Amerikai kutatók egy friss tanulmányban leírták: a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatban „nocebo”-effektust vettek észre, vagyis rengeteg volt a mellékhatás abban a csoportban is, amely nem a vakcinát, hanem placebót kapott. A The Guardian elemzése szerint ez azt jelenti, hogy az oltás után az emberek által tapasztalt gyakori mellékhatások több mint kétharmada inkább a placebo-hatás negatív változatának tulajdonítható, nem pedig magának a vakcinának.
A JAMA Network Openben megjelent tanulmányhoz amerikai kutatók 12 klinikai kutatás eredményeit nézték át, és megállapították, hogy a „nocebo” effektus, vagyis a placebohatás ellentéte a mellékhatások 76 százalékáért volt felelős az első oltásnál, és 52 százalékért a második oltásnál. Mindegyik vizsgálatban a placebo-csoportban lévők inaktív sóoldatot kaptak vakcina helyett.
Az eredmények azt sugallják, hogy az enyhébb mellékhatások, például a fejfájás, fáradtság vagy karfájdalom jelentős részét nem a vakcina összetevői okozzák, hanem más tényezők, amelyekről a kutatók úgy gondolják: az anti-placebo választ generálják. Ilyen tényező lehet például a szorongás, a várakozás vagy a stressz a vakcina miatt, illetve
A kutatók remélik, hogy az eredményeik segítenek azoknak, akik a szájról szájra, illetve Facebook-csoportokban terjedő vélt mellékhatásoktól való félelem miatt hezitálnak felvenni az oltást.
Fontos tudni azonban, hogy a vizsgálat nem foglalkozott olyan súlyos, ritka mellékhatásokkal, mint a vérrögképződés vagy a szívgyulladás, csak a leggyakoribb panaszokat vizsgálta át.