Tudomány

Tényleg földönkívüliek jeleit fogták kínai kutatók?

Múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy kínai kutatók földön kívüli civilizációk jeleit foghatták. Az erről szóló jelentést átmenetileg elérhetetlenné tették, és utóbb maguk a szakértők is elismerték, hogy adataik hátterében talán mérési hibák állnak. Most egy amerikai kutató azt mondta, a jeleket szinte biztosan emberi források alakította ki – írja a Live Science.

Dan Werthimer, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint a detektált keskenysávú rádiójelek rádióinterferenciából, és nem intelligens idegenektől származhatnak.

A kutató maga is részt vett a projektben, a csapat a kínai Five-hundred-meter Aperture Spherical Radio Telescope (FAST) rádiótávcsővel folytatott vizsgálatot.

Arctic-Images / Getty Images

Keskenysávú rádiójelek ritkán eredeztethetőek természetes forrásokból, a kibocsátás többek között műholdakhoz köthető. A kínai projektben 2019 és 2022 között három jelet is észleltek, amelyek látszólag a világűrből érkeztek. A felfedezésről először a kínai tudományos és műszaki minisztérium lapjában számoltak be, akkor azt írták, több potenciális technológiai nyomra bukkantak.

A hír hamar bejárta a kínai sajtót és közösségi oldalakat, majd a világsajtóban is felbukkant. Werthimer szerint a jelek bizonyosan mesterséges eredetűek, de nem idegenek hozták létre őket. A FAST műszerei rendkívül érzékenyek, és az emberi tevékenységhez köthető kibocsátásokat is fogják. Csang Tongcsie, a csapat kínai tagja korábban maga is kiemelte, hogy a jelek interferenciától származhatnak, és folytatni kell a hitelesítést, ami hosszú időt vehet igénybe.

Nem ez az első alkalom, amikor izgalmasnak ígérkező jelekről bizonyosodik be, hogy emberi eredetűek. 2019-ben látszólag a Földtől 4,2 fényévre fekvő Proxima Centauri rendszerében detektáltak olyan kibocsátást, amely akár idegen technológiára is utalhatott volna. Később viszont kiderült, hogy az adatok hátterében szintén interferencia állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik