Az emberi tevékenység mára markánsan befolyásolja bolygónk folyamatait, képét és jövőjét. Nem tudjuk, hol lesz a végállomás, de ha fajunk holnap hirtelen eltűnne a föld színéről, akkor sem távoznánk maradandó nyom nélkül: ha egy idegen civilizáció évmilliók múltán a Földön vizsgálódni kezdene, nagyon könnyen ránk találna.
Feltehetően ugyanazt tennék, amit mi is, ha múltunkat kutatjuk: például hosszú idő alatt lerakódott üledékes rétegsorokat vizsgálnának, majd a minták kémiai elemzésével feltárnák a bolygó történetét. És bizonyára izgatottan kiáltanának fel egy bizonyos rétegnél, ami a most Krisztus utáni 1950-es éveknek nevezett időszakban keletkezett.
Antropocén kor, az ember bélyege
A földönkívüli felfedezők talán ebből az egyetlen jelből is felismernék, hogy e bolygón akár hozzájuk hasonló, intelligens faj élt egykor. A jelenbe visszatérve pedig ez a faj lassan hivatalosan is antropocén földtörténeti kornak nevezi ezt az időszakot. Maga a kifejezés több évtizede megszületett, egy geológusokból álló közösség, az Antropocén Munkacsoport viszont most szeretné hivatalossá tenni.
Antropocén kor az, amely során az emberi tevékenység nyoma egyértelműen fennmarad: beletartozik a légkör, az éghajlat, az élővilág és a felszín drámai átalakítása, a talajba jutó szennyezőanyagok, és talán egy új, tömeges kihalási hullám. Van, amit még nem tudunk megbízható adatokkal egyértelműen kimutatni, azonban az 1950-es évek nukleáris kísérletei az egész bolygón tetten érhetők, mérhető és kitörölhetetlen nyomot hagytak. Ezt javasolják a kutatók korszakhatárnak.
Mit tekintünk földtörténeti kornak és hogyan jelöljük ki a határait? Most milyen földtörténeti időszakban vagyunk, és indokolt új, emberközpontú fejezetet nyitni? Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus professzort, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének vezetőjét kérdeztük.
A dinók kihalása is korszakhatár
Az ember természetéből fakadóan mér, definiál, és ahogy a modern tudományok megszületésével civilizációnk történelmét is korszakokra osztottuk, ugyanígy jártunk el a Föld múltjával. A korszakokat pedig már a XIX. századtól az élővilágban megfigyelhető változások alapján különböztették meg.
Bizonyos fosszíliák megjelenése és/vagy eltűnése az egyes rétegekben nagyszabású földtörténeti eseményeket, változásokat jeleznek, ezért ezek mentén különítették el egymástól a különböző korokat
– mondja a 24.hu-nak Harangi Szabolcs.
Az elhatárolás tehát viszonylag régi történet, ám az időskála egyre pontosabb meghatározása már a XX. század eredménye és ehhez kellett az 1896-ban felfedezett radioaktivitás folyamata: ma már piciny cirkonkristályok izotópos vizsgálatával akár néhány százezer évnyi pontossággal meghatározható több 100 millió vagy milliárd éves rétegek kora is. A példa kedvéért a dinoszauruszok és az ammoniteszek 67 millió évvel ezelőtti eltűnése, mint nagy kihalási hullám jelenti a földtörténeti kréta és a paleocén korszak határát.
Valóban új korszak kezdődött
Minél távolabb vagyunk jelen korunktól, logikusan annál kevesebb információval rendelkezünk a múltról, de ezt is csak ökölszabályként jelenthetjük ki. Az úgynevezett Hadaikum (az alvilág görög istenene, Hádész nevéből képzett kifejezés) a „kezdet kezdetét” jelenti, a Földünk 4,6 milliárd évvel ezelőtti kialakulását követő néhány 100 millió évet értjük alatta. Ekkor jött létre bolygónk magja, és ekkorra datálhatjuk azt is, hogy egy kisebb bolygóval történt ütközés kiszakította a Földből a Holdat. Fontos, ezért erősen és régóta kutatott időszak, így viszonylag sok ismeretet gyűjtöttünk róla.
Ezt követően azonban van egy igen hosszú, néhány milliárd éves időszakról ismereteink rendkívül hiányosak – hiszen az élővilág még nem alakult ki, nincsenek olyan fosszíliák, amelyekből következtetéseket vonhatnánk le és kevés a megmaradt kőzet is ebből az időszakból.
A tömeges kihalások, új fajok megjelenése és jelentős földtörténeti események mentén felállított korskála jelenlegi utolsó szakasza, vagyis a földtörténeti jelenkor a holocén. Ez 10-12 ezer éve kezdődött az utolsó nagy eljegesedés visszahúzódásával, és jelenleg is tart egészen addig, amíg az antropocént esetleg hivatalossá nyilvánítják. Fontos, hogy a jég visszahúzódásáról és nem a jégkorszak végéről beszélünk, ugyanis ma is jégkorszakban élünk: definíció szerint jégkorszak az, amikor bolygónk legalább egy sarkát állandó jég borítja. Ami pedig az antropocént illeti, Harangi Szabolcs – és mint megerősíti, kollégái is – megalapozottnak tartja egy új, az emberi tevékenység hatásait alapul vevő földtörténeti kor bevezetését.
Még csak a kezdet nyomai vésődtek be
A bolygónk éghajlatát, időjárását egyik legerőteljesebben meghatározó tényező ma már kétségtelenül az emberi szennyezőanyag-kibocsátás, az üvegházhatás fokozása fosszilis energiaforrások elégetésével. A környezetszennyezés, a természetes területek pusztítása már most fajok fokozódó ütemű pusztításával jár, sokan vélik úgy, hogy az emberi tevékenység a földtörténet hatodik nagy kihalási hullámát fogja elindítani.
Elképzelhető, hogy az említett jövőbeli kutatók tömeges kihalást, drasztikus éghajlatváltozást fognak kiolvasni a rétegtani mintákból, de most még ilyesmit nem előlegezhetünk meg. Jelenleg nem ismerjük a kihalás eredményeit, pláne nem a csúcsát, de tudjuk, mérjük, hogy valami elkezdődött, méghozzá emberi hatásra. Ehhez pedig helytálló, jól definiálható határ az izotópok arányainak már említett változása atomkorszak beköszöntével.
Az Antropocén Kutatócsoport egyelőre 1950 és 1954 közé teszi a korszak kezdetét, amit a Toronto melletti Crawford-tóban elhelyezett „arany cölöppel” akar majd jelezni. A tó azért ideális helyszín, mert felülete mindössze 2400 négyzetméter, viszont 24 méter mély: elszigetelt, teljesen érintetlen, a fenekén található üledék rétegeiből pedig világosan kiolvashatók a bekövetkezett változások.
