Komka Péter / MTI
Tudomány

Éjszakánként hurcoltak el tízezer magyart

Az egyeduralmat megszerző magyar kommunisták Rákosi Mátyás vezetésével itthon is alkalmazták Sztálin elméletét az éleződő osztályharcról, amely azzal magyarázta az egyre alacsonyabb életszínvonalat és a fokozódó terrort, hogy a szétzúzott kizsákmányoló osztályok maradványai a szocialista építőmunka sikerei láttán egyre elkeseredettebb ellenállást tanúsítanak, ezért végezni kell velük. Ellenségnek számítottak az arisztokraták, a gyárosok, a kispolgárok, a kulákok (a gazdagparasztok), az „ingadozó” középparasztok, a gyanús értelmiségiek, a „klerikális reakció” képviselői, a munkát kerülő lumpenproletárok, a trockisták, a titóisták, a kozmopoliták, a nacionalisták, a béketábor ellenségei, a munkásosztályt eláruló szociáldemokraták és így tovább – írja a Múlt-kor.hu.

Az „ellenség” eltávolításának egyik eszköze volt a kitelepítés, a belső ellenség elhárítására kidolgozott központi terv végrehajtása 1950. június 22-éről 23-ára virradó éjjel kezdődött. A jugoszláv határon a kiemelt védelemben részesített határsávból deportálták az „osztályellenségeket”, többségében egyszerű földműveseket. A rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által irányított, a legnagyobb titoktartással és szervezettséggel végrehajtott művelet során minden határhoz közeli településről 4-5 egész családot vittek el, a tehetetlen idősekkel és csecsemőkkel együtt az éjszaka közepén.

A készülődésre csak néhány percet, esetleg órát kaptak, és minden vagyonuktól megfosztották őket.

1950 júniusától több lépcsőben (az osztrák határsávból, majd a nagyobb városokból és Budapestről) közel tízezer embert hurcoltak el marhavagonokban a magyar gulágra. A rendkívül brutalitással végrehajtott kitelepítésre hivatalosan a megtévesztést szolgáló „népesség-gondozás”, az elhurcoltak megnevezésére a „telepes”, „telepített” kifejezést használták. A 12 munkatáborból álló „szociális” táborrendszert a „K”, azaz különleges őrsök, kutyás-fegyveres rendőrök őrizték.

A családokat embertelen körülmények között, többnyire mezőgazdasági épületekben, barakkokban, istállókban helyezték el fűtés, áram és vezetékes víz, orvosi ellátás nélkül. Az építmények „lakhatóvá” tétele a kitelepítettek feladata volt, ezért kezdetben a szabadban éltek. Aki betöltötte a 12. életévét, annak napi 12 órát kellett dolgoznia, miközben az őrök folyamatosan bántalmazták, megalázták őket. A zárt területet engedély nélkül nem hagyhatták el, látogatókat havonta egyszer, az őrparancsnok engedélyével fogadhattak. A mindennemű ellátás és anyagi jövedelem nélkül maradt emberek az első időszakban csak azért nem haltak éhen, mert – a hatalom cinikus számításai ellenére – a befogadásukra kényszerített családok segítették őket.

A kitelepítéseknek Sztálin halála után a Nagy Imre-kormány 1953 júliusi amnesztia-rendelete vetett véget. A táborokból az év októberéig hétezren szabadultak, de elkobzott vagyonukat nem kapták vissza, sokan még eredeti lakhelyükre sem térhettek vissza és titoktartási kötelezettség terhelte őket. Az átélt borzalmaktól soha nem múló lelki sebeket szerzett túlélőket másodrendű állampolgárként kezelték, mintha önhibájukból hurcolták volna el őket.

Kiemelt képünkön: Rekonstruált barakk a Recski Nemzeti Emlékparkban 2020. február 18-án. 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.