Tudomány

Példátlan aszteroidavadász rendszer jött létre

Mérföldkőhöz érkezett a NASA által finanszírozott ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) aszteroidafigyelő rendszer története – olvasható az űrhivatal oldalán. Ez a világ első olyan programja, amelyben a földközeli objektumok után kutatva 24 óránként képesek átvizsgálni az egész éjszakai égboltot.

A korábbi két hawaii távcső immár egy chilei és egy dél-afrikai teleszkóppal is kiegészül, az ATLAS így a déli égboltot is monitorozni tudja.

Kelly Fast, a NASA Bolygóvédelmi Koordinációs Irodájának munkatársa szerint a bolygóvédelem egyik fontos része, hogy korán észleljük az aszteroidákat.

MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az első két távcsövet a Hawaii Egyetem Csillagászati Intézete (IfA) építette a NASA 2013-as kölcsönéből. A teleszkópok 2017 óta működnek, később pedig az IfA további támogatást kapott a rendszer kibővítéséhez. Ehhez az intézet újabb partnereket keresett. Az ATLAS-szal eddig több mint 700 földközeli aszteroidát és 66 üstököst fedeztek fel, köztük volt két kisebb objektum, melyek utóbb el is találták a Földet.

A NASA a potenciálisan veszélyes égitestek észlelése mellett a védekezésre is próbál hangsúlyt fektetni. A DART kísérleti missziójának keretében például egy aszteroida holdját akarják eltéríteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik