A középkori és reneszánsz orvosi szakkönyvek telis-tele vannak olyan páciensek szokatlan eseteivel, akik azt képzelték magukról, a testük emberi hús helyett valami másból, mondjuk cserépből vagy vajból áll. A leghíresebb és egyben talán a legkülönlegesebb mindegyik érzéki csalódás közül az úgynevezett üveg-téveszme.
Az egyik ilyen történetet a XVI. század második felében élt francia udvari orvos, André du Laurens is feljegyezte:
egy nagy uraság önnönmagáról azt képzelte, üvegből van.
Minden más tekintetben meglehetősen észszerűen viselkedett, még a barátai társaságát is élvezte, ám „csak annyira, amennyire azt kívánta meg tőlük, ne jöjjenek hozzá közelebb”.
Más páciensek azt hitték, az ülepük van üvegből, ezért nem ülhetnek le, megint mások azt gondolták, a mellkasuk üveg, és az emberek egyszerűen keresztüllátnak azon. A téveszmében szenvedő leghíresebb személyiség kétségkívül a franciák királya, VI. Károly volt.
Az üveg-téveszmét érdemes összekötni a merénylettől vagy a ragályos betegségektől való félelemmel is. A középkori és reneszánsz orvosok számára ez a fajta érzéki csalódás belső hajlamunk és a körülöttünk lévő világ közötti alapvető összefüggésre mutatott rá. A melankólia tünetének gondolták, a test és elme ezen betegségét pedig a száraz és hideg testnedv, a fekete epe túltengésével hozták összefüggésbe.
Du Laurens úgy vélte, hogy a melankólia száraz tulajdonságai belevésődtek a téveszmétől szenvedő képzeletébe: a rideg, törékeny üvegre meredés nem csupán az anyaggal való azonosulásra vezette az illetőket, de arra a hitre is, hogy ők maguk üvegből vannak.
