A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb eseménye. Mivel a negyedik századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától (az újra eljöveteltől), a vízkereszt azóta több jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, valamint Jézus megkereszteltetését.
Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen származik az elnevezés. Ezen a napon megszokott volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak és minden betegségre használták, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, és a halott koporsójára is – írja az MTI.
A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a C M B betűket, amely az alábbi latin mondat rövidítése: Christus mansionem benedicat, azaz Krisztus áldja meg e hajlékot. Ebből a rövidítésből származik a néphagyományban a háromkirályok neve is.
És hogy miért pont ekkor? A hagyomány szerint azért, hogy a meghitt és szeretetteljes ünnepi időszakot felváltsa a mulatság, azaz a farsang, ami nem csak az újévet ünnepli, de el is köszön az óévtől. Így, ha a fa lebontását később kezdjük meg, akkor balszerencsével teli év elé nézünk. Bizonyos helyeken azonban február 2-ig, Gyertyaszentelőig állt a karácsonyfa. Vízkereszt tehát egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is. Ennek hossza változó, a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.
