Az első világháború egyik legvéresebb helyszíne volt egy 94 kilométer hosszú frontszakasz Olaszország és Szlovénia mai határán, a Júlia-Alpok és az Adriai-tenger között, az Isonzó folyó mentén. Az olaszok 1915 nyara és 1917 ősze között összesen 11 nagyobb csatában próbálták áttörni az Osztrák-Magyar Monarchia védelmi vonalait, sikertelenül. A nagy háború itt szedte a legtöbb magyar áldozatát, a két és fél év során több mint egymillió olasz katona esett el vagy került fogságba, az osztrák-magyar oldal 530-550 ezer főt vesztett.
A lövészárkokban borzasztó körülmények uralkodtak, az állóháború fizikailag és lelkileg is kimerítette a katonákat. A 11. olasz támadás addig nem látott volumenű volt, a pusztító tüzérségi tűz után kétszeres túlerőben lévő olasz gyalogság indult rohamra. Így is mindössze hat kilométert sikerült előrenyomulnia 15 km szélességben, de a Monarchia csapatai jócskán meggyengültek.
A hadvezetés attól tartott, még egy nagy erejű támadást már nem tudnak feltartóztatni, ezért egy hónapnyi felkészülés után, német csapatokkal kiegészülve az ellentámadás mellett döntöttek. Ez volt a XII. isonzói csata, vagy más néven a caporettói áttörés 1917. október 24. és november 19. között.
Meglepetésként érte az olaszokat
A Rubicon.hu beszámolója szerint az Otto von Below alá rendelt német haderő és az ahhoz tartozó tüzérség átcsoportosítását Berlin három nappal a 11. isonzói csata után, szeptember 15-én kezdte meg, a felvonulás azonban egy hónapig is eltartott, mivel a csapatokat általában éjszaka, illetve nagy kerülőkkel irányították az olasz frontra. Minderre azért volt szükség, hogy az olaszok előtt rejtve maradjon a tervezett offenzíva helyszíne.
Below a siker érdekében osztrák–magyar egyenruhába bújtatta az Isonzóhoz vezényelt katonáit, és szinte az utolsó pillanatig halogatta elhelyezésüket, közben pedig számos látványos utazást tett Dél-Tirolba, hogy elhitesse: a támadás ott várható.
Az olasz vezérkart láthatóan sikerült megtéveszteni, ugyanis a támadás előtti hetekben több hadosztályt is átcsoportosítottak, október 24-én aztán kellemetlen meglepetés érte őket, amely egyúttal az olasz erők addigi eredményeit is megsemmisítette. Tehetetlenek voltak ugyanis a gáztámadást, majd szokatlanul heves ágyúzást követő támadással szemben:
Hatalmas győzelem
Az úgynevezett beszivárgás taktikáját követve Below erői még azon a napon 25 kilométerrel törtek előre Olaszország irányába, ami ezen a frontvonalon addig példa nélküli volt. A központi hatalmak sikerét aztán tovább fokozta az olasz fővezér, Luigi Cadorna makacssága, aki az első napokban hallani sem akart seregei visszavonulásáról.
Ez aztán végül – a rengeteg véráldozaton túl – odáig vezetett, hogy a reménytelen helyzetbe kerülő frontkatonák százezrével tették le a fegyvert Below, illetve az október 26-án általános támadásba lendülő osztrák–magyar csapatok előtt.
Az olasz fronton vívott küzdelem legsikeresebb támadása végül november közepén fulladt ki, ekkor azonban a Monarchia és Németország erői már a Piave folyónál, Velencétől alig 30 kilométerre állomásoztak. A caporettói áttörés nyomán úgy tűnt, hogy a központi hatalmak, ha nem is végzetes, de igen súlyos csapást mértek Olaszországra, aminek kiheverése még hosszú hónapokon át igen valószínűtlennek tűnt.
Végül 1918 őszén, Padovában mégis a Monarchia tábornokai kényszerültek fegyverszünetet kérni, míg Olaszország győztesként fejezhette be az első világháborút.
