Tudomány koronavírus

Az influenzaoltás védhet a koronavírus ellen is

Sebastian Barros / NurPhoto / AFP
Sebastian Barros / NurPhoto / AFP

Az influenza elleni védőoltásoknak meglepő egészségügyi előnyei lehetnek: megelőzhetik a COVID-19-et is, különösen annak legsúlyosabb formáit, írja a Nature. Egy több mint 30 000 katari egészségügyi dolgozó bevonásával végzett tanulmány megállapította, hogy az influenza elleni oltásban részesülőknél közel 90%-kal kisebb volt az esélye annak, hogy a következő néhány hónapban súlyos COVID-19-fertőzésen essenek át, összehasonlítva azokkal, akiket nem oltottak be influenza ellen.

A 2020 végén, a COVID-19 oltások bevezetése előtt készült tanulmány eredményei összhangban vannak a korábbi kutatási eredményekkel, amelyek szerint az immunrendszer influenza elleni védőoltások és egyéb, ehhez hasonló oltások segíthetnek a szervezetnek a koronavírus elleni védekezésben.

A világjárvány első hónapjaiban – miközben a COVID-19 vakcinák még fejlesztés alatt álltak – a kutatók abban kezdtek el gondolkodni, hogy a már meglévő vakcinák védelmet nyújthatnak-e a SARS-CoV-2 ellen. Kifejezetten nehéz erős bizonyítékokat gyűjteni egy ilyen hatásra, mivel azok az emberek, akik a COVID-19-től eltérő betegségek ellen vesznek fel védőoltást, más olyan döntéseket is hozhatnak, amelyek már magukban csökkentik a SARS-CoV-2 fertőzés kockázatát.

Ezen különbségek minimalizálása érdekében a Laith Jamal Abu-Raddad epidemiológus által vezetett csapat 30 774 egészségügyi dolgozó adatait elemezte Katarban. Feltételezték, hogy valószínűleg kisebb eltérések mutatkoznak az egészséggel kapcsolatos viselkedésben az ilyen munkavállalók körében, mint az általános népességben, ami csökkenti – de valószínűleg nem szünteti meg – a kutatás korlátait.

A kutatók 518 olyan munkavállalót követtek nyomon, akik pozitív PCR-tesztet adtak, és több mint 2000 olyan vizsgálati résztvevővel párosították őket, akiknél negatív lett a teszt. Azok, akik kaptak influenza elleni védőoltást az aktuális szezonban,

30%-kal kisebb valószínűséggel fertőződtek meg, és 89%-kal kisebb valószínűséggel lettek súlyos tüneteik,

összehasonlítva azokkal a dolgozókkal, akiknél nem volt influenza elleni oltás  – bár a kutatók megjegyzik, hogy a súlyos esetek száma alacsony volt mindkét csoportban. A tanulmányt május 10-én tették közzé a medRxiv preprint szerveren.

Korábbi kutatások is sugalltak már hasonló eredményeket. Kérdéses azonban, hogy meddig tart ez a védelem: a katari vizsgálatban részt vevők között azokat a SARS-CoV-2 fertőzéseket regisztrálták, amelyek átlagosan körülbelül hat héttel az influenzaoltás után fordultak elő. A szakértők úgy gondolják, hat hónaptól akár két évig is terjedhet a védőhatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik