Tudomány

Megváltoztatták három donorvese vércsoportját

Ivan-balvan / Getty Images
Ivan-balvan / Getty Images

Sikeresen változtatták meg három beültetésre váró vese vércsoportját cambridge-i kutatók, ezzel jelentősen javították a várakozó betegek esélyeit, hogy megtalálják a szervezetüknek megfelelő donorszervet – írja az MTI.

Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz – írta a The Guardian online kiadása hétfőn a cambridge-i kutatókra hivatkozva. A tudósok úgynevezett normotermikus gépi perfúziót alkalmaztak, vagyis olyan eljárást, amelynek során oxigénnel dúsított vért juttatnak át az emberi vesén, hogy hosszabb tárolásra tegyék alkalmassá. A bejuttatott vért egy enzimmel is dúsították. Az enzim eltávolította a vese vérereiben lévő, vércsoportra jellemző anyagokat, így

a vese 0-s vércsoportúvá változott.

Serena MacMillan, a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója elmondta: „az enzimet egy darab emberi veseszöveten alkalmaztuk, és nagyon gyorsan kiderült, hogy az antigének eltűntek”. Hozzátette: ez azt jelentette számukra, hogy az eljárás megvalósítható, és már csak az volt hátra, hogy az enzimet teljes méretű emberi veséken is kipróbálják.

A kísérletben B vércsoportú emberi vesén normotermikus perfúziós géppel pumpálták át az enzimet, és ezzel mindössze néhány óra alatt 0-ás vércsoportúvá alakították át. „Nagyon izgalmas belegondolni, hogy ez potenciálisan milyen hatással lehet sok ember életére” – hangsúlyozta a kutató.

A The Guardian által idézett adatok szerint a kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozó páciensek gyakran egy évvel tovább várnak a transzplantációra, mint a fehér betegek, így ennek a kutatásnak az eredménye különösen nagy hatással lehet rájuk.

A kisebbségi közösségekből származó emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a B vércsoporthoz, de mivel ebben a körben alacsony a donorok aránya, nincs elegendő vese – emlékeztetettek a kutatók. 2020-21-ben az Egyesült Királyságban az összes szervadományozás alig több mint 9 százaléka származott fekete és etnikai kisebbséghez tartozó donoroktól, míg a veseátültetésre váró betegek 33 százaléka volt fekete és etnikai kisebbséghez tartozó beteg.

A kutatóknak most azt kell megvizsgálniuk, hogy 0-ás vércsoportúvá változtatott vese hogyan reagál majd a páciens vércsoportjára a normál vérellátásban.

A gép segítségével ezt is ellenőrizni tudják még az embereken végzett tesztelés előtt: 0-ásra módosított vesékbe ugyanis különböző vércsoportú vért vezethetnek be, hogy megfigyeljék, hogyan reagál a vese.

Mint Mike Nicholson, a Cambridge-i Egyetem transzplantációs sebészetének professzora elmondta: a veseátültetés egyik legnagyobb korlátja az a tény, hogy a vércsoportnak kompatibilisnek kell lennie. Ennek az az oka, hogy a sejtek felszínén olyan antigének és markerek vannak, amelyek A vagy B vércsoportúak lehetnek. „A szervezet természetes módon termel antitesteket azok ellen, amelyekkel nem rendelkezünk” – magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik