Tudomány bbc history

Titkosírással kért segítséget a halálra szánt királyné

Getty Images
Getty Images
Mária Terézia lánya, Mária Antónia – vagyis Marie Antoinette – uralkodásának nagy részét küzdelemmel töltötte, mielőtt a francia forradalomban kivégezték. A BBC History magazin márciusi számának cikke – amelyet rövidítve közlünk – a királyné titkos leveleinek segítségével követi nyomon írójuk kétségbeesett harcát a túlélésért.

Mária Antónia élete során rengeteg levelet írt, amelyek közül sok fennmaradt, és e levelek tragikus történetet mondanak el: egy olyan asszony képe bontakozik ki belőlük, aki elkeseredett csatát vív az életben maradásért, miután élete darabokra hullott.

Mocskos szóbeszédek

Bécsben kezdte az életét, 1755. november 2-án született – I. Ferenc német-római császár és Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödikként. Anyja, aki saját jogán Magyarország és Csehország királynője és Ausztria uralkodó főhercegnője is volt, biztosítékként használta csemetéit: hatalmi hálózatát az ő házasságaik szilárdították meg. Hosszas diplomáciai tárgyalások után Mária Antóniát Versailles-ba küldték, hogy hozzámenjen a dauphinhez – a francia trónörököshöz –, bár még sohasem találkoztak. Előzőleg elküldték a főhercegnő legelőnyösebb portréját, majd a 14 éves lány elhagyta Bécset, ahova soha többé nem tért vissza. Oda került, ahová – ahogy Mária Terézia 1770. május 3-án írta neki – „a Gondviselés szánta”. Öt év sem telt bele, és Franciaország királynéja lett.

Osztrák Levéltár / Imagno/ APA-PictureDesk / AFP I. Ferenc német-római császár és Mária Terézia családjával 1755 körül.

Házasságkötése után a királynét a közvélemény imádta és gyalázta: egyesek gyönyörűnek és kedvesnek tartották, mások viszont azzal vádolták, hogy beleártja magát a politikába és az osztrák érdekeknek kedvez. A hivatalos hatalomtól megfosztották, ő azonban a feltűnő királynéi megjelenés eszközével felfegyverezve önjáróvá vált.

Divatikon volt, akinek képmásai festmények és nyomatok formájában keringtek, barátait pedig nem a társadalmi ranglétra, hanem az érzelmei alapján válogatta meg.

A királyné azonban a legmocskosabb pletykák tárgya lett. Egy sor fantázia szülte kapcsolattal vádolták meg (férfiakkal, nőkkel, de még állatokkal is), hogy hírnevét bemocskolják és közvetett módon a király gyengeségét bírálják. XVI. Lajosnak nem volt hivatalos szeretője (ebben eltért elődeitől, gondoljunk csak Madame de Pompadourra és Madame du Barryra XV. Lajos esetében), így Mária Antónia lett a király kegyencnőinek hagyományosan fenntartott kritikák tárgya.

Királyi feddések

Mária Antónia anyja, Mária Terézia félelmetes asszony volt, aki egy hatalmas levelezési hálózat csúcsán trónolt, családjától közvetlen beszámolókat, diplomatáitól és hivatalnokaitól pedig jelentéseket kapott. Sohasem tudta megállni, hogy meg ne dorgálja felnőtt fiait és lányait, ha viselkedésüket méltatlannak találta. Haragjától még államfők feleségei sem menekülhettek, ha az osztrák birodalmi érdekek ellen léptek fel. Az özvegy császárné – I. Ferenc 1765-ben halt meg, amikor Mária Antónia tízéves volt – megkövetelte a rendszeres híradásokat. Az ifjú Mária Antónia (akinek kézírása anyja szerint borzalmas volt) nem szívesen levelezett, még családtagokkal sem. E kötelessége alól időnként úgy próbált kibújni, hogy megkért valakit, írjon a nevében, ő pedig csupán a szignóját kanyarította oda a végére.

Nem volt kimondott őstehetség a levélírásban, nem tudta érdekesen tálalni a mindennapi elfoglaltságokat. Legtöbbször csupán arra szorítkozott, hogy kivel találkozott, milyen eseményeket rendeztek náluk, vagy – néhanapján – hogy mit olvas, azt azonban bizalmasan elárulta anyjának, hogy bizonyos udvari tevékenységeket zavarónak talál. Életének nagy része, még öltözködésének napi rituáléja is a nyilvánosság előtt zajlott, ersailles-ban az etikett szigorúbb volt, mint Ausztriában. A nők pirosítót raktak az arcukra, amit Mária Antónia ízléstelennek tartott. A levelezés nagyon egyenlőtlen volt. Mária Antónia leveleiből tisztelet és szeretet árad. 1773. május 17-én ezt írta:

Ön Schönbrunnban van, drága mamám. Bárcsak ott tudnék teremni magam is! Lépteinek nyomában járnék esti sétái alatt; jobb helyen volnék ahhoz, hogy hasznosítsam jó tanácsait és megmutassam, mennyire tele van a lelkem tisztelettel és gyengédséggel a legjobb anya iránt.

Josse / Leemage / AFP Mária Antónia (1755-1793) francia királynő portréja, Hubert Drouais festménye.

Mária Terézia egészen 1780-ban bekövetkezett haláláig levelezés útján igyekezett ellenőrizni lánya viselkedését, megszidva őt, amiért extravagáns ékszereket vásárol, tollakat visel a hajában, lovagol vagy bálokban tölti az idejét. A császárné perlekedő üzeneteket küldött. Mária Antónia pedig – akit arra utasítottak, hogy kövesse a francia szokásokat, de sohase feledkezzék meg „német” születéséről – örökké kezét-lábát törve igyekezett támogatni honfitársait, az „allemand”-okat. 1782-ben például rövid levelet írt a franciaországi osztrák nagykövetnek, Mercy-Argenteau grófnak, a Német-római Birodalom szócsövének, annak az embernek, akihez mint mentorához fordult, valahányszor tanácsra volt szüksége.

Most egy francia nagykövet haláláról értesítette a grófot, amit még nem hoztak nyilvánosságra. Helyébe ki kellett nevezni valakit, ezért a királyné azt kérdezte Mercy-Argenteau-tól, mondana-e neki egy osztrákbarát jelöltet, akit ő a saját ötleteként említhetne meg a férjének: „Kérem, tudassa velem, milyen elképzelései vannak a berlini posztot illetően. Ez fontos lehet az uralkodó számára.” Ezt a rövid levélkét – a mai sms-ek korabeli megfelelőjét – egy megbízható közvetítő személyesen adta át. A királyné bizalmas információkat küldözgetett, ezt azonban abban a szilárd hitben tette, hogy ily módon egyaránt szolgálja szülőhazája és Franciaország érdekeit.

Az anyaság teljesen kiégette

Mária Antónia anyjához írt levelei hosszan elidőznek a betegségek jelein, az egészség sok XVIII. századi levelezésnek volt központi témája. Ha valaki a szeretteitől távol élt, nagyon gyakran fordult elő, hogy gyengélkedésük híre már csak haláluk után ért el hozzá, ezért volt fontos a rendszeres megnyugtatás. Mária Terézia a terhesség legkisebb jelére is odafigyelt, tudta, hogy a francia korona trónörököst akar, és amíg Mária Antónia ezt nem teljesíti, eltaszíthatják. A levelek, amelyekben az ifjú hercegnő az érezhetően erőszakos anyai sürgetésre válaszol, fájdalmas olvasmányok, 1771. október 13-án e szívbe markoló sorokat írja:

Drága mama, Ön biztosan tud Chartres hercegnéjének szerencsétlenségéről, aki éppen most szült halott gyermeket. Jóllehet ez borzalmas, mégis szeretnék már itt tartani, de ennek egyelőre semmi jele.

A királynéval férje nem sok időt töltött: az asszony éjszakába nyúló mulatságokat tartott, férje pedig már kora reggel vadászni indult. Külön hálószobában aludtak, és úgy tűnt, nem jutnak előbbre a családalapítással. Mária Antónia fivére, József Versailles-ba utazott, hogy információkat szerezzen, továbbá, hogy a legapróbb anatómiai részletekbe menő útmutatásokat adjon a házaspárnak. 1777. augusztus 30-án, több mint hétévi házasság után, az ifjú királyné diadalmasan bejelenthette, hogy eljutott „a legfőbb boldogság” állapotába, mivel házasságukat végre elhálták. Tizenhat hónappal később – udvari tisztségviselőkkel körülvéve – életet adott első gyermekének, Mária Terézia Saroltának. Teste az államé volt, nem a sajátja, a továbbiakban az anyaság teljesen kielégítette.

Mária Antóniát mélyen megrázta két másik gyermekének korai halála. A legfiatalabb, Zsófia, az ő „drága kis angyalkája” 1787-ben, 11 hónapos korában, ismeretlen okból halt meg, majd 1789 júniusában a királyi pár idősebbik fia, Lajos József, a dauphin gerinc-tuberkulózis áldozata lett.

Kémregényekre emlékeztető trükkök

A királyné igazából a francia forradalom, az életét fenekestül felforgató esemény idején jött bele a levélírásba. 1789 októberében – nem egészen 15 évvel azután, hogy XVI. Lajos megörökölte a trónt – a királyi családot Versailles-ból Párizsba száműzték, ahol a Tuileriák palotájában, állandó felügyelet alatt éltek. Szabadságjogaikat drasztikusan megnyirbálták. A Tuileriákba költözés után Mária Antónia hamarosan nekilátott a kísérletnek, hogy visszafordítsa a forradalmat és elhárítsa a reá és családjára érzései szerint váró borzalmat.

Austrian Benazech Nemzeti Könyvtár / APA-PictureDesk / AFP Mária Antónia francia királyné családjának elszakadása 1792. szeptember 29-én.

A tollat választotta fegyveréül, levelezését egy politikai hálózat aktiválására használta, igyekezve arra buzdítani a külföldi hatalmakat, hogy lépjenek közbe a francia monarchia érdekében. Ám a levelek küldésének és fogadásának egyszerű tevékenysége is tele volt veszéllyel, a királyné, mivel szoros megfigyelés alatt állt, a végsőkig elment, hogy biztos lehessen benne, szavai nem jutnak el a kíváncsiskodókig.

Békeidőben a címerrel ellátott viaszpecsétek (elvileg) lehetetlenné tették a borítékok felbontását anélkül, hogy a babrálás nyilvánvalóvá vált volna. Amikor Mária Antónia emigránsokkal és külföldi hatalmak képviselőivel levelezett – amit a forradalom alatt betiltottak –, kémregényekre emlékeztető trükköket alkalmazott: a leveleket ládikák bélésébe rejtette vagy titkosírással írta. A titkosírások egyik általa használt fajtája a franciául encre sympathique-nek, azaz „láthatatlan tintának” nevezett eljárás volt, amelynél

a citromlével írt szöveg csak akkor vált láthatóvá, amikor valamilyen hőforrás közelébe tartották.

A királyné egyes kapcsolataival polialfabetikus (többábécés) titkosírásokat is kialakított, minden egyes leveléhez egy külön jelkulcson alapuló új titkosírást hozott létre. A feladónak és a címzettnek egyaránt megvolt ugyanannak a könyvnek egy-egy példánya, a papír tetején látható számmal azonos sorszámú oldal első szava adta meg a kulcsot a levél dekódolásához.

Menetelő hadseregek

E zűrzavaros időkben Mária Antónia fő levelezőpartnerei férfiak voltak, végtére is ők rendelkeztek a seregek vezényléséhez, kölcsönök felvételéhez és egyezmények megkötéséhez szükséges hatalommal. A királyné, jóllehet nem részesült politikai képzésben vagy uralkodói eligazításban, meglehetős éleslátásról tett tanúbizonyságot. Mercy-Argenteau nagykövetet 1791 nyarán például levélben arra kérte, hogy küldjenek csapatokat Luxemburgba és vonjanak kordont a határ mentén: „Ez a lépés ürügyet ad majd Monsieur de Bouillé-nak [a hevesen királypárti francia tábornoknak] ahhoz, hogy csapatait összeszedje és elindítsa, és képes legyen elhagyni Metzet az ott lévő svájciakkal és németekkel együtt.” A királyné egy nemzetközi kongresszus szükségességét is kiemelte, és mérlegelte, milyen módokon lehetne tőkét kihelyezni és nagy katonai erődemonstrációt rendezni. Mindhiába.

A királyné a forradalom alatt mindvégig nagy energiát fektetett abba, hogy kapcsolatot tartson olyanokkal, akikről úgy vélte, segíthetik az ügyét. Ezek közé tartozott a francia államférfi, Breteuil, továbbá Mercy-Argenteau gróf, akikre egyaránt hallgattak a külföldi uralkodók. Antoine Barnave politikust is megnyerte magának, akit azért küldtek oda, hogy a királyi családot visszakísérje Párizsba, amikor 1791 júniusában megpróbáltak elszökni a fővárosból, de elfogták őket.

A szökési kísérletre éjjel került sor, a királyi család a gyermekek nevelőnője, Mme de Tourzel által alakított „Korff bárónő” kíséretéhez tartozó személyek álruhájába öltözött. A királynak kellett Monsieur Durand-t, a bárónő intézőjét, Mária Antóniának a nevelőnőt alakítania, a kis dauphint pedig lánynak öltöztették. A Franciaország keleti határán található, Montmédy nevű királypárti erőd felé tartottak, de Varennes-en-Argonne-nál elfogták, majd fegyveres őrökkel visszakísérték őket a Tuileriákba.

A Párizs elhagyására irányuló, kudarcba fulladt összeesküvést részben Axel von Fersen svéd gróf eszelte ki, aki rendkívül erősen támogatta a királyi családot, és akit a királyné nagyon szeretett – egyesek úgy vélik, hogy beteljesült szerelmi kapcsolat volt köztük. Bár a Mária Antóniára irányuló szigorú megfigyelés és a saját szigorú erkölcsi elvárásai miatt ezt nem tudjuk megerősíteni, nyilvánvalóan erős érzelmeket táplált Fersen iránt. A varennes-i epizód elmélyítette a monarchia és a reformerek, forradalmárok közötti bizalmatlanságot. A párbeszéd lehetősége most még távolabbinak tűnt.

Búcsúszavak

Miközben a királyi család helyzete fogságuk alatt egyre romlott, Mária Antónia leveleiben bizonytalan helyzetükön elmélkedett. Azon a nyáron – biztos tudatában annak, hogy élete veszélyben van – ezt írta Mercy-Argenteau grófnak: „Boldogtalan időkben az ember még jobban érzi magáról, hogy kicsoda. A vérem ott csörgedezik a fiam ereiben, és remélem, egy nap megmutatja, hogy Mária Terézia méltó unokája.” A diplomatához 1792. július 4-én írott utolsó levelében emlékezteti a férfit anyjához, az 1780-ban elhunyt császárnéhoz fűződő szoros kapcsolatára, és arra kéri, járjon közben az ő és családja megmentéséért.

A helyzet 1792. augusztus 10-én vált kritikussá, amikor a Tuileriák palotáját megostromolták, és a királyi családnak a Nemzetgyűlés épületében kellett menedéket keresnie. Most a Temple-ba zárták őket (egy középkori erődbe, amelyet börtönné alakítottak), ahonnan XVI. Lajost 1973 januárjában elhurcolták, hogy elítéljék és kivégezzék. 1793 augusztusában Mária Antóniát is kihozták a Temple-ból, ahol sógornőjével és lányával együtt fogságban sínylődött, és a Conciergerie börtén magánzárkájában helyezték el, ahol többnyire tollhoz és papírhoz sem juthatott hozzá. Sorsa most már szinte elkerülhetetlennek látszott.

Aztán – mialatt a királyné a Conciergerie-ben volt – a királypárti szimpatizáns de Rougeville lovag a cellájában szándékosan elejtett egy szegfűt, amelyben egy láthatóan összegöngyölt papírszelet volt, azon pedig egy üzenet. A királyné ezt megsemmisítette, és megpróbált válaszolni rá, kiszurkálva a mondatot, hogy megfigyelés alatt áll. Nem tudjuk, mi volt pontosan benne, de egy későbbi átírás szerint (amelynek hitelességét nem garantálhatjuk) valami ilyesmi lehetett: „Megfigyelés alatt vagyok. Senkivel sem beszélhetek. Önben megbízom. Jövök.” Az üzenetet megtalálták, és Mária Antónia 1793 őszén kénytelen volt részt venni egy (részben) koholt vádak alapján megrendezett gyorsított bírósági eljáráson. Október 16-án kivégezték.

AFP Mária Antónia, Franciaország utolsó királynője a francia kivégzése előtt.

Mária Antónia kivégzése után néhány évvel közzétettek egy hosszú végrendelkező iratot, amely elítélésekor született. A sógornőjéhez írt levélben bocsánatot kér mindenkitől, akit esetleg megbántott, és arra kéri a családját, legyenek kedvesek és megfontoltak – ahelyett, hogy bosszúra törekednének. A királyné utolsó levele, amelyet egy imakönyvbe firkantott bele kivégzése napjának reggelén, egyszerűen így hangzik: „Uram, könyörülj rajtam! Nincs több könnyem, amit elsírhatnék értetek, szegény gyermekeim; búcsúzom, búcsúzom!”

A teljes cikk – benne a királyné egyik intim leveléből kihúzott mondatok elemzésével – a BBC History magazin 2023. márciusi számában olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik