Tudomány

Veszekedő galaxistrióról készített képet a Hubble

A Hubble űrteleszkóp lencsevégre kapta az univerzum egyik legfurcsább objektumegyüttesét: az Arp 195 hármasgalaxist, amely – nevéből adódóan – három, egymást tépő-húzó galaxisból áll.

„A galaxistestvérek is veszekednek néha” – írta a NASA a Hubble felhasználóneve alatt futó Twitter-fiókon.

A képen egy elnyújtott galaxist láthatunk, ami két másik galaxis között húzódik végig. A látható, hosszú nyúlványt árapály-faroknak vagy árapály-csóvának szokták nevezni, ami akkor keletkezik, ha a szomszédos galaxisok anyagot vonnak el a középsőtől.

Az árapály-csóva csekély összetartó erővel bíró objektumok, mindenekelőtt galaxisok gravitációs kölcsönhatásakor létrejövő jelenség, a galaxis pályáján előtte és mögötte keringő „farok”. A két vagy több, pályájához mérten nagy méretű objektum egymás körüli keringése során az objektum különböző pontjain lévő alkotórészekre (például galaxisok esetén csillagokra, csillaghalmazokra, gázfelhőkre) eltérő távolságaik miatt eltérő tömegvonzás hat. A két objektum legközelebbi alkotórészei így jobban gyorsulnak, mint a távolabbiak, ezért az objektum a pálya hosszában elnyúlik, majd teljesen szét is eshet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik