A világ első repülőgép-eltérítőjeként is ismert paleontológus, báró Nopcsa Ferenc XX. század elején végzett, főként Erdélyre fókuszáló kutatásai után – amelyeknek az első „magyar” dinót, a Magyarosaurust is köszönhetjük – hazánkban csaknem egy évszázadon keresztül nem került elő dinoszaurusz-lelet.
Tudás és szerencse
Az 1990-es évek legvégén egy geológushallgató nem akart abba belenyugodni, hogy míg sok országban számolatlanul tárják fel a gazdag lelőhelyeket, itthon dinóknak semmi nyoma. Kutatni kezdett, és amikor sorra vette a kőzetet, amelyben a legnagyobb valószínűséggel maradhattak meg a fosszíliák, a szerencse is mellészegődött: az iharkúti bauxitbánya pont ezt a réteget nyitotta meg.
Újabb véletlen, hogy 2000 áprilisában a helyszínre érkezve néhány percen belül már a kezében tartotta az első, a trianoni Magyarországon előbukkant csontot a dinoszauruszok korából. Dr. Ősi Attila paleontológus professzor, az akkori geológushallgató ma az ELTE Őslénytani Tanszék és a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció vezetője immár 23 éve kutatja csapatával a helyszínt. Eközben Iharkút, és vele együtt hazánk
Az őslénykutató július közepén megjelent könyvében (Dinoszauruszok nyomában: Kaland, felfedezés és a bakonyi őshüllőkutatás története) írta meg a lelőhely eddigi történetét, és a magyar dinók, ősi krokodilok, repülő hüllők rajongói idén is nyílt napokon tekinthetik meg a terepi munkát Iharkúton. Minden bevétel a további kutatásokat támogatására létrehozott Magyar Dinoszaurusz Alapítványhoz kerül, mi pedig a kezdetekről, a kréta kori Kárpát-medencéről, magyar dinókról és a lelőhely nemzetközi jelentőségéről beszélgettünk Ősi Attilával.
Ilyet addig még senki nem látott Magyarországon
A Bakonyban, Veszprém és Pápa között körülbelül félúton feküdt Iharkút település, ahol az 1950-es, 1960-as években jelentős mennyiségű bauxitvagyont ismertek fel, és az 1970-es években meg is kezdődött a bányászat. A lencsék annyira közel estek a felszínhez, hogy a legenda szerint eső után a disznókat vörös sártól ragacsosan hajtották vissza a makkoltatásról, a kitermelés érdekében pedig az 1980-as évek elején gyakorlatilag felszámolták Iharkutat:
Az itteni bauxitlerakódások egyik jellemzője, hogy kis, átlag 20-50 méter átmérőjű lencsékben alakultak ki, ám rendkívül mélyre nyúltak a mészkő és a dolomit hasadékaiban, kanyonjaiban: a legmélyebb üreg a 80-100 métert is elérte. A bauxit szárazföldi körülmények között keletkezett még a kutatócsoport által felfedezett őshüllők előtt, vagyis az ásványi nyersanyag eléréséhez a bányászoknak sok helyen át kellett hatolniuk a fosszíliákat rejtő kőzeten.
Az ezredforduló közeledtével a magyar ezüstöt szolgáltató bánya – itt mutattuk be részletesen a sokban hasonló gánti külszíni fejtést, és a bauxit után maradt marsbéli tájat, a Tatuin buckalakóinak otthonát – végóráit élte, Ősi Attila pedig az ELTE hallgatójaként azon törte a fejét, miért nincsenek Magyarországon gerinces leletek a földtörténeti középidőből. Elkezdett kréta korú kőzetek után kutatni, amelyeket folyóvízi üledék hozott létre, és így jutott el a 85 millió éve képződött, úgynevezett Csehbányai Formációhoz. Nagy területen, de mélyen a föld alatt húzódik, ám szerencsés módon egy része hozzáférhetővé vált az iharkúti bányának köszönhetően.
Torma Andrással, a legnagyobb termetű magyarországi dinó, a Hungarosaurus tormai későbbi névadójával ketten mentek körülnézni a területen, a következő lépést pedig a vakszerencse irányította a megfelelő helyre, a szó legszorosabb értelmében. A meredek bányafalon lefelé araszolva ugyanis Attila egy „rögöt” fordított ki a homokkőből, hogy stabil helyet találjon a lábának, és mielőtt eldobta volna, jobban megnézte: egy vörösre színeződött, megkövesedett csontot tartott a kezében. Letisztítva egy asztallapnyi felületet ebből a homokkőrétegből, hihetetlen kép fogadta a kutatókat:
Ott voltak a csontok egymás hegyén hátán. Csigolyák, fogak, kisebb-nagyobb töredékek, ilyet addig még senki nem látott Magyarországon
– mondja a 24.hu-nak Ősi Attila.
Extremitások bukkannak elő
A kutatás azon nyomban megkezdődött, eleinte, hallgatóként mondhatni hobbiból jártak ki sátorral és pár konzervvel a hátizsákjukban, pár év alatt így is vagy 1000 csontot szabadítottak ki a kőzetből: dinókét, halakét, repülő hüllőkét, teknősökét. Az egyetem elvégzése után, 2003-tól vette kezdetét a profi munka, bővült a csapat, a kollégák egyes élőlénycsoportokra specializálták magukat, a leletek száma pedig mára eléri a 100 ezres nagyságrendet.
Több mint 40 féle gerinces maradványai kerültek elő, közülük nyolc dinoszaurusz a pulyka méretű raptoroktól a 3-4 méteres ragadozókon át a 4-4,5 méter hosszú, 650 kilós, növényevő Hungarosaurusig – a különböző állatok leírását és ábráját itt nézheti meg. Évente 2-3 hétig tart a terepi munka 20-24 fős kutatócsoporttal, az év hátralevő részében a paleontológusok laboratóriumban vizsgálják a leleteket. Ha most abbahagynák az ásást, akkor is még évek, évtizedek kellenének az összegyűjtött anyag feldolgozásához, de előbbiről szó sincs. A csontokban leggazdagabb kőzetréteg területét 5000-6000 négyzetméteresre becsülik, ebből 23 év alatt mindössze 700 négyzetmétert sikerült feltárni. Iharkút ontja a fosszíliákat.
A bakonyi leletek világszerte foglalkoztatják a tudósokat, Európa minden tájáról, Amerikából, Argentínából érkeznek ide kutatók, és folyamatosan több nemzetközi együttműködés is zajlik párhuzamosan. Iharkút nemzetközi értékét az adja, hogy Ősi Attila szavai szerint „extremitások” bukkannak itt elő: már ismert rendszertani családok egyedi képviselői eddig soha és sehol nem látott formák, mint például a Mochlodon vorosi vagy az Iharkutosuchus makadii növényevő krokodil. Ennek oka pedig a 85 millió évvel ezelőtti őskörnyezetben keresendő.
Egyedülálló a világon
Abban az időben Európa Portugáliától a Kaszpi-tengerig olyan szigetvilág volt, mint ahogy ma Indonéziát ismerjük. Ekkoriban már zajlott az alpi hegységképződés, más szavakkal az eurázsiai hegységrendszer felgyűrődése. A lemeztektonikai mozgásoknak, a hőmérsékleti ingadozásoknak és a tengerszint emelkedéseinek majd süllyedéseinek köszönhetően időben és térben gyorsan – legalábbis geológiai skálán gyorsan – változó rendszer volt. Egyes kőzetrétegek lekoptak, elenyésztek, mások mélyre süllyedtek vagy kiemelkedtek, a lényeg, hogy a mai Európa különböző helyszínein eltérő korokból maradtak fenn fosszíliák.
A kréta időszak egyik, nagyjából kétmillió éves korszakából (körülbelül 86,3-83,6 millió évvel ezelőtt), az úgynevezett santoni emeletből csak itt, Iharkúton maradtak meg szárazföldi gerincesek csontjai. Kinyitottunk egy olyan időablakot, amelynek élővilágáról korábban szinte semmit sem tudtunk
– fogalmaz a paleontológus.
Szubtrópusi éghajlat uralkodott, vagyis folyamatosan meleg volt, ám nedvesebb és szárazabb periódusok váltogatták egymást. Kifejezetten Iharkút környéke folyó járta helyszínként pedig azért is ideális, mert a víz rengeteg maradványt mosott be a tágabb környékről. Emellett okozott némi fejtörést is, amikor a hat méteres ragadozó moszaszauroideák maradványai kerültek elő, hiszen tipikusan tengeri élőlényekről van szó, maradványaikat mindeddig kizárólag tengeri üledékes kőzetekben találták.
A titok nyitja, hogy több mai tengeri állathoz hasonlóan ők is fel-felúszhattak a folyókon, ráadásul nem is olyan ritkán: számos egyedtől maradtak fenn fosszíliák a 70 centis fiataloktól a hatméteres felnőttekig. Az iharkúti leletekből eddig több, mint 100 tanulmány született, és miután a terület mintegy 90 százaléka még feltárásra vár, biztosak lehetünk benne, hogy még évtizedekig ontja majd magából a sokszor tudománytörténeti újdonságokat.
