Tudomány koronavírus

Szaklapban is megjelent a Sinopharmot vizsgáló magyar kutatás

STR / AFP
STR / AFP

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő szúrta ki, hogy Ferenci Tamás és Sarkadi Balázs tanulmánya a Sinopharm hatásosságáról immár nemcsak preprintként, hanem a BMC Infectious Diseases szaklapban is megjelent. A szöveg szerint a kutatás két adag Sinopharm vakcina hatását vizsgálta a receptorkötő doménspecifikus ellenanyagszintre, vagyis a semlegesítő antitestek számára.

A kutatáshoz 450 személy mintáját elemezték, az eredmények pedig ismét csak rezegtetik a lécet a Sinopharm alatt. A nem, és a második adag óta eltelt idő csak gyenge összefüggést mutatott az ellenanyagszinttel, azaz nőknél és férfiaknál nem volt különbség a vakcina hatásosságában, és a védelem nem csökkent számottevően az eltelt időszakban. Más a helyzet azonban az életkor esetében: az 50 év alattiak körülbelül 90 százalékánál figyeltek meg mérhető ellenanyagszinteket, de

ez az arány az életkor előrehaladtával erősen csökkent.

A 60 évesek 25 százaléka és a 80 év felettiek legfeljebb 50 százaléka nem termelt védő hatású ellenanyagot – írja Dobson Szabolcs.

A kutatásról korábban is írtunk, amikor még független tudományos testület által átnézetlen preprintként jelent meg.

Kapcsolódó
Magyar kutatás: a 60 év felettiek negyedénél hatástalan a Sinopharm
Az 50 év alattiak 90 százalékánál azonban termelődtek antitestek a SARS-CoV-2 ellen. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik