Kacifántosan indult az idei ősz, az augusztus közepén jelentkező erős lehűlés óta október és a korai nyár időjárása váltogatja egymást. Minden jel szerint ez a klímaváltozás következtében kialakuló, stabil légköri állóhullámok következménye, és a folytatásban az október szintén hidegbetörések és felmelegedések hullámvasútjának ígérkezik.
Ettől függetlenül a madarak idén is annak rendje és módja szerint teljesítik vonulási „tervüket”, őket nem érik váratlanul az időjárási szélsőségek. Az éghajlatváltozás további hatásaként jósolt, sőt már évek óta meg is tapasztalt enyhébb telek azonban már most megváltoztatták egyes fajok vonulási szokásait. Sőt, nem túlzás azt mondani,
Dr. Végvári Zsolt ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatójával beszélgettünk arról, mennyiben alakítja át a klímaváltozás az itthon költő, illetve a Magyarországon „átutazó” vonuló madárfajok szokásait.
Már nyáron elkezdődik
Érdemes azzal kezdeni, egyáltalán miért vállalkoznak a madarak évente több száz, sőt sokszor több ezer kilométer megtételére rengeteg energiát elégetve ezer veszély között? Azért, mert az erőforrások optimális kihasználása okán megéri nekik.
Ökölszabályként észak felé haladva a telek egyre hosszabbak és zordabbak, ám nyaranta kivirul a természet, bőséges a táplálék. Ezt kihasználják a fiókák felneveléséhez, majd amikor a hó és a fagy elzárja az élelemforrásokat, délnek veszik az irányt olyan tájakra, ahol aktívak a rovarok, és/vagy hozzáférhető a növényi táplálék. Nagyon leegyszerűsítve minden faj az igényei és az évmilliók során kialakult ösztönök alapján választ telelőhelyet.
A hazánkat érintő madárvonulás már július első napjaiban megkezdődik, ekkor érkeznek Szibériából és Észak-Európából az első »utazók«. Számos csoportot találunk köztük a ragadozóktól a partimadarakon át az énekesmadarakig
– mondja a 24.hu-nak Végvári Zsolt.
Augusztus elején aztán már gőzerővel folyik a vonulás, az átutazók akár még többen is lehetnek, mint az itthon fészkelők. Egyesek hosszabb ideig maradnak, mások hamarabb továbbállnak, folyamatos a jövés-menés.
Ezer kilométerrel északabbra
Az itthon fészkelők közül a gólyák indulnak az elsők között, általában augusztus 20. környékén már szárnyra kelnek. Érdekes módon tavasszal március 15. táján érkeznek haza az első példányok, így a „legmagyarabb” madaraknak is nevezik őket, hiszen életük e két fontos eseménye évről évre egybeesik legnagyobb nemzeti ünnepeinkkel.
Miért ilyen korán, amikor még nyoma sincs táplálékhiánynak? A madarak érzékelését nehéz felfognunk, olyan, mintha térkép, navigátor és légnyomásmérő is lenne az agyukban. Nyár végén az őszi légköri frontokkal megérkeznek a délre tartó légáramlatok, ők pedig ki is használják ezeket, hogy kisebb erőfeszítéssel jussanak el Afrikába. Kicsit olyan, mintha mi inkább felszállnánk egy idejekorán induló repülőgépre, mint hogy később induljunk, de vonaton, átszállásokkal „szenvedjük végig” a hosszú utat.
Gólyáink tehát már úton vannak, szeptember közepén pedig felerősödött a darvak vonulása, pontosabban érkezése is. Ők az első példánk arra, hogyan alakítják az enyhülő telek a madarak szokásait: az észak-európai darvak telelőterülete ugyanis
Minek is mennének tovább?
A madarakban genetikailag rögzített a vonulás útvonala és végcélja, mégis azt látjuk, hogy az éghajlatváltozásra adott válaszként sokkal gyorsabb reakciók alakulnak ki, mint amit evolúciós léptékben elvárnánk. Pontos okát ma még nem tudjuk, feltehetően úgynevezett epigenetikus folyamatok állhatnak a háttérben, azaz a környezeti hatások befolyásolhatják az öröklött tulajdonságokat.
Magyarán ha egy-egy madár az enyhe időjárás miatt nem megy végig a szokásos útvonalon, hanem mondjuk Afrika helyett megáll a Mediterráneumban, és túléli, akkor utódai örökölhetik ezt a „szokást”. Idővel pedig nyilván egyre több madár választja a kényelmesebb utat, és így teljesen megváltozhatnak a telelőhelyek.
Szóba jöhet a tanulás folyamata is, főleg a nagytestű, hosszú életű madaraknál. Amelyikük például a költőhelyén vészeli át a telet, tavasszal hatalmas előnnyel indul később érkező és legyengült fajtársaival szemben. E viselkedését pedig átadhatja az utódainak.
Mindezek alapján az elmúlt 20 évben egyre nőtt azon madarak száma, amelyek vagy itthon maradtak, vagy korábbi átutazóból téli vendégekké váltak
– emeli ki a szakember. Hozzáteszi, szinte az összes úszóréce és vadlúd faj, a parti madarak, sok gém, összesen több tucatnyi faj érintett.
Mediterrán madárvilág
A folyamat pedig nem áll le, sőt még 20 vagy 30 év, és a mai Észak-Mediterráneum madárvilága lesz jellemző hazánkra télen, ami egyben azt is jelenti, hogy egyes fajok képviselői ritkábban vagy akár egyáltalán nem teszik tiszteletüket a Kárpát-medencében. Előbbire példa a városainkat tíz- és százezerszám ellepő, északkelet-európai vetési varjak, utóbbira pedig olyan, tundrát lakó énekesmadarak, mint a sarkantyús sármány és a havasi fülespacsirta.
Laikusként már csak az merül fel, hogy hiába enyhébbek a téli átlagok, az extrém időjárási helyzetek is sűrűsödnek, bármikor számíthatunk hirtelen és kemény hidegbetörésekre. Ám a madarakat ez a legkevésbé sem veszélyezteti, a légnyomásváltozásokból ők már jóval korábban értesülnek a különböző időjárási helyzetekről, és kikerülik: akár néhány órán belül a Földközi-tenger térségébe érnek.
Évmilliókban mérhető evolúciójuk során a madarak megtanultak alkalmazkodni az időjárás viszontagságaihoz, a földi klíma állandó változásához. Az igazán nagy veszélyt nem ez, hanem élőhelyeik elvesztése jelenti.
