Tudomány zöldövezet

Fajtiszta vadmacskakölyköt mentettek a Börzsönyben

Budakeszi Vadaspark, Burányi Virág
Budakeszi Vadaspark, Burányi Virág

Vadmacskakölyköt találtak az ősszel a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén – áll a Budakeszi Vadaspark közleményében. A legyengült, akkor még csak 3 hetes példányt befogták, majd a park szakemberei a Vadmacska Fajmegőrzési Programban együttműködő partnerhez, a Budakeszi Vadasparkba szállították. A kölyök megkapta a szükséges állatorvosi kezeléseket, azóta pedig probléma nélkül cseperedik.

Utóbb a genetikai vizsgálat bebizonyította, hogy a fiatal kandúr tisztavérű vadmacska.

A példányra a Börzsöny egy, a lakott területektől távol eső részén bukkantak rá. Az állat hangosan nyávogva, jól láthatóan egyedül kóborolt az erdőben, ami a vadmacskakölykök esetében nem szokványos, ugyanis születésüktől számítva körülbelül 5 hónapos korukig anyjukkal és testvéreikkel maradnak, majd megerősödésüket követően válnak csak el egymástól.

Mivel a vadmacska fajtisztaságát, többek között a fajra legnagyobb veszélyt jelentő hibridizáció, vagyis a vad- és a házimacska keveredése miatt, csak a külső jegyek alapján nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, genetikai vizsgálatra volt szükség annak érdekében, hogy világosan kiderüljön a csöppség fajazonossága. A viselkedésében, külsejében határozott vadmacska-jegyeket mutató állatról a genetikai vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy tisztavérű egyed.

A kölyök a Budakeszi Vadasparkban jelenleg elkülönített helyen, minimális humánkontakttal él. További sorsáról, azaz maradásáról vagy esetleges elengedéséről a későbbiekben szakmai bizottság dönt majd.

Budakeszi Vadaspark, Burányi Virág

Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) a Kárpát-medencében őshonos kisragadozó, hazánkban a fokozottan védett állatok közé tartozik. Magyarországon főként a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, a Gödöllői-dombságban, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a Dráva mentén, valamint az Alföld néhány ártéri erdejében fordul elő.

A faj egyedei az utóbbi években a Börzsöny mellett felbukkantak a Budai-hegység erdeiben is. A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében indította el 2021 márciusában a Vadmacska Fajmegőrzési Programot. Ennek célja a főváros közelében, a Pilisben, a Budai-hegyekben és Visegrádi-hegységben élő, genetikailag tisztavérű vadmacskák és a hibridek arányának megismerése, élőhelyük és viselkedésük pontos feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik