Ernest Hemingway igazán kalandos életet élt, bikaviadalokra járt, haditudósítóként dolgozott, náci tengeralattjárókat derített fel halászhajójával és többször is legyőzte a halált. A 62 éve, 1961. július 2-án elhunyt férfi igazán ismertté azonban irodalmi műveivel vált, amelyekkel Nobel-díjat is nyert – írja a Múlt-kor.
Első világháború és az első regények
Hemingway az Egyesült Államok egyik eldugott szegletében született 1899. július 21-én. Már gyermekként szoros kapcsolatot alakított ki a vadonnal, kamaszkorára pedig az írással is eljegyezte magát: lázadó korszakát az egyetem helyett a Star című lapnál riporterként töltötte.
Mindenképpen részt akart venni az első világháborúban, de gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Végül a Vöröskereszt mentősofőrjeként kapott feladatot, ám nem elégedett meg a háború távoli szemlélésével, a fronton akart szolgálni (az osztrák-magyar-olasz fronton erre lehetőséget is kapott). Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe, ebből a reménytelen vonzalomból és háborús élményeiből született 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye.
A háború után Párizsba költözött, első szépirodalmi művei itt jelentek meg.
Igazán kalandos életet élt
Hemingway síelt, horgászott, vadászott, Afrikát egyfajta második otthonának tekintette. Bikaviadalokat is előszeretettel látogatott, a pamplonai eseményt lényegében ő virágoztatta fel, és ihletésére vált népszerű turisztikai látványossággá. Szintén hobbija volt a bokszolás, amelyben kifejezetten tehetségesnek is bizonyult, és még saját otthonában is berendezett egy bokszringet, ahol vendégeivel ütögethetett.
Mindemellett saját halászhajóját iránykereső felszereléssel, gépfegyverrel és gránátokkal szerelte fel, hogy náci tengeralattjárók után kémkedjen.
A háború után Kubában élt, itt született meg az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék” – a regény kulcsmondata Hemingway személyes hitvallásaként is értelmezhető.
Tragikus vég
Legyőzni ugyan senki és semmi nem tudta önmagán kívül, egy nagy kísértése mégis akadt: az alkohol. 1960-ra az író teljesen összetört, depressziós szorongásai miatt kétszer is klinikára került, többször kapott a korabeli Amerikában még elterjedt elektrosokk-kezelést.
Öngyilkosságának szomorú, de ironikus vonása, hogy a halál többször is leselkedett rá, de életösztöne mindig erősebb volt. Legyőzte a maláriát, a vérhast, a hepatitiszt, de még két repülőgép-szerencsétlenséget is. Afrikai balesete után a helyi lapok már halálhírét terjesztették, ám Hemingway – ugyan súlyos sérülésekkel – feltámadt poraiból.
