Tudomány

Ez az állatfaj nyerésre áll az emberekkel szemben

A magyarországi természetbarátok egyik kedvenc éves rendezvénye a Tatai Vadlúd Sokadalom. Ilyenkor, november közepe felé madarak tízezrei gyűlnek össze az Öreg-tónál, az állatok többsége vadlúd. Az esemény kifejezetten barátságos, családias hangulatú.

A vadlúd szó hallatán valószínűleg kevesen asszociálnak egy veszélyes állatra, akad azonban egy faj, amely meglehetősen sok galibát okoz. Az Észak-Amerikában őshonos, mára Európa északnyugati és Ázsia északkeleti részét is elérő kanadai lúd meglehetősen agresszív, akár nála nagyobb élőlényeknek, köztük embereknek is nekimegy.

Egy friss tanulmányban a szakértők azt vizsgálják, hogy a faj miként reagál a zavarásra – írja az IFLScience.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kanadai vadludak nyerésre állnak az emberek ellen vívott harcukban.

Ryan Askren, az Urbana-Champaigni Illinois-i Egyetem PhD-hallgatója és kollégái arra jutottak, hogy a madarak elriasztására használt standard módszerek nem hatásosak. A faj kevésbé engedi át a területeit az embereknek, ha pedig a példányok mégis elmenekülnek, hamar visszatérnek.

Roberto Machado Noa / Getty Images

A kutatók GPS-es nyomkövetők segítségével figyelték meg a ludakat. Az adatok azt mutatták, hogy a vizsgált parkból elzavart egyedek végig a város közelében maradnak, és egy órán belül vissza is repülnek korábbi helyükre. Úgy tűnik, az állatoknak nyomós okuk van, hogy az adott területen legyenek, például táplálékot vagy vizet keresnek. Éppen emiatt a zavarás nem igazán működik.

Az egyetlen hatásos megoldás az, ha a madarak tényleg fenyegetve érzik az életüket, vagy ha kilövik őket, ez azonban szembemenne a természetvédelmi intézkedésekkel. Az érintett területek lakóinak valószínűleg meg kell barátkozniuk az esetenként kifejezetten kellemetlen madarak jelenlétével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik