Az első világháború két nagy vesztese, Németország és Szovjet-Oroszország 1922. április 16-án – mindenki nagy meglepetésére – szerződést kötött „a barátsági és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról”. Az eseményre a Genova melletti tengeri üdülőhelyen, Rapallóban került sor, hat nappal a genovai nemzetközi gazdasági konferencia megnyitása után. A konferenciát Anglia kezdeményezte azért, hogy Németország és a Szovjetunió – valamint a kisebb vesztes államok, köztük Magyarország – részvételével kiutat keressenek a háború utáni súlyos gazdasági és kereskedelmi nehézségekből.
A háborús győztesek, elsősorban Franciaország ezt az alkalmat arra akarta felhasználni, hogy a kapcsolatok normalizálása fejében rábírják a szovjet kormányt a háború előtti cári tartozások és egyéb pénzügyi kötelezettségek elismerésére, valamint az államosított külföldi vagyonok visszaadására vagy a tulajdonosok kártalanítására. Franciaország emellett nagy súlyt helyezett a békeszerződés értelmében számára fizetendő német jóvátétel maradéktalan teljesítésére is, amit a berlini kormány nem, illetve csak részben és vonakodva foganatosított.
Ezekre az elképzelésekre mért csapást a szovjet–német egyezmény, amellyel mindkét ország áttörte az őt szorongató gazdasági blokádot, és egyben a bolsevista Oroszországgal szembeni katonai intervenció folytatása alól is kihúzta a szőnyeget.
Az egyenjogúság alapján
A szerződés értelmében a német és a szovjet kormány kölcsönösen lemondott a háborús kiadások és károk megtérítéséről. Berlin emellett eltekintett a Szovjet-Oroszországban államosított német tulajdonok kártalanításáról is. Az egyezmény aláírásával egyidejűleg helyreállították a diplomáciai és konzuli kapcsolatot, a gazdasági, valamint a kereskedelmi kapcsolatok kiépítése, illetve élénkítése érdekében pedig szavatolták egymás számára a legnagyobb kedvezmény elvét. Az egyenjogúság alapján rendezték az egymás birtokába került kereskedelmi hajók, valamint a hadifoglyok ügyét is.
Az egyezményből mindkét ország profitált. 1922-től megélénkültek a német–szovjet gazdasági kapcsolatok, és 1922-ben Távol-Keleten is befejeződött a polgárháború. 1924-ben több mint tíz állam ismerte el a Szovjetuniót és kötött vele különböző gazdasági és diplomáciai szerződéseket, köztük Anglia, Olaszország és Franciaország. A magyar kormány, amelyet ekkor Bethlen István irányított, ugyancsak készült kereskedelmi és diplomáciai egyezmények aláírására, ám Horthy kormányzó és a Nemzetgyűlés erősen antikommunista többsége elutasította a szerződések elfogadását.
Teljesítési politika
A jóvátételi szállítások elmaradása Németország számára rövid távon negatív következményekkel járt. A Weimari Köztársaság legfontosabb ipari körzetét, az úgynevezett Ruhr-vidéket ugyanis 1923 januárjában francia és belga katonaság szállta meg, a német kormány erre passzív ellenállással és a jóvátételi fizetések teljes leállításával válaszolt. A hatalmas ipari körzetben, amely a német vas, acél és szén mintegy kétharmadát, csaknem háromnegyedét szolgáltatta, így fokozatosan leállt a termelés, ez pedig mindkét ország gazdaságát megviselte.
A vas és a szén hiánya miatt Németországban akadozott az ipar, a munkanélküliség az egekbe szökött, a márka értéke drasztikusan csökkent, s a lakosságra a háborús évekénél is nagyobb nyomorúság szakadt. De nem járt jobban Franciaország sem, mert alig volt mit szállítania. 1923 végére így mindkét országban felülkerekedett a józanság.
Németországban megalakult a Stresemann-kormány, amely feladta a passzív ellenállás politikáját, és elődeitől eltérően meghirdette a teljesítési politikát. Franciaország pedig kezdte belátni, hogy háborús győzelme ellenére a grandeur és a gloire politikája végérvényesen a múlté, és a kontinensen sem törekedhet hegemóniára, ez tükröződött az 1924 tavaszán elfogadott Dawes-tervben, amely jelentős külföldi hiteleket folyósított Berlinnek a márka stabilitásának megteremtése érdekében.
A jóvátételi fizetéseket ugyanakkor jelentősen csökkentették, és évről évre növekvő arányban úgy állapították meg, hogy az arányban legyen a német gazdaság teljesítőképességével. Rapallo tehát végeredményben nemcsak a Szovjetunió, hanem Németország számára is sikernek bizonyult.
