Tudomány

Muszlimok előtt jelent meg Szűz Mária

Az egyház álláspontja szerint Szűz Mária többször is megjelent a híveknek a történelem folyamán, hogy az emberiség számára fontos üzeneteket adjon át, és imádkozásra szólítson fel – főként sorsdöntő időkben. A Múlt-kor.hu olyan jelenéseket gyűjtött össze, amelyek során a hit szerint – és olykor a tudomány által sem megcáfoltan – Jézus anyja jelent meg a látnokoknak vagy akár a több ezer fős tömegeknek. Ilyen volt például az egyiptomi jelenés a XX. század második felében.

Mária a templom tetején

A muszlim buszszerelő, bizonyos Fárúk Mohamed Atva 1968. április 2-án kora este Kairó egyik külvárosában, Zeitounban munka közben átpillantott az utca túloldalán lévő kopt templomra, amelynek tetején, a főkupola mellett egy fehér ruhás nőt látott meg. Azonnal arra gondolt, hogy valaki öngyilkosságot akar elkövetni, így riasztotta a rendőrséget. Hamarosan nagy tömeg gyűlt össze a templom körül, ám a sugárzóan fényes asszony néhány perc múlva eltűnt a szemük elől.

Gyorsan elterjedt a szóbeszéd, hogy a kopt keresztények és a muzulmánok által is tisztelt Szűz Mária jelent meg a templomtetőn. (A hagyomány szerint a templom közel esett ahhoz a helyhez, ahol a Szent Család megszállt, miután Heródes üldözései miatt Egyiptomba menekült.) Egy héttel később az eset megismétlődött, ám akkor sem tartott egy-két percnél tovább. Ezt követően a jelenések gyakoribbá váltak, olykor hetente két-három alkalommal, főként hajnalban lehetett látni a rejtélyes nőalakot az azóta már a Fényességes Szent Szűz nemzeti szentélyre átnevezett templom tetején. Olykor néhány percre, máskor több mint egy órára.

wikipedia

VI. Cirill, a kopt ortodox egyház pápája bizottságot hívott össze az ügy kivizsgálására, és már május 5-én „Istentől származónak” ismerte el a jelenéseket. Természetesen a rendőrség is nagy erőkkel vizsgálódott. Eleinte úgy vélték, csak az utcai lámpák fényének visszaverődését lehet látni, majd annak a lehetőségét elemezték, hogy valaki odavetítette a jelenséget a szomszédos épületekről.

Végül nem találtak magyarázatot az egészen 1971 májusáig fel-felbukkanó női alakra.

Az elnök is látta

Egyszerűen nem létezett alternatív magyarázat, az egyiptomi kormány is elfogadta a jelenéseket valóságosnak. A rejtélyes nőt több százezren látták a saját szemükkel, többek között maga Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök is. A fényképészeti manipulációt kizárhatjuk, ugyanis számos független forrás is lencsevégre kapta, és még az egyiptomi televíziónak is sikerült felvételt készítenie róla.

Ennek ellenére számos szkeptikus maradt, akik szerint csupán „szakaszos fényvillanásnak” vagy mikroföldrengések fényjelenségeinek lehettek a tanúi. Voltak, akik úgy vélték, mindez egyfajta vallási tömeghisztéria lehetett, ám ők rendszeresen elfelejtik megemlíteni, hogy nem csupán a keresztények és a muzulmánok, de még a nem hívők is tisztán látták a fényes alakot, aki olykor áldást osztott, máskor egy gyermeket fogott az ölében, néha pedig csak sétált. De sohasem beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik