Tudomány

Hatalmas föld alatti városra bukkantak Törökországban

Régészek egy csoportja egy hatalmas föld alatti várost tárt fel Délkelet-Törökországban – írja a Live Science. Az alagútrendszert 1900 évvel ezelőtt építhették, és akár 60-70 ezer ember is lakhatott benne.

A rejtett városban talán a rómaiak elől bujkáló korai keresztények húzták meg magukat.

A komplexumot mintegy két éve fedezték fel, miközben Midyat műemlékeit állították helyre. Gani Tarkan, a Mardini Múzeum feje és az ásatás vezetője szerint a munkások először egy mészkőbarlangra bukkantak, majd a titkos városba vezető utat is megtalálták. Azóta 49 kamrát azonosítottak, emellett kutak, szentélyek, raktárak és egyéb struktúrák is előkerültek.

A helyi leletek és faldekorációk azt sugallják, hogy a komplexum az időszámítás szerinti 2-3. században épült. A korszakban a keresztényeket üldözték, a rejtekhely talán számukra készült. Tarkan becslése alapján eddig csupán a Matiate nevű város 3 százalékát tárhatták fel.

Halil Ibrahim Sincar / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A felszínen lévő Midyat ősi települését a hurrik, azaz a bibliai horeusok alapíthatták az időszámítás előtti 3. évezredben. A város az időszámítás előtti 9. században tűnt fel először az asszír forrásokban, mégpedig Matiateként, azaz a barlangok városaként. Ez a közeli mészkőbarlangokra utalhat, a kutatók pedig ezt a nevet választották a föld alatti városnak is.

A későbbiekben Midyatot az arámiak, a perzsák, a görögök, a rómaiak, a bizánciak és az oszmánok is elfoglalták, az egyes korszakok eltérő nyomokat hagytak a város képén. Midyat ma lenyűgöző építészeti emlékeiről híres, több építménye az UNESCO világörökségi helyszíneinek listáján is szerepel.

A modern Törökország területén több mint 40 ősi, a felszín alatt található település fekszik. Ezek közé tartozik Derinkuyu, amelyet a phrügiaiak alakítottak ki az időszámítás előtti 9-8. században. A városban 20 ezer ember élhetett, és egészen a középkorig lakott volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik