A Sztálin 1953-as halálát követő moszkvai hatalmi harcok Magyarországon is változásokat hoztak, 1956 nyarára a Magyar Írók Szövetségébe és a Petőfi Körbe tömörült magyar értelmiség egyre nyíltabban bírálta a rendszert. Rajk László október 6-ai újratemetésén százezrek vonultak utcára, diákok tüntettek a Batthyány-örökmécsesnél, a szellemet többé már nem lehetett visszazárni a palackba. A következő hetekben egyre erőteljesebbé vált a szervezkedés, a forradalom felé vezető első lépés Szegeden történt.
Diákok álltak az élre
Október 16-án megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), amelyhez később több nagyváros egyeteme is csatlakozott. Jelentőségét az adja, hogy a MEFESZ tekinthető az első, a pártállami struktúrától független, autonóm tömegszervezetnek. A diákok sokkal tovább mentek a reformértelmiségi körök követeléseinél, egyértelműen túlmutattak a rendszer megreformálásának szándékán.
Többek között a szovjet megszállók távozását, a többpártrendszer visszaállítását és a koncepciós perek felülvizsgálatát követelték, mindezzel egyértelműen megkérdőjelezték a sztálinista pártállam legitimációját – fogalmazott egy interjúban Földváryné dr. Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának elnöke. A diákok október 22-én véglegesített, 16 pontba szedett követeléseit itt olvashatja.
A MEFESZ 22-ei országos gyűlésén a Műegyetemen megállapodtak abban, hogy másnap, délután három órakor rokonszenvtüntetést tartanak a lengyel reformtörekvések mellett a budapesti Bem-szobornál. A tervezett tüntetésről a rádió és a legnagyobb példányszámú napilap is beszámolt. Október 23-án a Magyar Dolgozók Pártja betiltotta a tüntetést, ezt délben bemondták a rádióban is, ám a párt órákon belül meghátrált, és szabad utat adott a demonstrációnak.
„Ruszkik, haza!”
A párt a saját tagjait is a tömegbe küldte, hogy próbálják az eseményeket a megfelelő mederben tartani, miközben az ÁVH megerősítette a fegyveres őrséget a rádiónál és a főváros stratégiai pontjain. Az egyetemisták fél háromkor indultak a Műegyetem elől, az első állomáson, a Petőfi-szobornál már 10–15 ezer ember zúgta Sinkovits Imrével a Nemzeti dal refrénjét: „A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!”
A Kossuth Lajos utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Nagykörút–Margit híd útvonalon haladtak, miközben a tömeg egyre hízott, a Bem-szoborhoz már 50 ezer ember érkezett. Útjuk során az ablakokból rengetegen integettek, nemzeti lobogókat tűztek ki, amelyből kivágták a Rákosi-címert, megszületett a forradalom jelképe.
A város jelszavaktól zengett:
Aki magyar, velünk tart! Ruszkik haza, ruszkik haza! Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe! Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba! Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk!
A Bem téren Sinkovits ismét a Nemzeti dalt szavalta, a diákok megismételték 16 pontba szedett követeléseiket, Veres Péter, az Írószövetség elnöke pedig felolvasta a szervezet kiáltványát. A csatlakozott katonák letépték egyenruhájukról a vörös csillagot, 17–18 óra között már 200 ezer fős tömeg vonult a Parlament elé Nagy Imrét éltetve. Egy másik csoport a Városligetbe ment, este tíz órára nagy nehezen ledöntötte Sztálin óriási szobrát – darabokra szedték, a fejét a Blaha Lujza térre vitték és egy zsákutca-táblát akasztottak rá.
Budapesten kitört a forradalom
A rádió épülete előtt is sokaság alakult, a követeléseiket akarták beolvasni, 20 órakor azonban Gerő Ernő hangja szólalt meg az éterben: nacionalista, soviniszta tüntetésről beszélt, elzárkózott minden követeléstől, és kemény megtorlást helyezett kilátásba. Az épület őrzésére kirendelt katonák megpróbálták feloszlatni a többezres tömeget, majd 22 órakor eldördült az első lövés a fővárosban.
De a karhatalom nem itt, a Magyar Rádió székházánál nyúlt először fegyverhez. Október 23-án délután Debrecenben is több tízezer fős, békés demonstráció zajlott, ahol Komócsin Zoltán megyei párttitkár utasítására a helyi ÁVH fél hat körül a tömegbe lőtt, halálos áldozatok is voltak.
