A 123-as számot viselő belföldi járat 1985. augusztus 12-én indult egyórás útra a tokiói Haneda repülőtérről délután 6 óra után 12 perccel. Fedélzetén – a 15 fős személyzettel együtt – 524 ember utazott, többségük japán állampolgár, aki szokásos éves nyaralására indult. A felszállás után 12 perccel, amikor az óriásgép mintegy 7000 méteres magasságban, 550 km/órás sebességgel haladt, a pilóták robbanásszerű zajt hallottak – írja a Múlt-kor.hu.
A géptest rázkódni kezdett, a légnyomás folyamatosan esett, az utasoknak már az oxigénmaszkokat kellett használniuk. A vészjelzés leadása után a földi irányítás engedélyezte a visszatérést Tokióba, de a csaknem 300 tonnás Boeing 747-es gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. A több mint fél órán át hősiesen küzdő pilóták mindent megpróbáltak, de a gép csak fel-le hintázott a levegőben, majd zuhanni kezdett, 6 óra 56 perckor eltűnt a radarok képernyőiről. A vizsgálat megállapította, hogy
A mentőegységeket másnap szétszóródott roncsok, faágakon fennakadt vagy a hegyoldalon legurult emberi testek szörnyű látványa fogadta. Bármilyen hihetetlen, a nagy erejű becsapódást, a robbanást és az azt követő tüzet négy ember túlélte.Mind a négyen nők voltak, akik a repülőgép végében, a bal oldalon ültek, egyiküket – a JAL szabadnapos légikisasszonyát – az ülések közé préselődve, egy anyát kisgyermekével a törzs egyik épen maradt részében, egy 12 éves lányt egy fa ágai közé ékelődve, egy roncsdarab alatt találtak meg.
A baleset oka az volt, hogy a gép farokrésze hét évvel korábban már megsérült, amikor leszállás közben a betonba ütközött. A javítás során egy lemezt nem az előírásoknak megfelelően rögzítettek, és a hiányosságra az egymást követő ellenőrzések során sem derült fény. Az érintett illesztékek minden egyes le- és felszálláskor károsodtak, mígnem a tragédia napján az egész hátsó nyomástartó fal kiszakadt, és innentől kezdve sorra jöttek a további sérülések. A pilóták képességeit dicséri, hogy még így is egy fél óráig a levegőben tudták tartani a halálra ítélt gépet.
