Tudomány

Elkészítik az agysejtek első teljes térképét

janiecbros / Getty Images
janiecbros / Getty Images

Idegkutatók elkészítették az agysejtek első atlaszát – olvasható az EurekAlert portálon megjelent sajtóközleményben. A BRAIN nevű konzorcium a motoros kéreg agysejtjeiről hozott létre átfogó térképet, a 17 kutatásból álló tanulmányt a Nature tudományos folyóirat hasábjain közölték.

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének támogatásával készült kutatás öt évig zajlott, a célja az volt, hogy az agy adott részében az összes jelenlévő sejttípust azonosítsa. Ez az első lépés egy olyan hosszú távú projektben, aminek célja, hogy létrehozzanak egy térképet az egész agy sejtösszetételéről, amely segíthet megérteni, hogyan irányítják a testünket és az elménket a fejünkben található ideghálózatok,

és hogyan működnek rosszul mentális és fizikai problémák esetén. 

„Ha azt mondjuk, hogy az agy egy nagyon bonyolult szerkezet, akkor hogyan akarjuk megérteni anélkül, hogy ismernénk a legkisebb részeit?” – teszi fel a kérdést Helen Bateup, a Kaliforniai Egyetem kutatója, a tanulmány egyik vezető szerzője. „Az agy működéséről szóló kézikönyv első oldalán ennek kéne lennie: íme az összes sejtkomponens, ennyi van belőlük, itt találhatók és ezekhez csatlakoznak.”

Kutatók egymástól függetlenül korábban több tucat sejttípust azonosítottak alakjuk, méretük, elektromos tulajdonságaik és a bennük kifejeződő gének alapján. Az új tanulmányok körülbelül ötször több sejttípust írtak le, bár ezek közül sok a már jól ismert sejttípusok altípusa.

Bár a mostani tanulmány csak a motoros kéreggel foglalkozik, a 2017-ben indult BRAIN célja az, hogy hogy feltérképezze az összes különböző sejttípust az agyban, amely több mint 160 milliárd egyedi sejtből áll: idegsejtekből és glia nevű, nem ingerlékeny támogatósejtekből. A BRAIN kezdeményezést 2013-ban Barack Obama egykori amerikai elnök indította útjára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik