Tudomány koronavírus

A PCR-teszt kimutatja az omikron új alvariánsát is

JAVIER TORRES / AFP
JAVIER TORRES / AFP

A Neumann Labs sajtóközleménye szerint az omikron új alvariánsa nem lopakodik, csak „bújócskázni” próbál: a hagyományos PCR-teszt nagy pontossággal mutatja ki az omikron BA.2-es alvariánsát is.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) múlt héten pénteken jelentette be, hogy Magyarországon is megjelent az omikron új, fertőzőbb variánsa, amely a BA.2-es elnevezést kapta. Az NNK vizsgálatait megerősítve a Neumann Labs azóta további hat esetben azonosította itthon az új omikront. A magyar laboratórium szerint ugyanakkor pontatlan – a nemzetközi sajtó nyomán – „lopakodó omikronnak” nevezni az új alvariánst, hiszen főleg az antigén tesztek, és néhány esetben az eredeti omikronra (BA.1) fejlesztett variánsteszt elől tud, illetve próbál „elbújni”.

A hagyományos PCR tesztek hibátlanul ki tudják mutatni az összes eddig ismert variánst.

Bár hazánkban a Nemzeti Népegészségügyi Központ – és a Neumann Labs saját – adatai szerint is egyértelműen és döntően az omikron eredeti variánsa a domináns, az NNK munkatársai múlt hét pénteken kimutatták az omikron új, bizonyos országokban látványosan terjedő alvariánsát. A BA.2 dán tapasztalatok szerint 1,5-szer fertőzőbb, mint az „eredeti” omikron, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján nem okoz súlyosabb megbetegedést.

Az NNK bejelentése óta az eredeti omikront is kimutató Neumann Labs itthon már további hat távol-keleti személy esetében azonosította biztosan az új alvariánst, akik mind szoros kapcsolatban állnak egymással.

„Ez a gyors és viszonylag nagyszámú beazonosítás is megmutatja, hogy a nemzetközi sajtóban lopakodó omikronnak elnevezett alvariáns esetében nem egy, a radarjaink számára láthatatlan szupervariánsról beszélünk, csupán az antigéntesztek elől tud elbújni a fertőzés kezdeti szakaszában” – hívja fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

„A PCR tesztek esetében ezzel szemben mindössze arról van szó, hogy ha eddig meg akartuk állapítani, hogy delta vagy omikron fertőzést észleltünk-e, bevetettünk egy konkrét variánsazonosítót. Azért hívják félreértésből lopakodónak a BA.2-es verziót, mert az a módszer, amivel a BA.1-es omikront megkülönböztettük a deltától, nem működik hibátlanul a BA.2 esetében. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a hagyományos, minden nap használt PCR-tesztek ugyanúgy kimutatják ezt az alvariánst, mint az omikront és az összes többi variánst is. Magyarán az omikron új alvariánsa nem lopakodik, csak bújócskázik, inkább kevesebb, mint több sikerrel” – teszi hozzá az ügyvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik