Tudomány

Nem mondta a Pfizer igazgatója, hogy 2023-ig lefelezné az emberiséget

Megtévesztő módon szerkesztettek meg egy videót, hogy azt a látszatot keltsék: a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla a Világgazdasági Fórumon zajló beszélgetésben azt mondta, a vállalat célja, hogy 2023-ra felére csökkentse a világ népességét. A PolitiFact tényellenőrzése szerint Bourla ezzel szemben éppen arról értekezett, hogyan lehetne a legszegényebb országokban is elérhetővé tenni a Pfizer koronavírus-vakcináját.

A több tízezer alkalommal megtekintett videó a brit székhelyű BitChute videotárhely-szolgáltatáson található meg, és a főcíme azt állítja: „Nyilvánvaló! A Pfizer vezérigazgatója szerint az az álmuk, hogy 2023-ra 50 százalékkal csökkentsék a populációt”. Persze ilyesmiről szó nincs, a beszélgetésből kivágták a kontextust. A Pfizer ugyanis éppen most írt alá egy megállapodást, amely a jelenlegi és a jövőbeni szabadalommal védett gyógyszereinél és oltóanyagainál elengedi a hasznot a világ 45 legszegényebb országában. A videóban Bourla néhány szavát kivágták, hogy úgy tűnjön, mintha olyasmit mondott volna, amit valójában nem is.

Kapcsolódó
A Pfizer lemond a haszonról a szegény országokban
45 alacsony, illetve alacsonyabb-közepes jövedelmű országot vonnak be a kezdeményezésbe.

A hamisított videóban Bourla azt mondja: „úgy gondolom, hogy ez valóban egy álmunk beteljesülése, amit a vezetőkkel együtt álmodtunk, amikor 2019-ben indultunk – az első héten, amikor találkoztunk, január 19-én Kaliforniában –, és kitűztük a célokat a következő öt évre. Az egyik cél az volt, hogy 2023-ra 50%-kal csökkentsük az emberek számát a világon. Azt hiszem, ma ez az álom valósággá válik.”

Ezzel szemben az eredeti videóban Bourla így beszél: „úgy gondolom, hogy ez valóban egy álmunk beteljesülése, amit a vezetőkkel együtt álmodtunk, amikor 2019-ben indultunk – az első héten, amikor találkoztunk, január 19-én Kaliforniában –, és kitűztük a célokat a következő öt évre. Az egyik cél az volt, hogy 2023-ra 50%-kal csökkentsük azon emberek számát a világon, akik nem tudják kifizetni a gyógyszereinket. Azt hiszem, ma ez az álom valósággá válik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik