Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2022 májusa és júliusa között folyt feltárás a Bakonybél–Szentkút lelőhelyen – olvasható a szervezet közleményében. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének kutatója, Nagy Szabolcs Balázs vezetésével megvalósuló projekt keretében a szakemberek többek között egy izgalmas sziklaüreget tártak fel.
Az üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás alapján vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek, azonban az előkerült fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a mélyedés középkori vagy korábbi eredetét, illetve a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.
Szent István alapította a monostort
A mostani projekt keretében szintén feltárt bakonybéli bencés monostor épületegyüttesétől alig 1 kilométerre délre fekvő Szentkúton először 2016–17-ben zajlott tudományos célú tervásatás. Az akkori munkálatok során a 19. századtól kálváriadombként használt, Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt tetején egy nagyobb méretű üreg részletét találták meg, benne egy hozzávetőleg 12-14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékával.
A kutatók akkor megállapították, hogy az omladékban fennmaradt épület a bencés monostor egykori Szűz Mária-kápolnája lehetett, amely IX. Gergely pápának a monostor kiváltságait megerősítő, 1230-ban kiadott oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett állt. A Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltárban őrzött irat szövegéből kiderül, hogy a monostor birtokaihoz tartozott többek között „az a terület teljes terjedelmében, ahol a fent nevezett monostor áll, ugyanazon a helyen a Szent Gellért sziklája fölé emelt Szűz Mária kápolna, valamint Mária Magdolna kápolnája a Soruul (= Sarvaly) kert fölött” (Baán Izsák fordítása).
A bakonybéli bencés monostort 1018-ban alapította Szent István király, létrehozásában tevékeny részt vállalt Gizella királyné, aki ‒ az oklevél fennmaradt töredékei alapján ‒ többek között adományokat tett a monostornak. A velencei származású Szent Gellért életrajzából ismert, hogy nem sokkal a Magyar Királyságba érkezését követően, körülbelül 1023-tól hét évet töltött remeteként a bakonybéli erdőben. Innen az államalapító király a marosvári – később csanádi – püspökség élére szólította, majd 1046-ban a Gellért-hegyen mártírhalált halt. A pápai oklevélben is említett szikla középkori megnevezése nyilvánvalóan Szent Gellért bakonybéli remeteségéhez köthető. Bár a sziklaüreg teljes feltárására a korábbi tervásatás alkalmával nem valósult meg, a mélyedés kápolna melletti elhelyezkedése és a helyszínnek a remeteség hagyományán belüli jelentősége számos kérdést felvetett.
Középkori lehet az üreg
A sziklaüreg teljes feltárása csak most történt meg. A régészeti ásatás a BTK szervezésében, Nagy Szabolcs Balázs ásatásvezető régész irányításával, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi természettudományi múzeumi részlegének szakmai segítségével zajlott.
A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás mindenhol elérte a sziklaüreg szélét és alját, amely a külső járószinttől számítva közel 5 méter mélyen húzódik. Az üreg formája alapján végre egyértelműen eldőlt az egyik legfontosabb kérdés: a legmélyebb rész szabályos, közel négyzetes alaprajzú – mintegy 1,2-szer 1,2 méter –, azaz a mélyedés kétségtelenül mesterséges kialakítású. A legmélyebb rész betöltéséből is előkerült néhány középkori lelet, köztük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő. A sziklaüreg ismeretek szerinti 15-16. század során megkezdődött betöltődése csak a 19. század elején fejeződött be, amikor eredeti rendeltetése már feledésbe merült.
A szórványos őskori és római kori leletek alapján elképzelhető, hogy voltak az Árpád-kornál korábbi előzményei, azonban ha így is volt, a középkor során újra kitisztították és feltehetőleg átalakították a mélyedést. Az üreg legalján ugyanis nem mutatkozott semmiféle korai kultúrréteg, a sziklaplatóba mélyülő meredek oldalfalakon pedig az évszázadok során minden bizonnyal jelentős humusz- vagy mállott dolomitréteg mosódott volna be a mélyedés pereme felől.
Itt élhetett Szent Gellért és Szent Günther
Az üreg aljára valószínűleg kelet felől lehetett leereszkedni, mivel ezen az oldalon a legkevésbé meredek az oldalfal, emellett itt olyan faragásnak tűnő jelenségek is láthatók a szikla felszínén, amelyek feltehetően egy faszerkezetű lejáróval magyarázhatók.
A sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott az említett oklevélben leírt Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával, amelynek törmeléke az üreg betöltéséből került elő. A középkorban Szent Gellértről elnevezett kápolna és az ugyanazon a sziklakiemelkedésen található, vele egykorú mélyedés nagy valószínűséggel összetartozott, mivel rendszeres tisztítás vagy valamilyen lefedés nélkül az üreg fokozatosan feltöltődött volna, és nem érte volna meg a kápolna romba dőlését.
Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú épület valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett. A sziklaüreg és a kápolna – amely bizonyosan valahol a mélyedés mellett állt a sziklaplatón – minden bizonnyal az itt élt 11. századi remete szentek, Szent Gellért és Szent Günther vélt vagy valós jelenlétével, itt-tartózkodásuk emlékével állhat szoros összefüggésben. A barlangi remeteség párhuzamai a keleti kora keresztény szentek világába vezetnek, de például a bencés rend alapítója, nursiai Szent Benedek élettörténetében is fontos szerepet játszik a sziklabarlangban való remetéskedés. A szentek életéről szóló beszámolók szerint ő a Tivoli környéki hegyek egyik nehezen megközelíthető barlangjában töltött több évet, ahol az élelmezését is külső segítséggel oldották meg.
Az üregnek tehát szakrális szerepe lehetett, használatának pontosabb részletei azonban nem ismertek. Továbbra is nyitott kérdés, hogy a legmélyebb, négyzetes részén mindössze körülbelül 1,5 négyzetméter alapterületű, összességében hozzávetőleg 8-10 négyzetméter hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkor során, akár maga Szent Gellért, akár a monostori közösségi életet remetei magányra cserélő későbbi szerzetesek, vagy a sziklaüregnek esetleg csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet. Akár remeteség működött, akár kegyhely alakult ki a helyszínen, vagy akár mindkettő, a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűlt fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.
