Tudomány

Kitört egy vulkán az izlandi főváros közelében

Jeremie RICHARD / AFP
Jeremie RICHARD / AFP

Szerdán kitört az Izland fővárosától 32 kilométerre található Fagradalsfjall vulkán, miután napok óta egyre több földrengés volt a térségben – közölte az Izlandi Meteorológiai Hivatal (IMO).

A helyi hírügynökségek által készített képeken és élő közvetítéseken a Reuters szerint láva és füst látszódott, amely a Fagradalsfjall-hegy oldalában lévő földhasadékból ömlött ki, ahol tavaly hat hónapon át tartott a kitörés. A turistákat és a lakosokat arra figyelmeztette a katasztrófavédelem, hogy a mérgező gázok miatt el kell kerülniük a területet, bár a kritikus infrastruktúrát érintő károk közvetlen veszélye nem állt fenn. A RUV hírügynökség videóján élőben lehet követni a kitörést:

A hatóságok vörös kódot léptettek érvénybe, és megtiltották, hogy repülőgépek szálljanak át a terület felett. Ellentétben a jéggel borított Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörésével, ami miatt 100 ezer repülőjáratot kellett törölni, és izlandiak százait kényszerítette menekülésre otthonaikból, ez a kitörés várhatóan nem fog sok hamut és füstöt ereszteni a légkörbe.

A külügyminisztérium jelezte, nem történt fennakadás az Izlandról induló és oda tartó járatokban, és a nemzetközi légi folyosók továbbra is nyitva állnak.

A Reykjanes-félsziget vulkanikus és szeizmikus forró pont, és a kitörés mindössze 25 km-re történt Reykjavíktól, az ország fővárosától és 15 km-re az ország nemzetközi repülőterétől. Tavaly márciusban látványosan törtek ki lávaszökőkutak a térségben egy 500-750 méter hosszú hasadékból, amelyek egészen szeptemberig tartottak, és izlandiak és turisták ezreit vonzották a helyszínre. Izland az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek között helyezkedik el, amelyek a legnagyobbak közé tartoznak a bolygón, ezért gyakran vannak földrengések és nagy a vulkáni aktivitás, mivel a két lemez ellentétes irányban mozog.

Izlandon az elmúlt napokban egyébként három vulkán esetében is készültséget rendeltek el, írja a Telex. Vulkanológusok ugyanis már korábban jelezték: a térségben fel kell készülni egy hosszú vulkáni kitörésekkel tarkított időszakra, miután 2021-ben mintegy 800 év nyugalom után indult be a vulkáni működés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik