William Shakespeare élete során (1564–1616) az afrikaiakat általában „szerecsenként”, „etiópként” vagy „négerként” ismerték, és a kontinensen – csakúgy, mint Angliában és Skóciában – is sok helyen feltűntek, letelepedtek. Jó páran asszimilálódtak az angol egyházközségekbe, és mindenféle viszonyba keveredtek a köröttük élő, dolgozó fehérekkel. A legtöbb közülük az alsóbb néposztályok létszámát növelte, néhányan kereskedőként vagy iparosként dolgoztak, de akadtak katonák és látogatásra érkező méltóságok is, akik királyi kapcsolatokkal büszkélkedhettek, sőt maguk is nemesek voltak.
Shakespeare sokféle afrikai karakterrel dolgozott színdarabjaiban. Vegyük például az Othello címszereplőjét, akit „mór” hadvezérként állított színpadra, ez a kifejezés a görög és latin nyelv „fekete” szavából származik. A Titus Andronicusban pedig legalább hat afrikai embert vonultat fel.
De kijelenthetjük-e, hogy ezeket a szereplőket Angliában élő, valódi afrikaiakról mintázta a szerző? E kérdés megválaszolásakor nem árt az óvatosság. Shakespeare ugyanis gyakran sorakoztat fel munkáiban afrikai származásúakat, de néha szimbolikus értelemben is használja a „fekete” kifejezést. Jó példa a „sötét úrhölgy”, aki a 127–154. sorszámú Shakespeare-szonettekben nem egyszer feltűnik.
Sajátos eset Calibané is A viharból: akadnak történészek, akik egy nyugat-afrikai királyság angolul Caddibah néven ismert királyát vélik felfedezni benne. Ő 1611-ben küldte a fiát a szigetországba, hogy megkeresztelkedjen, a jelenleg rendelkezésre álló adatok azonban nem támasztják alá kellőképpen ezt a feltevést.
