Tudomány

Így halt meg Szent István fia

Nem tudjuk, Szent István királynak hány fiúgyermeke született, de kettőt név szerint ismerünk. Egyikük, Ottó még fiatalon elhunyt, a később született Imre volt az egyetlen, aki megélte a férfikort. Születését 1007-re tehetjük a források alapján, és összesen 24 évet élt: 1031. szeptember 2án hunyt el. Imre Gizella királyné rokonai, a Szász-dinasztia császárai után kapta nevét, amely a Henricus – II. Henrik német-római császár – egyik változata volt. Tanulmányairól 1015-től vannak biztos információink, ugyanis ekkor érkezett Magyarországra Szent Gellért, aki István szolgálatába állva vállalta a fiú nevelését – írja a Rubicon.hu.

Neki köszönhetően aztán a trónörökös a hét szabad művészetek mindegyikében komoly ismereteket szerzett. Vélhetően elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, emellett pedig a szerzetesi élethez is közel került. Ha hinni lehet a forrásoknak, Imre a veszprémi Szent György-kápolnában szüzességi fogadalmat tett. Esküvőjét ugyan megakadályozta korai halála, de menyasszonyáról van némi tudásunk: kijelölt felesége egy ismeretlen nevű bizánci hercegnő volt.

Wikipedia.hu Imre herceg temetése és Vazul megvakítása a Képes Krónikában

Mint a trón örököse, Imre a húszas évek végén megkapta apjától a bihari dukátust – az ország közel egyharmadát –, majd később a „Dux Ruizorum” címet is, ami valószínűleg a királyi testőrség parancsnokságát jelentette (a ruizorum szót sokan orosznak fordítják, a király biztonságát pedig arról a vidékről származó varég harcosok felügyelték). Imre emellett katonai erényeit is megcsillantotta, II. Konrád  1030. évi támadása során a Győr mellett kivívott győzelem ugyanis feltehetően az ő érdeme volt. Később a herceg képviselte apját a Német-Római Birodalommal kötött béketárgyaláson is, ahol a fiatal királyság megszerezte a Lajta és Fischa folyó között fekvő területet. Magyarország bizonyára jó kezekbe került volna trónra lépésével, ám Imre 1031. szeptember 2-án váratlanul meghalt:

egy vadászaton vett részt a birtokán fekvő Igfán – vagy Igfon – erdejében, ahol a Krónika szerint egy feldühödött vadkan halálra sebezte.

A herceget – édesapja, Szent Gellért püspök és két szerzetes után – 1083 novemberében avatták szentté, halála színhelyén pedig később apátságot is emeltek;

Ajánlott videó

Olvasói sztorik