A lóerő (gépi lóerő, azaz horsepower, hp) mértékegysége az ipari forradalom végén, a 18. században született meg. Az egység napjainkban meglehetősen elavultnak számít, az autók kapcsán viszont még mindig előszeretettel használják. A kifejezés magától értetődőnek tűnik, de valójában hány lóerős is egy ló? Ezt a kérdést járta körbe az IFLScience.
A lóerő a teljesítmény mérését szolgálja. Bár ma elsősorban az autók miatt ismerjük, valójában még állatok, köztük lovak teljesítményét is leírhatjuk a segítségével. Az egyszerű definíció szerint egy lóerő azt a teljesítményt jelöli, amely 249 kilogramm egy lábbal, egy másodperc alatt történő megmozgatásához szükséges, ez megközelítőleg 745 watt.
A mértékegységet James Watt használta elsőként 1780-ban, hogy össze tudja vetni a gőzgépek teljesítményét az igáslovakéval. A laza számításokon alapuló összehasonlítással a skót feltaláló fel tudta hívni a lovak által dominált piac figyelmét, hogy megéri a gépek felé fordulni. Érdemes hozzátenni, hogy Watt kalkulációja nem mutatja be igazán jól egy ló igazi lóerejét.
A publikáció két szerzője úgy számolt, hogy egy ló vázizomzata teljes tömegének 45 százalékát adja, futás közben viszont csak a 30 százalékát használja. Ha egy 600 kilogrammos példányt veszünk alapul, az elvileg 18 ezer watt teljesítményre, azaz 24 lóerőre képes.
A kutatók ezt túlzó becslésnek ítélték, korábbi adatokat elemezve pedig végül arra jutottak, hogy egy ló lóereje 12 és 14,9 között lehet. Összehasonlításképp: egy mai Forma-1-es versenyautó esetében az érték az ezret is meghaladhatja.
