetem kutatói például 2005-ben gyűjtöttek be mintákat 93 csölajcsajitól, a genetikai elemzésből pedig kiderült, hogy az alanyok több mint fele részben europid származású. A helyiek DNS-e egyébként sok hasonlóságot mutatott Hszincsiang tartomány ujgurjainak genetikájával. A térség lakói igen vegyes származásúak, jelentős európai örökséggel bírnak.
2007-ben egy másik genetikai vizsgálatot is elvégeztek, ez már az apai, Y-kromoszómás DNS esetében teljesen kizárta a római eredetet. Apai vonalon a helyi populáció főként a hanokhoz, kisebb mértékben a mongolokhoz köthető, ami kevéssé kedvez Dubs hipotézisének.
A genetikai furcsaságok mellett régészeti érdekességeket is feltártak a falunál. Az 1990-es években egy olyan erőd maradványai kerültek elő a közelben, amely szimmetrikus, szögletes, rómaiszerű formát mutatott. A rómaiak jelenlétére utaló egyértelmű leletekre azonban ez idáig nem bukkantak, római érméket ugyan felfedeztek, ám ezek a selyemúton is beáramolhattak ide.
Régészeti szempontból különös továbbá az az itt megtalált sisak, amelyen egy kínai felirat olvasható: a szöveg egy önmagát megadó személyre utal, aki nagy valószínűséggel hadifogoly volt. Jongcsangban egy 180 centiméter magas, ókori személy csontvázát is felfedezték, az elhunytat rögtön rómainak kiáltották ki, noha az időszámítás előtti 1. századi Itália férfijai is csak ritkán nőttek ilyen magasra.
Szinte biztos, hogy csak legenda
A szakértők többsége ma úgy gondolja, Dubs elmélete nem áll kellően stabil lábakon, és bár érvelése logikus és meggyőző, híján van a közvetlen adatoknak.
A nevezetes halpikkely formáció például Cseng-tang számára ismeretlen lehetett, de már jóval a rómaiak előtt is megjelent a térségben: Nagy Sándor Közép-Ázsiába eljutó makedónjai is használtak ilyen alakzatot, és azt egyes helyi népek akár át is vehették. Hogy a formációt felvevő katonák légiósok lettek volna, azt még egy apró részlet cáfolja: Cseng-tang megemlítette a fapalánkot, de a római ideiglenes táborok másik jellegzetességéről, a homokzsákokból emelt bástyákról nem számolt be.
A datálás sem kedvez az elméletnek, amennyiben a kínaiak időszámítás előtt 36-ban Crassus katonáival találkoztak, a férfiaknak már a 40-es vagy 50-es éveikben kellett volna járniuk. Ez nem a legkedvezőbb kor a hadviselésre, sőt, mintegy tíz évvel a korszak harcosainak várható élettartama fölött van.
A genetika sem erősítette meg Csölajcsaj római örökségét. Régóta tudott, hogy a térségben az idők során sokat keveredtek a népek, annak esélye, hogy egy populáció két évezreden át többnyire egy helyben maradjon, szintén rendkívül kicsi.
Hogy Licsiennek köze lehetett idegenekhez, elképzelhető, hiszen a források alapján letelepített foglyok számára alakították ki. Az ugyanakkor nincs igazolva, hogy valóban rómaiak lakták a várost, ahogy az sem, hogy ténylegesen Csölajcsajnál feküdt. A hanok ráadásul valamivel több mint száz ember számára bizonyosan nem hoztak létre új kolóniát, ennél sokkal több embert telepítettek le egyszerre.
Hogy Csölajcsaj és környéke genetikai és történeti szempontból izgalmas, az egészen biztos, ahogy a helyiek római hagyományőrzése is kulturális különlegességnek számít.
