A 135 éve született Avery Brundage ritka sikeres pályát futott be az élete során. Fiatal korától magas sportfunkciókat töltött be, 1952 és 1972 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökeként a sportdiplomácia legmagasabb címével rendelkezett. Jóllehet a náci Németországban megrendezett, 1938-as berlini olimpia körüli szereplése köztudott volt, és emiatt folyamatosan akadtak bírálói, a világ köztiszteletnek örvendő személyiségnek tartotta. A sporttörténészek valójában csak két évtizeddel az 1975-ben bekövetkezett halála után vették górcső alá a hátrahagyott levelezését,
„Zsidó–náci perlekedés”
Brundage egy jó nevű illinois-i egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, fiatalon saját céget alapított, annak irányítása mellett halmozta a sportsikereket. Az 1912-es stockholmi olimpián diszkoszvetésben, ötpróbában és tízpróbában indult, és háromszor nyerte el az Egyesült Államok legsokoldalúbb atlétája címet. Az aktív sportolás után napjait az üzleti élet egyhangúsága mellett az egyre terebélyesedő sportdiplomáciai tevékenységgel és a műgyűjtéssel tette színesebbé. Alig negyvenéves volt, amikor az Amatőr Atlétikai Unió, majd az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága elnökének választották meg, 1930-ban pedig már a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség alelnöke lett.
A berlini olimpián való részvétellel kapcsolatos viták már 1934-ben elkezdődtek. Több országban felmerült a játékok bojkottja, döntő volt, miként foglal majd állást a legnépesebb külföldi delegációt felvonultató Egyesült Államok. Az Amerikai Olimpiai Bizottságban többen harcosan kiálltak a bojkott mellett, Brundage, az elnök viszont rendíthetetlen volt: „az olimpia az atléták és nem a politikusok dolga” – vallotta többször is, miközben nem rejtette véka alá a kiépülő náci rendszer iránti szimpátiáját.
Kijelentette, hogy Németországban a zsidó sportolók „fair elbánásban részesülnek”, az amerikai bojkott felvetése pedig „a zsidó-kommunista összeesküvés” műve. 1936-ban, a részvételről szóló vita tetőpontján az Amerikai Olimpiai Bizottság nevében közzétett egy pamfletet, amelyben azt írta, hogy az amerikaiaknak távol kell tartaniuk magukat a „zsidó–náci perlekedéstől” (Jew˗Nazi altercation).
Németektől kapott megbízást
A bojkottpártiak maguk mögé állítottak több kormányzót – közülük a legtekintélyesebb La Guardia, New York állam kormányzója volt –, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság amerikai tagja, bizonyos Ernst Lee Jahncke is harcosan követelte a berlini részvétel elutasítását. A NOB emiatt Jahncke-t néhány nappal az olimpia kezdete előtt kizárta a testületből – ilyen lépésre korábban nem került sor –, és Brundage, honfitársai erős neheztelése ellenére, zokszó nélkül elfogadta a megüresedett helyet.
Brundage Berlinben természetszerűen találkozott magas rangú náci politikusokkal – így Goebbelsszel is. Már ott, a játékok alatt szóba került, hogy Brundage építőipari cégét bíznák meg a Harmadik Birodalom új, Speer által tervezett washingtoni épületének kivitelezésével. A megállapodás létét senki nem vitatta: több későbbi hivatalos levélváltás igazolja.
A birodalmi kormány lépéseit Hans von Tschammer, a Német Olimpiai Bizottság elnöke, voltaképpeni sportminiszter tolmácsolta Brundage-nak, aki 1938 augusztusában panaszkodott amiatt, hogy „az amerikai zsidók túlzó propagandája” késlelteti a szövetségi kormány jóváhagyását az épület engedélyezéséhez.
Kivette a csapatból a zsidókat
Visszatérve az olimpia napjaira: Brundage hozta meg – közvetlenül a 400 méteres váltófutás fináléja előtt – a döntést, hogy a győzelemre erősen esélyes csapatból kihagyja a két, zsidó származású versenyzőt, Marty Glickmant és Sam Stollert (így lett a helyettesként rajthoz álló Owens négyszeres olimpiai bajnok),
Jóllehet a forgatókönyv szerint Hitler gratulált minden győztesnek, a rendezők megoldották, hogy Owensszel és a zsidó származású bajnokokkal elkerülje a kézfogást. Brundage Berlin után is többször kinyilvánította a náci rendszer iránti rokonszenvét; egy Madison Square-en tartott gyűlésen egyenesen áradozott a rezsimről. Nézeteit a német kormány nemcsak az építési szerződéssel honorálta: több levélben is megköszönték a német sportot támogató baráti gesztusait. 1971-ben is tartotta azon véleményét, miszerint: „A berlini játékok volt a legjobb a modern történelemben. Nem bocsátkozom vitába ezen tény felett.”
További karrierjében az sem akadályozta, hogy 1936-ban élesen ellenezte a nők szereplését az olimpiai játékokon. „Elegem van az atlétikai pályákon részt vevő nőkből…, a sármjuk lezuhan valahová a nulla alá. Úszóként és műugróként a hölgyek olyan gyönyörűek és ügyesek, mint amennyire hatástalanok és kevésbé megnyerőek az atlétikapályán.”
Ellentmondásos döntések
Brundage 1942-ben lett a NOB alelnöke, majd 1952-ben, Helsinkiben megválasztották a testület elnökévé. Húszéves elnöksége alatt erősen ellenezte a professzionalizmus megjelenését az olimpiákon, de elfogadta a szocialista országok úgynevezett félprofizmusát, azt, hogy az élsportolók névleges állást kaptak, fizetésüket az állam fedezte. „Ez az ő életmódjuk” – mondogatta. Ugyancsak élesen kikelt a politikának az olimpiákon való megjelenése ellen.
Jóllehet 1936-ban tudomásul vette a náci karlendítést, az 1968-as mexikói olimpián az emelvényen fekete kesztyűvel a Fekete Párduc mozgalom mellett demonstráló amerikai sportolókat kitiltotta az olimpiai faluból. Megoszlottak a vélemények az 1972-es döntéséről is. Némelyek erősen bírálták, mások a bölcsességét dicsérték, amiért a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet támadása után a müncheni olimpia folytatása mellett döntött. Mint ismeretes, a terroristák az olimpiai faluban 11 izraeli sportolót ejtettek túszul, és a rendőri ellenakciók alatt mindannyian meghaltak – itt írtunk erről bővebben.
Brundage az 1972-es olimpia után 85 évesen visszavonult. A következő évben feleségül vette a nála 48 évvel fiatalabb Stefanie von Reuss német hercegnőt – az élet még két évet adott neki.
