A párszi ügyvéd rejtélye című könyve (The Mystery of the Parsee Lawyer: Arthur Conan Doyle, George Edalji and the Case of the Foreigner in the English Village, Bloomsbury 2021) egy bizarr bűnügy történetét meséli el, ami az igazságszolgáltatás egyik legsúlyosabb baklövéséhez vezetett a 20. század eleji Angliában. Be tudná mutatni nekünk az esetet?
1903-ban páni rettegés kerítette hatalmába Great Wyrley-t, a kis közép-angliai bányászfalut. Lovakat és marhákat öltek le: valaki felvágta a hasukat, és otthagyta őket nyomorultul elpusztulni a földeken; mindez nagyon megrémítette a falusiakat. Hat hónap leforgása alatt több ilyen esetre került sor. A rendőrségnek fogalma sem volt, hogy miért és ki követte el ezeket a bűntetteket.
Ezzel egy időben furcsa, névtelen levelek terjedtek, és sokan úgy vélték, hogy ezeket a faluban élő egyetlen indiai család, Edaljiék terjesztik. A lovak lemészárlásával és a fenyegető levelek megírásával is a legidősebb fiút, George-ot, a könyvem címében szereplő párszi jogászt vádolták. Ekkoriban a 27 éves George ügyvéd volt, és Birminghamben dolgozott. Szégyellős és visszahúzódó ember lévén nem szívesen barátkozott. Mindenki a furcsa, dülledt szeméről ismerte.
A rendőrség számára létkérdés volt, hogy találjanak egy gyanúsítottat, akire rá lehetett kenni a lovak lemészárlását, ezért rászálltak George-ra, mivel kívülálló volt, és sosem sikerült igazán beilleszkednie. George azt állította, hogy semmi köze a bűncselekményekhez, és hogy életében egyetlen lóhoz sem ért hozzá. Ennek ellenére letartóztatták és eljárást indítottak ellene. Az esküdtszék 55 perc alatt eldöntötte, hogy bűnös, és bebörtönözték. Három évvel később George-ot feltételesen szabadlábra helyezték, de amikor kiszabadult, nem volt hova mennie, nem volt munkája, ráadásul egy szörnyű bűntett árnya vetült rá.
A börtönben Arthur Conan Doyle detektívregényeit olvasgatta, és arra a meggyőződésre jutott, hogy az író majd tisztára mossa a nevét. Ezért levelet írt a hírneves szerzőnek, a segítségét kérve. Így a sors különös fordulatának köszönhetően Arthur Conan Doyle is belekeveredett ebbe a történetbe, és elhatározta, hogy elutazik Közép-Angliába, személyesen jár utána, mi is történt.
Hogyan kerültek egyáltalán Edaljiék Great Wyrley-be? George apjának az odavezető útja elég szokatlan lehetett.
Igen, George apja, Shapurji volt a helyi lelkész, és tulajdonképpen ő volt az első dél-ázsiai lelkész Nagy-Britanniában. Mumbaiban, vagy ahogy akkoriban nevezték, Bombay-ben nőtt fel egy felettébb hagyománytisztelő párszi családban. Azonban, amikor Shapurji a keresztény főiskolára kezdett járni, egyre inkább a kereszténység befolyása alá került, egyre több keresztény művet olvasott, végül megkeresztelkedett. Bátor tett volt, mert a családja kitagadta emiatt. A megtérése után Angliába ment, hogy lelkipásztornak tanuljon. Itt találkozott a fehér bőrű Charlotte-tal, akinek az apja szintén lelkész volt. A fiatalok egymásba szerettek, majd összeházasodtak.
1876-ban, ugyanabban az évben, amikor az első fia, George, megszületett, Shapurji új állást kapott Great Wyrley-ben, egy bányászfaluban Staffordshire déli, vidékies részének egyik plébániáján. Az ottani viszonyok meglehetősen nyomasztóak voltak, a népesség zöme szegénységgel és írástudatlansággal küzdött. Shapurji hívei sűrűn haltak, gyakran újszülötteket kellett temetnie. Később, amikor Arthur Conan Doyle leírta a faluban tapasztalható viszonyokat, megállapította, hogy az indiai lelkész és családja letelepedése semmiképpen sem végződhetett jól.
Mit lehet mondani az angolok hozzáállásáról Indiával és az indiaiakkal kapcsolatosan?
1876-ban, amikor az Edalji család megérkezett Közép-Angliába, a Brit Birodalom a fénykorát élte. Viktória királynő ült a trónon, az 1857-es szipojlázadás még eleven emlék volt. Az indiaiakat olyan alsóbbrendű embereknek tekintették, akik fölött az angolok uralkodnak. Emiatt komoly aggodalommal szemlélték a vegyes házasságokat, főleg olyankor, amikor egy fehér angol nő, mint Charlotte, ment hozzá egy indiai férfihoz. Bár Charlotte családja kimondottan örült a frigynek, az emberek általában nem nézték jó szemmel a vegyes házasságokat. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel beszennyezik az angol vérvonal tisztaságát, és a vegyes családok gyakran váltak támadások célpontjaivá.
Több évvel azelőtt, hogy a lovak lemészárlása elkezdődött, az Edalji család gyűlölködő levelek és akciók célpontja volt. Mi volt ezekben a levelekben, és milyen hatásuk volt?
Lehetőségem volt közelről tanulmányozni ezeket az iratokat, és félelmetes olvasmány. A levelek először visszafogottak voltak, de aztán egyre agresszívabbak lettek. Némelyik egyfajta megszállott vallásosságot mutat, és sokukból látszik, hogy az írójuk ismerte a környéket, az ott lakókat. Úgy tűnik, az ekkor még csak 12 éves George-ot szemelték ki céltáblának: a gyereket közvetlen fenyegetésekkel, durva rajzokkal és fantáziadús gyalázkodásokkal zaklatták.
Nemcsak leveleket dobtak be a plébánia ablakán, hanem ürüléket is, és valaki felírta a házra, hogy „Az Edalji család maga a Gonosz!”. Mindezt ma tipikus rasszista gyűlölet-bűncselekménynek mondanánk. Mindez akkor történt, amikor George még iskolás volt, de a későbbiekben mégis fontos lett, mivel így George már tinédzserként a rendőrség látókörébe került. Amikor aztán évekkel később ismét megjelentek a névtelen levelek, ezúttal a brutális állatmészárlással együtt, azt mondták: „ő tette, George megint kezdi”.
Mit tudhatunk meg ebből az ügyből arról, hogy miként működött akkor az angol rendőrség és igazságszolgáltatási rendszer?
Nem véletlen, hogy a rendőrség egyből bevitte a falu egyetlen színes bőrű családjának furcsa gyermekét. A staffordshire-i rendőrség feje akkoriban egy Anson kapitány néven ismert férfi volt, és úgy gondolom, fontos a társadalmi háttere. Arisztokrata származása révén mélyen beágyazódott a birodalom rendszerébe: családja a szipojlázadás alatt szolgált, és fontos pozíciókat töltött be a nagyobb gyarmati központokban. Házát a gyarmatokról származó kincsek díszítették. Mindez befolyásolta a gondolkodását és a hozzáállását. Anson azt mondta, abszurdum, hogy egy Shapurjihoz hasonló „hindu” lelkész (aki valójában persze nem is volt hindu), aki „alig tud angolul”, egy fehérekből álló közösség lelkészévé válhat. Nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy egy színes bőrű ember hirdeti az igét egy fehér angolokból álló egyházközségnek. Anson a lelkésszel szemben érzett ellenérzése mellett megvetette azt a fehér nőt is, aki hozzáment, valamint a gyermekeiket is.
Így aztán Anson meg volt róla győződve, hogy George írta a leveleket, és később ő mészárolta le az állatokat – bár erre semmilyen bizonyíték se volt. Amikor elérkezett a tárgyalás ideje, a háttérből Anson irányította az eseményeket. Már azelőtt meghozta az ítéletét, mielőtt George belépett volna a tárgyalóterembe, és véleménye megmásíthatatlan volt. Később, amikor a belügyminisztérium bizottsága felülvizsgálta az ügyet, akkor sem volt hajlandó változtatni a véleményén. A végsőkig ragaszkodott a George Edalji elleni vádakhoz.
Milyen bizonyítékokat tudtak felhozni George bűnössége mellett?
Nevetségeseket. A házából összeszedtek egy pár sáros csizmát, és azt mondták, ez bizonyítja, hogy George éjszaka a mezőn settenkedett. Viszont akkoriban sokat esett az eső, szóval természetes, hogy a csizmái sárosak voltak. Ezen kívül lefoglaltak egy kabátot, amiről azt állították, hogy lószőrt találtak rajta. De Edalji családja látta a kabátot, mielőtt elvitték, és akkor még nem volt rajta lószőr. Még egy kézírásszakértőt is beidéztek, aki azt állította, hogy a névtelen levelek kézírása megegyezik George-éval. Ez a szakértő azonban részt vett egy korábbi nyomozásban, ami egy ártatlan ember elítélésével végződött, szóval a vallomása megkérdőjelezhető.
Miként élesztette fel Conan Doyle a reményt, hogy újra megvizsgálják George ügyét?
George 1906-os szabadulása után lépett kapcsolatba Conan Doyle-lal. Az író elutazott Great Wyrley-be, és komoly nyomozásba kezdett; beszélt az emberekkel, és kiépítette a helyi informátorokból álló hálózatát.
Az egyik legfontosabb, Conan Doyle által felvetett új szempont George súlyos rövidlátása volt. Ezért dülledt ki annyira a szeme, és ez okozta furcsa küllemét. Csak akkor tudott olvasni, ha az arcához nagyon közel, kicsit oldalra fordítva tartotta a papírt. Conan Doyle azzal érvelt, hogy kizárt, hogy egy ennyire súlyosan rövidlátó ember át tudott kelni a mezőn éjszaka az esőben, hogy felvágja az állatok hasát. Ezen kívül hol a fegyver? Semmi ilyesmit nem találtak, kivéve néhány borotvát, amelyek Conan Doyle szerint túl kicsik voltak ahhoz, hogy szóba jöhessenek. Még a George kabátján talált lószőrre is talált magyarázatot. A rendőrség őrizte az egyik döglött ló bőrének egy darabját, és amikor ezeket a bizonyítékokat a rendőrség raktárába szállították, nem tették külön zsákokba őket. Így tehát valamikor a nyomozás során, amikor a hideg és nedves kabátot elvitték vizsgálatra, úgy tűnik, néhány szőrszál átkerült a lóbőrről a kabátra.
Conan Doyle egy minden részletre kiterjedő cikksorozatban írta meg mindezt a Daily Telegraph-ban, egyenként megcáfolva az összes bizonyítékot. A cikk George esetét a francia Dreyfus-ügyhöz hasonlította, és azzal érvelt, hogy George-ot csupán azért gyanúsították, mert párszi. Országos lapról lévén szó, George ügye hirtelen szenzáció lett. Mivel egy olyan befolyásos személy, mint Conan Doyle állt mögötte, az emberek és különösen a média hirtelen más fényben látta őt és az esetet. A tárgyalás alatt az újságok negatív, rasszista kifejezésekkel illették George-ot, kiemelve „csapott állkapcsát” és „sötét, keleti arcát”. Most azonban azt írták róla, hogy igazságtalanul ítélték el. Ez is mutatja, hogy mennyit nyom a latban, ha egy híresség egy ügy mellé áll.
Mit gondol, miért vetette bele magát ilyen lelkesen Conan Doyle ebbe az ügybe?
Ez azon sötét, vidéki rejtélyek egyike volt, amit a bűnügyi regények szerzői oly nagyon kedvelnek; szóval el tudom képzelni, hogy milyen vonzerőt gyakorolhatott egy Conan Doyle-hoz hasonló íróra. Ahogyan maga Sherlock Holmes mondta egyszer, vidéken kegyetlen dolgok tudnak történni. A békés, idilli felszín alatt sötét titkok lapulhatnak. Doyle egyértelműen igazságtalanságnak tekintette az ügyet, és helyre akarta hozni.
Noha rengeteg krimit írt, valódi bűnügyek kinyomozásában, ugye, nem volt tapasztalata? Hogyan reagált a rendőrség arra, hogy a detektívkedéssel próbálkozott?
Igen, semmilyen valós tapasztalata sem volt. Az általam felhasznált új források között voltak Anson kapitány szolgálati iratai, illetve a közötte és Conan Doyle között zajlott levelezés. Ezek a levelek, amelyek csak 2015-ben bukkantak fel egy árverésen, remek forrásnak bizonyultak, mivel kiderült belőlük, hogyan mérgesedett el a Conan Doyle és Anson közötti összetűzés, és hogy mennyire személyessé vált az ügy. Conan Doyle megpróbált segíteni Ansonnak, mivel valóban azt szerette volna, ha tisztázzák George ügyét. Anson azonban makacs volt, és nem hagyta, hogy egy egyszerű regényíró kioktassa a rendfenntartás mikéntjéről. Egy idő után ez már a büszkeségéről szólt. Így nagyon gyorsan egyfajta macska-egér játék alakult ki Conan Doyle és Anson rendőrei között.
Mi lett az ügy utóélete?
Mielőtt ez az igazságtalanság történt George-dzsal, Angliában nem volt mód rá, hogy megfellebbezzenek egy bírósági ítéletet. Amikor meghozták az ítéletet, az véglegesnek számított. Ezért kellett George támogatóinak a belügyminisztériumhoz fordulniuk. A vizsgálat végül kegyelemben részesítette George-ot, de ugyanakkor fenntartotta, hogy ő írta a levelek egy részét, így nem jogosult kártérítésre. Azonban nem sokkal azután, hogy minderre fény derült, 1907-ben lefektették a Criminal Appeal Court (a bűnügyi fellebbviteli bíróság) alapjait.
Úgy érzem, mindez ma is megtörténhet, ha kicsit más módon is. A feketéket és az ázsiaiakat még mindig többször igazoltatják és kutatják át. Az egykori névtelen levelek íróinak mai megfelelői pedig az internetes trollok.
A teljes interjú a BBC History magazin januári számában található.
