Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az Egyesült Államokat a függetlenségi háború kirobbanásakor megalapító 13 gyarmat közel sem uralta Észak-Amerika felét úgy, ahogy ma látható a térképeken, sőt területük csupán egy viszonylag keskeny, keleti parti sávra terjedt ki. A győztes háború után beindult az elképesztő gyors terjeszkedés délnek és a Csendes-óceán irányába. Ez viszonylag kevés ellenállásba ütközött, hiszen e területek nagy részén csak az őslakosok szervezetlen törzsei éltek, az ő esetleges kifogásaikat pedig kíméletlen erőszakkal verték le az amerikai betelepülők és a katonaság.
Lázadásból hadüzenet
Más volt a helyzet a déli és nyugati határvidéken, itt ugyanis óriási területek a spanyol uralom alól 1821-ben felszabadult Mexikó fennhatósága alá tartoztak. A két fiatal állam között egy darabig barátságos volt a viszony, sőt a déli szomszéd még örült is a területére érkező amerikai bevándorlóknak, mivel a gyéren lakott északi tartományaiban minden munkáskézre szükség volt.
A helyzet azonban gyorsan elmérgesedett. A telepeseknek ugyanis egyre kevésbé tetszett a mexikói fennhatóság, és 1836-ban ki is tört az első fegyveres konfliktus, miután Texas állam kikiáltotta függetlenségét. Mexikó ugyan fegyverrel próbálta jobb belátásra kényszeríteni a lázadókat, de miután a Santa Anna elnök vezette hadsereg csúfos vereséget szenvedett, kénytelen volt elismerni a létrejövő texasi állam függetlenségét – bár a szerződés érvényességét később nem ismerte el, arra hivatkozva, hogy Santa Anna fogolyként írta alá a megállapodást. Az Egyesült Államok persze támogatta a texasi felkelőket, majd 1845-ben, parázs viták után az államot fel is vette tagállamainak sorába.
Ekkor még nem robbant ki a két állam közötti háború, és az amerikaiak inkább egy másik bevált területszerző módszerüket próbálták bevetni: 45 millió dollárt ajánlottak fel Új-Mexikóért és Kaliforniáért, ám Herrera mexikói elnök hallani sem akart a dologról. Innentől James Polk amerikai elnök is a fegyveres megoldás mellett döntött, és amikor egy 1846. áprilisi, a határ közelében kialakult összecsapás erre megfelelő ürügyet szolgáltatott, rávette a kongresszust a hadüzenetre.
Fájdalmas béke
Jóllehet az amerikai haderő minden szempontból ellenfele fölé nőtt, a sivatagos, hegyvonulatokkal tagolt terepen ezt alig tudta kihasználni, a katonák pedig hullottak, igaz elsősorban nem a mexikói fegyverektől, hanem a különböző járványoktól. Bár a két állam 1847 januárjában fegyverszünetet kötött, a háború tovább folyt, és végül csak egy merész hadmozdulattal tudták döntésre vinni a dolgot az amerikaiak: Scott tábornok az egykori konkvisztádorok útvonalát követve partra szállt Veracruzban, majd egyenesen Mexikóváros felé vette az irányt.
A főváros eleste megtörte a mexikóiak harci kedvét, így születhetett meg 175 éve, 1848. február 2-án a Guadalupe Hidalgó-i béke. Az egyezmény rendezte Texas ügyét, de ezen felül további nagyjából 1,36 millió négyzetkilométert csatolt az az Egyesült Államokhoz,
Az új határvonal nagyrészt a Rio Grande folyót követte, a megszerzett földeken részben vagy egészében 10 új tagállam jött létre: Kalifornia, Nevada, Utah, Arizona, Kansas, Colorado, Wyoming, Oklahoma, Új-Mexikó és persze Texas. A béke arról is rendelkezett, hogy az itt élő mexikóiak megkapják az amerikai állampolgárságot és megtarthatják földjeiket is, ezt azonban csak részben tartotta be az amerikai kormány, ám a lakosság 90 százaléka így is az amerikai állampolgárságot választotta. A ma ismert határ végül 1853-ban alakult ki, amikor már egy háború nélküli vásárlás keretében Új-Mexikó és Arizona állam déli vidékét vette meg az Egyesült Államok 10 millió dollárért.
