A Napkirály udvara messze földön híres volt kifinomult, az európai uralkodóknak példát mutató etikettjéről. Sok más mellett innen terjedt el például a lekerekített végű asztali kések használata is a kontinensen, majd a világon. XIV. Lajos 1669-ben ki is tiltotta a korábban bevettnek számító tőröket az asztalok mellől, de az újítás érdeme valójában nem az övé, hanem a híres-hírhedt Richelieu bíborosé.
Mert piszkálják vele a fogukat
A XVII. század elején még a királyi asztalnál is középkori hangulat uralkodott, a válogatott udvari emberek és arisztokraták ugyanis – a már régóta létező – villa használatát mellőzve, leginkább kézzel, jobb esetben kanállal tömték magukba az ételt, darabolásra pedig tőröket használtak. A történet szerint Richelieu-t rendkívül zavarta az ilyen fékevesztett lakomázások látványa, de a legjobban az a szokás borzasztotta el, amikor az urak a zabálás végén tőreik hegyével piszkálgatták ki az ételmaradékot fogaik közül.
Az 1624-től XIII. Lajos főminisztereként a királyság minden bel- és külügyében szinte teljhatalommal bíró bíboros ezért – a hagyomány szerint 385 éve, 1637. május 13-án – arra utasította a palota személyzetét, hogy
Biztonságosabbá vált az étkezés
Bár nincs okunk kételkedni abban, hogy Richelieu-t valóban zavarta asztaltársainak kulturálatlan viselkedése, azért valószínűbb azt feltételeznünk, a főminiszter célja inkább a fegyverként is kitűnően alkalmazható tőrök eltávolítása lehetett. A lakomákon ugyanis nemcsak az ételeket fogyasztották mértéktelenül az egybegyűltek, de a bort is hasonló lelkesedéssel döntötték magukba, így könnyen alakulhattak ki szóváltások – amelyek aztán a kéznél lévő tőrök révén akár halálos csetepatékká is fajulhattak.
Arról már nem is beszélve, hogy a nélkülözhetetlennek számító, de általánosan irigyelt és gyűlölt Richelieu talán személyes biztonsága tekintetében is nyugodtabban falatozgatott, ha nem hadonásztak körülötte hegyes késekkel.
XIV. Lajosnak is hasonló megfontolásai lehettek, amikor az új gyakorlatot kötelező érvényre emelte, mindenesetre a divat gyorsan végigsöpört Európán, és hamarosan már minden királyi és főúri udvarban megjelentek az újfajta kések, amelyeket a későbbi évtizedekben szélesebbé is alakítottak, hogy könnyebben lehessen a vágás mellett kenni is velük – ezzel már tényleg elnyerték ma ismert formájukat.