Egyiptom királynője, VII. Kleopátra Kr. e. 34 őszén pazar ünnepséget tartott a fővárosban, Alexandriában. Arany trónuson ülve, lazán leomló ruhában, fején napkoronggal és tehénszarvakkal ékesített, bonyolult formájú koronával a királynő magát Ízisz istennőt testesítette meg. Mellette hitvese, Marcus Antonius római hadvezér ült – Dionüszosz istennek öltözve. A közelükben álló négy kisebb trónt Kleopátra fiának, Caesarionnak (Egyiptom társuralkodójának, akinek apja a szóbeszéd szerint Julius Caesar volt), továbbá Antoniustól született három gyermekének emelték: az ikreknek, Alexandrosz Héliosznak és Kleopátra Szelénének, valamint Ptolemaiosz Philadelphosznak.
A ceremónia csúcspontján Antonius megdöbbentő beszédet mondott, amelyből nyilvánvalóvá váltak ambíciói. Kleopátrát Egyiptom királynőjének, Caesariont Egyiptom királyának, egyben Julius Caesar törvényes római örökösének ismeri el, a fiatalabb gyermekek pedig hatalmas földterületek fölötti uralkodásra hivatottak. Antonius, mint a család feje, gyakorlatilag a világ ura lesz.
Róma mindig is fontos szerepet kapott Kleopátra terveiben. Mint az egyiptomi királynőről (a Wonder Woman-filmekkel [2017, 2020] híressé vált Gal Gadot főszereplésével) hamarosan elkészülő film bizonyára elmeséli, élete kibogozhatatlanul összefonódott a mediterrán világot uraló hatalommal. Róma legkiválóbb férfijai közül hárommal – Julius Caesarral, Caesar unokahúgának fiával és örökösével, Octavianusszal (a későbbi Augustusszal, Róma első császárával), továbbá kiváló barátjával, Marcus Antoniusszal – folytatott viszonya és vetélkedése által mérhetetlen gazdagságra és befolyásra tett szert. Ám ezek vezettek a bukásához is.
Valószínűleg kevéssé meglepő, hogy Kleopátra már egészen fiatalon bonyolult kapcsolatba keveredett Rómával. A makedón felmenőkkel rendelkező Nagy Sándor halála után Egyiptomot megöröklő Ptolemaida-dinasztia tagjaként tanúja volt, amint apja, XII. Ptolemaiosz súlyos adósságokba kerül, mivel kénytelen befolyásos rómaiakat megvesztegetni, hogy koronáját megvédje. A veszély nyilvánvaló volt. A termékeny és kevéssé védett Egyiptom dúsan termő gabonájára a törtető és terjeszkedő Róma mindig is mohón vágyott. Ptolemaiosz, amikor Kr. e. 51-ben „betegségben meghalt”, Róma népét jelölte ki utódai – a 18 éves Kleopátra és 10 éves öccse, XIII. Ptolemaiosz – oltalmazójául. A ptolemaioszi hagyomány előírta, hogy fivérek és nővérek közösen uralkodjanak Egyiptom fölött; néha össze is házasodtak (bár nem vagyunk biztosak benne, hogy Kleopátra és Ptolemaiosz esetében is így történt).
A közös uralkodás kezdetén Kleopátra volt a domináns uralkodó, míg Ptolemaioszt tanácsadói és oktatói irányították. Mire Ptolemaiosz elég idős lett ahhoz, hogy hatalmát gyakorolja, a testvérek közötti kapcsolat helyrehozhatatlanul megromlott. Mivel a helyzet polgárháborúval fenyegetett, Kleopátra Szíriában hadsereget gyűjtött.
Caesar Egyiptomban
Julius Caesar átkelt a Rubiconon, amivel ténylegesen hadat üzent korábbi szövetségesének, a nagy hatalmú szenátornak és hadvezérnek, Nagy Pompeiusnak. Kr. e. 48 augusztusában Caesar megnyerte a pharszaloszi csatát, a legyőzött Pompeius pedig az egyiptomi kikötővárosba, Pelusiumba menekült, ahol Ptolemaiosz erői éppen idegesen várták Kleopátra zsoldos hadseregének megérkezését. Ptolemaiosz – hogy hűségével lenyűgözze Caesart – parancsot adott Pompeius megölésére. Négy nap múlva Caesar Alexandriába érkezett, ahol Ptolemaiosz emberei odavitték neki Pompeius levágott fejét. Caesar tettetett elszörnyedéssel – hogy merészel egy egyiptomi senki megölni egy római nemest?! – vonult be a városba. Napnyugtára elfoglalta a palotát, ahol lázadás és öldöklés folyt.
Caesar, aki eltökélte, hogy megakadályozza a polgárháborút, magához hívatta Kleopátrát és Ptolemaioszt, és világosan kifejtette, elvárja tőlük, hogy egyetértésben uralkodjanak együtt. Lucanus, a költő Kr. u. 65 körül leírja, hogy Kleopátra fényűző lakomával ünnepelte meg ezt az új kezdetet:
Amikor Caesar drága békét szerzett kettejük között, azt lakomával ünnepelték meg. A királynő pazarul tette közszemlére drága holmijait, amelyeket a római divat akkor még nem ismert.
Lucanus beszámolóját azonban egy kis kétkedéssel kell fogadnunk. A valóságban Caesar kivételével senki sem örült az újfajta hatalommegosztásnak, és Alexandria hamarosan ádáz küzdelembe sodródott, amely XIII. Ptolemaiosz halálával végződött, Kleopátra pedig egy másik öccse, XIV. Ptolemaiosz mellett kormányozta tovább Egyiptomot. A királynőt és a királyt négy római légió támogatta. Egyiptom – a nevét kivéve – mindenben római protektorátus lett.
Suetonius szerint Caesart megigézte Kleopátra, „akivel gyakran hajnalig lakomáztak együtt, akivel hálótermes hajóján végigutazta csaknem egész Egyiptomot – fel Aethiopiáig, ha serege meg nem tagadja, hogy útján tovább kövesse.” Valamikor Kr. e. 47 és 44 között Kleopátra fiút szült, akinek a Ptolemaiosz Caesar (Caesarion, Kaiszarion) nevet adta. Rómában megoszlottak a vélemények az apaságot illetően. Egyiptomban ez igazából senkit sem izgatott, bár XIV. Ptolemaioszt bizonyára elgondolkodtatták saját életkilátásai. Caesarion és Kleopátra uralma alatt és Caesar római diktátorsága mellett Egyiptom védelmet kapott Rómától, Róma élvezte Egyiptom bőkezűségét, Caesar családja pedig teljhatalommal rendelkezett.
Antonius tűnt erősebbnek
Kr. e. 47 nyarán Caesar elhagyta Egyiptomot. A pár legközelebb Rómában találkozott, ahol Kleopátra Caesar magánbirtokán lakott, amíg a férfit Kr. e. 44 márciusának idusán (március 15-én) meg nem gyilkolták. Cicero, az elkötelezett republikánus ekkoriban ismerte meg Kleopátrát, aki nem nyerte el a tetszését: „Gyűlölöm a királynőt… Nem tudom felháborodás nélkül felidézni azt az arcátlanságot, amit Caesarnak a Tiberisen túli kertekben álló házában lakva tanúsított.” Cicero megerősíti, hogy Kleopátra Caesar halála után egy hónapon belül elhagyta Rómát: „A királynő távozása miatt nemigen bánkódom.” Otthon, Alexandriában XIV. Ptolemaiosz érthetetlen okból meghalt. Magára maradva a hároméves XV. Ptolemaiosz Caesarionnal, Kleopátra három békés éven át uralkodott Egyiptomban.
Egyiptom határain túl azonban korántsem volt békesség. A Marcus Antonius, Octavianus és Lepidus (Caesar hadvezére és szövetségese) által alkotott triumvirátus elhatározta, hogy elfogja Caesar gyilkosait, Brutust és Cassiust, és ebben Egyiptom közreműködésére is számítottak. Eközben Brutus és Cassius is Egyiptomtól várt segítséget. Kleopátra habozott, majd a triumvirátus oldalára állva visszaküldte az Egyiptomban állomásozó római légiókat. Flottát gyűjtött és kihajózott, hogy Görögországban csatlakozzék Octavianushoz és Antoniushoz, de vihar tört ki, hajói megrongálódtak, ő pedig megbetegedett. Miközben Kleopátra egy második hajóraj felkészülésére várt, Brutus és Cassius megölte magát. Mivel Lepidus lényegében tehetetlen volt, a hatalom most két férfi között oszlott meg: Róma birodalmának nyugati részét Octavianus, keleti részét Antonius uralta.
Kleopátra tudta, hogy szüksége van egy római pártfogóra. Az Octavianusnál idősebb, tapasztaltabb és kétségtelenül népszerűbb Antonius tűnt természetes szövetségesének. Amikor Antonius magához hívatta Tarzuszba (a mai Törökország területén), Kleopátra megragadta a kínálkozó lehetőséget. Plutarkhosz világosan leírja, hogy a királynő szándéka Antonius elcsábítása volt, és hogy a férfi szinte azonnal behódolt a varázsának.
Antoniust (…) akkor keresi fel, amikor a nők legszebb virágjukban vannak, és értelmi képességük is a csúcspontját éri el. Legfőbb reménységét (…) önmagába, a személyének csábos erejébe és varázsába vetette.
Kleopátra arannyal bevont, ezüst evezőkkel és bíborszínű vitorlával felszerelt hajón utazott Tarzuszba. A fedélzeten furulyák, sípok és lantok zenéltek, a levegő tömjéntől illatozott. Az Ízisznek öltözött királynő egy arannyal díszített baldachin alatt heverészett, és Ámornak öltözött fiúk álltak szolgálatára. Amikor Antonius vacsorára szóló meghívást küldött neki, Kleopátra kijelentette, hogy inkább ő szórakoztatná el a férfit. Pompás ételekkel és italokkal bűvölte el Antoniust, és azon az estén csillogó fények özöne vette körül őket.
Ám a lakoma közben Kleopátra alkut is kötött Antoniussal. Felajánlotta, hogy hozzájárul egy parthusok elleni hadjárat finanszírozásához, de Antoniusnak cserébe meg kell védenie az ő pozícióját. A pár Alexandriában pihenve töltötte a telet, de Kr. e. 40-ben, amikor Kleopátra ikreket szült, Antonius már nem volt ott. Három és fél évig nem is látta egyiptomi gyermekeit.
Egyiküknek mennie kellett
Antonius hajlandó volt Octavianus rendelkezésére bocsátani 120 hadihajót, hogy megküzdhessen a mediterrán kereskedelmet blokkoló kalózhajókkal. Octavianusnak cserébe négy légiót kellett átadnia Antoniusnak a parthusok elleni háborúhoz. Antonius át is adta hajóit, a beígért csapatok azonban sohasem érkeztek meg. Antonius későn jött rá, hogy Octavianusra nem számíthat. Antiochiába utazott, és újból magához hívatta Kleopátrát. A királynő rendelkezésére bocsátotta a flottát, amire szüksége volt, de cserébe azt követelte, hogy Antonius adja vissza neki a korai Ptolemaioszok által uralt, majd elvesztett, nagy kiterjedésű kelet-mediterrán birodalmat. Amikor Antonius ebbe beleegyezett, valószínűleg Kleopátra lett a világ leggazdagabb uralkodója. Kr. e. 36 nyarának végén megszülte harmadik fiát.
A parthus hadjárat hamarosan megalázó katasztrófába fulladt, és Antonius kénytelen volt visszavonulni Szíriába. Ez azonban nem volt minden szempontból rossz. Kr. e. 34-ben Antonius elfogta II. Artavaszdész örmény királyt. Ez ugyan távol volt attól a jelentős győzelemtől, amire számított, Antonius mégis megtisztelte magát azzal, hogy Dionüszosz arany palástjában, fején borostyánkoszorúval, kezében a gazdagságot, termékenységet és élvezetet jelképező pálcával vonuljon be Alexandriába.
Octavianust nem nyűgözte le. Antonius ünneplése egy diadalmenethez, a római szent ünnephez hasonlított. Amikor ezt a ma „Alexandriai adományok” néven ismert, gondosan kidolgozott nyilvános ünnepség követte, világosnak tűnt, hogy Antonius Rómával vetekedő fővárosnak tekinti Alexandriát.
Octavianus és Antonius nem tudott tovább együtt uralkodni, egyiküknek mennie kellett. Amikor kitört a heves propagandaháború, Octavianus a férfiakat természetellenesen elgyengítő nőként jellemzett Kleopátrát használta fel arra, hogy közszemlére tegye és megmagyarázza Antonius helytelen viselkedését. Az Antonius beteges, szolgai engedelmességéről szóló mesék futótűzként terjedtek: Kleopátra követelte és megkapta a Kis-Ázsiában (ma Törökország) fekvő görög város, Pergamon hatalmas könyvtárait; római katonákat toborzott személyi testőrségébe; Antoniussal egy lakomán úgy masszíroztatta a lábfejét, mint egy rabszolgával.
Végzetes hadüzenet
Kr. e. 32 végén Octavianus rituális díszbe öltözött, fadárdát hajított egy láthatatlan ellenség felé, és hadat üzent Kleopátrának „tettei miatt”. Nem egyértelmű, mik lehettek ezek az ellenséges tettek. Kleopátra valójában hűséges vazallus volt, aki flottát készített elő Antonius és Octavianus számára, és mindig megjelent a rómaiak különféle alexandriai, tarzuszi és antiochiai idézéseire. Mindez nem számított. Octavianusnak Róma ellenségeként kellett beállítania Kleopátrát, ha el akarta érni azt a célját, hogy eltávolítsa a még mindig népszerű Antoniust. Tudta, hogy emberei nem harcolnának Antonius ellen, Kleopátra ellen viszont igen, Antonius pedig – így hazardírozott – királynője mellé fog állni.
Az actiumi csata szétzúzta Antonius dicső keleti birodalomról szőtt álmait. Plutarkhosz elmondja, hogy Kleopátra és Antonius nem kevesebb, mint 500 hadihajóból, 100 ezer légionáriusból és fegyveres gyalogosból, továbbá 12 ezer lovasból álló sereget állított ki. Kleopátra legalább 60 egyiptomi hajót adott, és maga vezette a saját flottáját. Octavianusnak mindössze 250 hajója, 80 ezer gyalogosa és 12 ezer főnyi lovassága számbeli hátrányt jelentett, fegyverzetben és felkészültségben azonban jobb volt, Agrippa személyében pedig rendkívül tapasztalt admirálissal rendelkezett.
Kr. e. 31. szeptember 2-án Antonius hajói három rajban sorakoztak fel és védték Kleopátra hajóit. A dolgok szinte azonnal rosszra fordultak, mivel Octavianus hajóraja látótávolságon kívül maradt, így Antonius hajóit kicsalogatta a tengerre. Miközben Antonius a jobb oldali hajórajt vezényelte, a középső és a bal oldali hajóraj egyes tagjai érthetetlen módon visszavonultak.
Azután Kleopátra hajói – rejtélyes módon – felvonták vitorlájukat, áttörtek Octavianus vonalán, és távoztak a helyszínről. Antonius átszállt egy quinquireme típusú gályára (amelynek mindkét oldalán öt evezőpad volt), és üldözőbe vette Kleopátrát. A csata végére Antonius 5000 embert veszített és 300 hajóját elfoglalták. Eközben szárazföldi erőit Octavianus csapatai elfogták; ezt követően a legtöbb katonája megszökött.
Kleopátra egyenesen Alexandriába ment. Még mindig úgy tűnt, hogy van értelme extravagáns terveket szőni. A Hispániába menekülés tervét elvetették, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Octavianus hajói túlságosan veszélyessé tennék a tengeri átkelést. Azt a tervet, hogy a Vörös-tengeren át Indiába meneküljenek, akkor adták fel, amikor Kleopátra hajóit I. Malikosz nabateus király elfogta és felgyújtotta. Amikor Antonius Alexandriába ért, Kleopátra részben elkészült mauzóleumát kincsekkel megrakva találta. A királynő arra készült, hogy ha megtámadják, felgyújtja a vagyonát.
Kr. e. 30 nyarán Octavianus keletről betört Egyiptomba, átmenetelt a Nílus deltáján, hogy közvetlenül Alexandria mellett verjen tábort. Augusztus 1-jén reggel Antonius átvezette csapatait a városkapun, miközben flottája kihajózott, hogy megütközzön a római hajókkal. Rémületére a hajói azonnal megadták magukat, és példájukat a lovassága is követte. Gyalogsága hű maradt hozzá, de a csata egyoldalúvá vált. Antonius visszavonult, és meghallva (valójában ekkor még tévesen), hogy Kleopátra a fogságot elkerülendő öngyilkos lett, hasba szúrta magát.
Ókori propagandagyár
A római propaganda gépezete még jóval az actiumi csata után is folytatta a közvélemény manipulálását Kleopátra ellen. Mivel Kleopátra lehetővé tette, hogy Octavianus úgy távolítsa el Marcus Antoniust, hogy ez ne ejtsen foltot saját jó hírnevén, az asszony történetének szervesen be kellett épülnie Octavianuséba. Caesart – az örökbefogadó apát, akitől Octavianus az uralkodás jogát kapta – a római emlékezetnek becsületes emberként kellett megőriznie, akit egy erkölcstelen idegen asszony manipulált saját céljai érdekében. Antoniusra, Octavianus riválisára úgy kellett emlékezni, mint végzetesen gyenge emberre, aki reménytelenül belegabalyodott egy erkölcstelen idegen nő csapdájába. Ez az erkölcstelen idegen nő Kleopátra volt: egy természetellenes hajlamú nőszemély, aki uralkodik a férfiakon, fivéreivel hál és fattyúkat szül. Ez a nő volt olyan őrült, hogy azt képzelje, egyszer még a világ ura lehet.
A hanyatlásról, bujaságról és öngyilkosságról szóló római történet – Egyiptom csalóka, hanyatló hatalmának és Róma férfias, fegyelmezett erejének szembeállítása – az évszázadok során számos nyugati művész és író fantáziáját megragadta, így nőhette ki magát Kleopátra félig mitológiai alakká, aki inkább a szépségéről, mint az eszéről híres. Pedig Plutarkhosz nem győzi hangsúlyozni, hogy „Kleopátra szépsége önmagában nem volt felülmúlhatatlan”, inkább intelligenciájával és jó nyelvérzékével hódított:
nyelvét, mint valami több húrú zeneszerszámot, könnyedén használta, bármely nyelvjárásban, amelyen éppen akarta, csak ritka esetben volt szüksége tolmácsra, amikor barbárokkal találkozott.
Plutarkhosz, aki a Kr. u. II. század elején írta műveit, aligha tekinthető szemtanúnak. Mindazonáltal az, hogy elismeri Kleopátra intelligenciáját, jól egybevág a középkori arab történetírók véleményével, mely szerint Kleopátra „érdemes tudós”, a társadalom jótevője, népének védelmezője, továbbá képzett filozófus, alkimista, matematikus és orvos volt. Nagyon érdekes lesz látni, hogy a bemutatás előtt álló film producerei vajon melyik verzióját akarták megjeleníteni Kleopátra emlékezetes élettörténetének.
A BBC History magazin Kleopátráról szóló teljes cikke, valamint a harcos és keresztény Rómáról szóló cikkösszeállítás a legújabb, 2022. áprilisi lapszámban olvasható.
