Tudomány

Létezhetnek földönkívüli vírusok is

NIAID-NIH / Phanie / Phanie via AFP
NIAID-NIH / Phanie / Phanie via AFP

Ha egyszer találunk életet a saját Földünkön kívül is, akkor szinte biztos, hogy vírusokkal is találkozni fogunk – ez a véleménye az Arizona Állami Egyetem asztrobiológusának és kozmológusának, Paul Davies-nek. Davies-t a The Guardian idézte, ahol a szakértő elmondta: az élettel együtt járhatnak az olyan organizmusok is, mint amilyenek a vírusok – ezeket ugyanis nem tekintjük a szó szoros értelmében élőlényeknek, de fontos szerepet játszanak az egymásra épülő rendszereinkben.

Ha földönkívüli életről beszélünk, ugyanúgy reménykedünk értelmes civilizációkban, mint mikrobális kolóniákban – lássuk be, utóbbi megtalálására nagyobb esélyünk van. A vírusok mobilis genetikai elemeknek tekinthetők, és számos kutatás sugallta már azt, hogy a genetikai anyaguk beépült az emberekbe és az állatokba egyaránt egy horizontális vagy laterális géntranszfernek nevezett jelenség során. Ilyenkor az élőlények géneket, genetikai információt adnak át egymásnak. A vertikális géntranszfer a szaporodás útján az utódoknak juttatott géneket jelenti, a horizontális géntranszfer esetében azonban az egyedek nem feltétlenül rokonok, sőt más fajhoz is tartozhatnak.

A jelenség sok faj evolúciójában játszott fontos szerepet.

Davies szerint bár a mikrobák szerepe az élet kifejlődésében jól ismert, a vírusoknak nem tulajdonítunk megfelelő jelentőséget. Sokan úgy gondolják, hogy az emberi genom egy jelentős része vírusoktól eredeztethető. A szakértő szerint ha mikrobális, sejtes élet létezik másik égitesten, akkor vírusoknak, vagy valamilyen hozzájuk nagyon hasonló komplexumoknak is kell, amelyek genetikai információt közvetítenek közöttük.

A kutató szerint az is valószínű, hogy ha valaha mikrobális életet találunk valahol máshol, nem egy fajra kell majd gondolni, hanem egy komplexebb ökoszisztémára. És ennek az ökoszisztémának biztosan részesei lesznek a vírusok is.

Davies szerint szerencsére nem kell aggódnunk, hogy visszahozunk valamit a Földre, ha egyszer elérjük a földönkívüli életet – ezek a vírusok valószínűleg az emberekre nem lesznek veszélyesek. A szakértő viszont úgy gondolja, nagyon fontos gondolnunk rájuk, ha egyszer kolonizálni akarunk majd egy másik bolygót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik