Tudomány

Ezek lehettek Ferenc József utolsó szavai

Wikipedia
Wikipedia

Ferenc József nem született trónörökösnek 1830-ban, de hároméves kora óta annak nevelték. Édesanyja, Zsófia jóvoltából igen keményen fogták, jól bírta a vasfegyelmet, később már maga szorította napi beosztását és egész életét szigorú szabályok közé. Gyermekkora ettől függetlenül teljes volt, anyjával bensőséges kapcsolatot ápolt.

Imádta a vadászatot, az erdőjárást, a hadsereget, a díszszemléket, az egyenruhákat. Társaságban és bálokon is megállta a helyét, táncosnak sem volt utolsó, de nem kereste az effajta szórakozást, úgy vélte, elvonja a munkától. Ferenc József életét, halála pillanatáig minden percét a munka határozta meg:

a birodalom első hivatalnokaként említette magát és így is élt.

Puritán szobában, egyszerű katonai ágyon aludt, hajnalban kelt és késő éjszakáig az íróasztal mellett ült, sokszor csak enni állt fel. Utazás közben minisztereivel, diplomatáival tárgyalt, gyakran tartott audienciákat, ahol főnemestől a parasztig mindenkit személyesen fogadott.

Az élet semmitől nem kímélte meg

A családi élete nem alakult túl jól. Bár szerelmi házasságot kötött Wittelsbach Erzsébettel, ismertebb nevén Sisivel, emberileg azonban nagyon különböztek. Emiatt lassan eltávolodtak egymástól, kapcsolatuk kihűlt, Ferenc József testi és lelki vágyainak kielégítésére szeretőket tartott, ám a nagybetűs nő mindig is Sisi maradt a szívében.

Négy gyermekük született, de a császár nem ápolt velük szoros viszonyt, és családi tragédiák is érték. Elsőszülött lánya, Zsófia Friderika két esztendősen elhunyt, majd egyetlen fia, a trónörökös Rudolf főherceg pedig önkezével vetett véget életének 30 évesen, 1889-ben. Feleségét is elvesztette, ami nagyon mélyen érintette: Sisit 1898-ban brutálisan meggyilkolták.

A magyar szabadságharc után el kellett fogadnia itáliai területeinek elvesztését, Ausztria kimaradását a német egységből, élete alkonyán pedig az első világháború nehézségeit. Joggal mondhatta el magáról: „az élet semmitől nem kímélt meg”. Birodalma széthullását azonban már nem élte meg.

Álmában hunyt el

A háború embert próbáló napjaiban még keményebben dolgozott, 1916 őszén megfázott. Mivel pihenőt ekkor sem engedélyezett magának, az ártatlan náthából tüdőgyulladás lett, amikor november 21-én nyugovóra tért, orvosa jogos aggodalommal kérdezte, mit szándékozik csinálni másnap:

„Felkelek, mint máskor” – hangzott a válasz, de nem így történt. Este kilenc órakor, álmában érte a halál, 86 éves volt.

Az első magyar hivatalnokok, akik értesültek Ferenc József állapotának romlásáról, a cs. és kir. kabinetiroda magyar munkatársai voltak, a távirat november 21-én, este 9 óra 45 perckor érkezett: „I. Ferenc József, Ő császári és királyi apostoli felsége ma… este 9 órakor a schönbrunni kastélyban az Úrban csendesen elszenderült”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik