Tudomány

Megváltoztatja az újszülöttek agyát a szegénység és a veszélyes környezet

ER Productions Limited / Getty Images
ER Productions Limited / Getty Images

Kutatások korábban már kimutatták, hogy a szegénység és a bűnözés komoly hatással lehet a gyermekek egészségére. A Washington Egyetem St. Louis-i Orvostudományi Karának új tanulmánya azonban azt sugallja, hogy bizonyos környezeti tényezők már azelőtt befolyásolják az agy szerkezetét és működését, hogy a babák megszülettek volna – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény.

A JAMA Network Open folyóiratban közzétett tanulmány szerint az egészséges újszülötteken alvás közben végzett MRI-vizsgálatok azt mutatják, hogy a szociális hátrányokkal, például szegénységgel küzdő anyák csecsemői általában kisebb aggyal születtek, mint azok a csecsemők, akiknek anyja jobb körülmények között élt.

A szegénységben élő anyáktól született babák MRI-vizsgálata kisebb térfogatot mutatott az egész agyra vetítve – beleértve a szürkeállományt, a szubkortikális szürkeállományt és a fehérállományt is –, azokhoz a csecsemőkhöz viszonyítva, akiknek anyja magasabb jövedelmű. Az agyvizsgálatok, amelyeket néhány nappal vagy héttel a születés után végeztek, azt is kimutatták, hogy a szegénységben élő anyáktól született csecsemők agyában kevesebb volt a barázdázottság. A kevesebb és sekélyebb redők általában az agy éretlenségét jelzik.

Az egészséges emberi agy növekedése és fejlődése során gyűrődik, így az agykéreg nagyobb funkcionális felülettel rendelkezik.

Egy másik, 399 anyát és csecsemőjét vizsgáló kutatás, amely a Biological Psychiatry folyóiratban jelent meg, arról számol be, hogy a magas bűnözési rátával rendelkező környékeken élő terhes anyák olyan csecsemőket hoztak világra, akiknek az agya másképp működött az első hetekben, mint a biztonságosabb környéken élő anyáktól született babáké. Az olyan csecsemők funkcionális MRI-vizsgálata, akiknek édesanyja bűnözésnek volt kitéve, gyengébb kapcsolatokat mutatott ki az érzelmeket feldolgozó agyi struktúrák és az érzelmek szabályozását és kontrollálását segítő struktúrák között. A szakértők úgy gondolják, hogy az anyai stressz az egyik oka a jelenségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik